War Hammer - Aot ff

12.fejezet: Eren Jeager

– Mindannyiótokat megöllek!
Eme kijelentésre elborzadva nézek Erenre, aki a lehető legjobban indítja magához térése első pillanatát. A semmibe mered, biztos vagyok benne, hogy most is épp a titánokat püföli a képzeletében, különben mi másért vágna ilyen elégedett arcot egy beteg vigyorral kísérve.
– Eren? – szólongatja a barátját Armin, halálra vált arccal. – Fel tudsz állni? Ismét önmagad vagy?
– Eren! – fordul meg Mikasa is, aki védelmezően előtte áll, mindkét kardját kivonva.

– Hallottad! Azt mondta megöl minket!
– Minket is fel akar falni!
– Egyértelmű, hogy egy az óriások közül a lánnyal együtt!

– Nem tudunk semmit! – Lépek előrébb, hogy eltereljem az ideges katonák figyelmét Erenről. – Nem áll szándékunkban megölni senkit sem! Mi is épp olyan tudatlanok vagyunk, mint ti!
– Csendet! – ordítja a parancsnok. – Az összes bizonyíték ellenetek szól! Láttunk kimászni mindkettőtöket egy-egy titán teteméből! Riesenberg, Ackerman, Arlert és Jeager kadét, a jelenlegi viselkedésetek árulásnak minősül!
– Ők nem is csináltak semmit! – kiáltok vissza, de a szakállas vezető leint, ijedt szemeiben látom, hogy semmivel sem fogom tudni meggyőzni.
Hiába is, már ezt próbálom tenni, mióta idejöttünk a többiekkel.
– Mondom csend! Még egyszer engedély nélkül szólalsz meg, Riesenberg, azonnal kivégzünk! – Az állkapcsom megfeszül, és a kezem is ökölbe szorul. Azt próbálják meg! – Ha bármi gyanús mozdulatot tesztek, a tüzérség nyomban megsoroz! Nem fogunk hezitálni!

Többiekre nézek, hátha Armin kisütött valamit, de ő csak a kába Erent élesztgeti. A fiú most kezdi realizálni, hogy éppen mi történik körülötte, tekintete egyik katonáról a másikra vándorol, és az értetlenség látványosan kiül az arcára.
– Egy dolgot kérdezek! Mik vagytok, ember vagy óriás?
– Ember! – vágom rá azonnal, hogy a feszült katonákat megnyugtassam, bár ez a kijelentés semmit sem jelent.
– Nem értem a kérdést! – Erenre kapom a tekintetem, és egy néma ,,mi a francot művelszet" tátogok, mire csak buta szemekkel pislog vissza.
– Velem te ne szórakozz, szörnyeteg! A lány kedvére hazudozik, te meg játszod itt az értetlent?! Akár most azonnal cafatokra szaggatnálak titeket, nem adunk rá több esélyt, hogy felfedjétek a valódi éneteket! Mi, emberek, beengedtünk ismeretlen szörnyeket a Rózsa Falon belülre, és még ha kadétok is vagytok, jobb ha most véget vetünk az esetleges kockázatoknak! A Páncélos Titán bármelyik percben megjelenhet! Ha elveszítünk még egy falat, akkor az emberiségnek végleg befellegzett!

Dacosan nézek a parancsnok szemeibe, közben próbálom türtőztetni magam, hogy egy arcizmom se ránduljon. Nem sok hiányzott, hogy felröhögjek ezen a nevetséges monológon. Ebben a feszült helyzetben egyre idegesítőbbnek érzem, hogy abszolút semmit nem tudnak a titánokról. De nem tehetek semmit, nem eshetek ki a szerepemből. Ha ezt most elrontom, és ez a szakállas barom végleg elveszíti a maradék józan eszét, akkor kénytelen leszek átváltozni. A mellette álló magasabb rangú hölgy bizalmatlan arcától jobban félek. Valamit odasúg a férfinak, de látszik, hogy több esze van nála és a félelem sem mérgezte meg az agyát.
– Parancsnok! Végezzük ki most azonnal őket!
– Még emberi alakban vannak, könnyen elbánhatunk velük.

A bekiabálásoktól a feszültség csak egyre nő bennem, olyan erősen vájom a körmeimet a tenyerembe, hogy utánuk félhold alakú mélyedések maradnak. Mielőtt visszaszólhatnék, Mikasa előre lép, és a kardjait fenyegetően az előttünk álló kisebb seregre szegezi.
– A vagdalás a specialitásom – kezdi meglepően ijesztő hangnemben. – Ha kell, ezt be is bizonyítom. Aki első kézből akarja ezt megtapasztalni, lépjen elő. – Mikasa könyörtelenebb és fagyosabb a legkeményebb télnél is.
A kis társaságunk egyszerre lepődik meg a lány viselkedésén, nem hittem volna, hogy Eren védelméért képes ilyen messzire is elmenni. De az biztos, hogy hatásosnak bizonyult a kemény fellépés, több katona is megrendül, és a tisztek ismét összesúgnak.