War Hammer - Aot ff

16.fejezet: Takarítás

Lassan lecsúszok barna kancám hátáról, majd megpaskolom a nyakát. Hosszú utat tettünk meg a Felderítő Egység főhadiszállásáig, egész délután lovagoltunk, miután még a maradék ügyet elintézték a vezetők a bíróságon. Eren mellettem áll, és gondterhelten figyeli a különleges osztagot.
– Csak nem félsz tőlük? – cukkolom a fiút, hogy kicsit oldjam a feszültséget, mivel az elmúlt napokban nem igen volt okunk bármin is mosolyogni.
– Ők a különleges végrehajtó egység, Levi hadnagy személyesen választotta ki őket – mondja, miközben az egymással társalgó Günthert és Eld-t figyeli. – Ha elkezdünk tombolni, simán kivégeznek minket.
– Ők is csak emberek – jegyzem meg, mire kapok egy zavart pillantást. – Úgy értem, biztos nem haboznának, de nekik is vannak érzéseik. Amúgy meg, együtt küzdöttem velük, ők is látták én mire vagyok képes.
– Hogy érted ezt, Leonora? – kérdezi egy kis gyanakvással a hangjában.
– Hajj, ne haragudj, annyi minden történt az elmúlt pár napban. – Beletúrok a hajamba, megint majdnem elszóltam magam. – A végét felejtsd el.

Csend telepszik ránk, amit egyedül a madarak csicsergése tör meg. A szíjakat igazítjuk a lovainkon, mikor egyszer csak a fiú keze megáll a mozdulatban.
– Várj, hogy érted azt, hogy együtt küzdöttél velük?
Értetlenül pislogok rá.
– Hát a kapuelzárás után. – Ekkor leesik, hogy Eren akkor már nem volt velünk. – Miután elájultál, Erwin pár részletet megosztott velem, hogy jó lenne, ha még többet bizonyítanék az embereknek. Engem már akkor rábíztak a hadnagyra. – Elkomorulok ahogy eszembe jutnak a történések. – De az sem úgy sikerült ahogy elterveztük.
– Bárcsak mindketten jobban tudnánk használni az erőnket – emeli maga elé a kezét, majd ökölbe szorítja. – Akkor végezhetnénk az összes titánnal, eltakaríthatnánk őket a föld felszínéről!
Lesütöm a szemem.
– Igen, bárcsak így lenne.
A lovam felé fordulok, nem érzem úgy, hogy most a fiú szemébe tudnék nézni. Nem szeretném ezt a beszélgetést tovább vinni, így is rezeg alattam a léc, egy rossz szó, és összeesik alattam az egész.

– Oi, újoncok! Ilyen tempóban sosem szerelitek le a lovakat – kiabál ide Oluo.
Az égre emelem a tekintetemet, már pedig reménykedtem, hogy út közben a teljes nyelvét leharapta.
– Igenis! – válaszol Eren, és még lázasabban nekiáll dolgozni.
– Ne nyaggasd már őket folyton, több óra lovaglás után ők is biztos elfáradtak – kel a védelmünkre Petra. – Egyébként is, mi ez az új stílus, régen sosem beszéltél így. Ha ezzel Levi hadnagyot akarod utánozni, akkor meg kéne gondolnod magad.
– Meg kell keményíteni az új tagokat. Csak úgy bekerülnek az elitek közé, és már azt hiszik, hogy ők is profi óriásölők.
– Úgy próbálsz beszélni, mint a hadnagy, de egy cseppet sem hasonlítotok egymásra – reagálja le a nő, de a férfi egy jót mosolyog ezen.
– Ennyire magadhoz akarsz láncolni, Petra? Közel sem vagy elég jó, hogy a feleségem legyél.
Erennel egyszerre hökkenünk meg, de Petra meg sem lepődik, mintha már rég hozzászokott volna ehhez a stílushoz.
– Bárcsak elhaláloztál volna, mikor elharaptad a nyelved.
Elmosolyodom a beszóláson. Örülök a hangulatváltozásnak, így már én is kevésbé vagyok feszült, mint a tárgyaláson vagy a harcok előtt. Most már Levi osztaga sem olyan megvetéssel és gyanakvással méreget minket. Persze, ki tudja meddig fog ez a helyzet fennállni.

A kezemmel próbálom védeni a szemem a nap sugaraitól, mikor felnézek a kastélyra. Igazán lélegzetelállító, bár elég leharcolt, és elhanyagolt kertjén és koszos ablakain látszik, hogy már rég használták. Mesélték is, hogy hiába lenyűgöző, a Felderítő Egység számára előnytelen helyen fekszik, ráadásul egy folyó sincs a közelben. De a sok negatívuma ellenére, engem teljesen megnyert. Mindentől távol, az erdő közepén. Mintha csak pont erre lett volna szükségem. Egy kis békére és csendre. Mondjuk más körülmények között, a kellemes hangulat ellenére egy fogolynak érzem magam.