War Hammer - Aot ff

7.fejezet: Banditák markában

A lovaink riadtan szaladnak el mellettünk, minket egyedül hagyva a pácban. A többiek döbbent arcát nézem, ahogy félálomból felocsúdva próbálják felfogni a helyzetet. A zsákfejű erősen szorítja Christa felkarját, közben a másik kezében lévő puskát a hátamnak szegezi. Francba! Ha csak egyedül lenne simán legyűrhetnénk, de a társai szintén fel vannak fegyverkezve, és mindegyik csővég egy-egy barátomra mutat. Ismét tehetetlen vagyok, semmit nem tudok csinálni a banditák ellen, anélkül, hogy kockára tenném a titánom hirtelen megjelenését.

– Ne mozdulj! – Az Eren fölött álló bandita a puskáját a fiúra szegezi.
A méregzöld szemekben harag villan, és már tudom, hogy Eren valami meggondolatlan cselekedetre készül. Arminnal találkozik a tekintetem, ő is látja, hogy lobbanékony barátunk nem sokáig fogja eltűrni ezt a helyzetet.
– Te ott! – mutat rá Jeanra. – Szedd össze a manőverfelszereléseiteket!
A szám egy vonallá préselődik és idegesen vetek egy pillantást a mögöttem álló megtermett férfira. Ha gyors vagyok, még a lövés előtt ki tudnák fordulni, és talán ártalmatlaníthatnám. A kiképzésen is kiderült, hogy harctudás terén nagyobb tapasztalattal rendelkezem, de mégis más Minát elpáholni, mint egy háromszor nehezebb férfit. De vajon a többiek is tudnának olyan gyorsan reagálni? Ha nem egyszerre cselekszünk, meg is halhat valaki. Ennek alap esetben nem kéne érdekelnie, a titán erőm fontosabb, mint egy szigeti ördög. Viszont a csoportban vannak olyan emberek, akik igenis számítanak nekem. A tervemben túl sok volt a talán és a de, és mivel sehogy sem tudom ismertetni az ötletemet, így esélytelen az egész.

– Srácok! Ti is! – Eren megragadja a cső végét, és dulakodni kezd a banditával.
Meglepődök a fiú cselekedetén, de gyorsan kapcsolok, ha már nyílt egy ilyen elterelés, talán még össze is jöhet a terv. Kifordulok, és lendülő lábam a mögöttem álló férfi gyomrában végzi, aki összegörnyed. Hirtelen lövés dördül el, összerezzenek, és rémülten kapom a többiek felé a fejem. Jean arcán vér folyik le, a fiú egész testében reszket. Eren a földön elterülve fekszik, dacosan mered vissza a fölötte álló banditára.
– Meg ne próbáld még egyszer!
A puskák sorban kattannak, libabőrős leszek a hangoktól, mert tudom, hogy a következő lövés már nem figyelmeztetés lesz. A társaim arcából és ijedt testtartásukból ítélve nem szálltak szembe a támadóinkkal. Sejtettem, hogy ez lesz ebből. Még szerencse, hogy ennyivel megúsztuk.

A puska vége a hátamba nyomódik, mire önkénytelenül is egy ideges szisszenés hagyja el a számat. A szívem hevesen ver a mellkasomban, csoda hogy még nem ugrott ki onnan.
– Szedd össze a felszereléseiteket vagy átlyukasztom a lány mellkasát!
Jean rémülten néz a mögöttem állóra, majd rám esik a tekintete, amiben már egy kis aggodalom is vegyül. Nyelek egyet, hátha megszűnik a gombóc a torkomban. Ha használhatnám a titán erőmet, könnyedén összeroppanthatnám vagy felnyársalhatnám őket.

A fegyver egy centivel sem került messzebb a hátamtól, óráknak tűnt, amíg Jean mindenki felszerelését egy dobozba tette. Arcomra sok érzelem kiült, harag, aggodalom és félelem. Nem akarom, hogy a többieknek bajuk essen, de azért magamat is féltettem. Nem fedhetem fel az erőmet, mert azzal harcos társaimat is kellemetlen helyzetbe sodornám. A tehetetlenségem haragba fordul, de mégsem állok ellen, csendben felülök a szekérre Christa mellé.
– Nem öljük meg őket, és majd egy idő múlva elengedjük a társaitokat. De ha utánunk jöttök, mindkettővel végzünk.

A szekér megindul alattam, és bánatos tekintettel figyelem a többiek távolodó alakját. Lehorgasztom a fejem, és próbálom kizárni a kocsi rázkódását és a lovak kopogó patájának zaját, hogy minél jobban tudjak összpontosítani. Kell egy terv! Nem tudom, hova visznek minket, de abban biztos vagyok, hogy nem csak öten vannak. Ha Christa nem lenne itt, végezhetnék mindegyikkel. De a helyzet nem így állt, és most a lányt is bele kell kalkuláljam a tervembe, anélkül, hogy rájönne, milyen erő is lakozik bennem valójában.