War Hammer - Aot ff

17.fejezet: Egy csésze tea

Az asztalt körbeülve a kis csapat csendesen iszogatja a teáját. A két gyertya félhomályba borítja a termet, amely a sok asztalból és székekből ítélve valamiféle gyülekező vagy ebédlő lehet. Levi és Eren kapta meg az asztalfő helyét, engem meg Petra és Oluo közé száműztek, szerencsére eddig még nem történt semmi konfliktus. Tekintetem minduntalan Levi kezére siklik, egyszerűen képtelen vagyok értelmezni hogyan képes ilyen lehetetlen pozícióban fogni azt a szerencsétlen csészét. Az már egy másik kérdés, hogy inni hogyan tud belőle, miközben a tetején vannak az ujjai.
– Pár napig még biztos itt kell várakoznunk, de úgy hallottam, hogy hamarosan egy nagyszabású felderítőútra indulunk – töri meg a hosszúra nyúlt csendet Eld. – Ha jól tudom, az újdonsült katonákat is magunkkal visszük.
– Ez igaz, Eld? Nem túl korai ez még? Igaz, elég jól kezelték a legutóbbi támadást – mondja Günther.
– Biztos többször ki kellett mossák a gatyájukat, hogy kijöjjön belőle a szar – jegyzi meg Oluo egy mosollyal az arcán, de a kis beszólásán senki nem nevet.
– Ezt tapasztalatból mondod? Te is ezt tetted, mikor először láttál óriást? – csípek vissza.
– Sosem voltam ilyen beszari alak, szerinted miért vagyok az elitek között? – Legszívesebben egy pofonnal tüntetném el az arcáról az önteltséget, de inkább keresztbe fonom a karjaim, hogy ne tegyek semmi felelőtlent.

– Tényleg így lesz, hadnagy? – kérdez közbe Petra, megelőzve a kialakulni készülő feszült csendet.
– Nem vagyok beavatva a részletekbe, de Erwin igen. Biztos mindent számításba vesz – válaszol Levi, de képtelen vagyok a szemébe nézni, ismét a csészére téved a tekintetem.
A férfi ezt ki is szúrja, mire elfordítom a fejem, és kósza tincseim mögé próbálom rejteni zavarodott arcomat.
– Való igaz, hogy mi is egy számunkra új helyzetbe kerültünk – mondja Eld. – Elveszítettük a Mária Falhoz vezető visszafoglalási útvonalat, melyet megannyi áldozat árán alakítottunk ki, másfelől két új reménysugárral bővültünk.
Erenre és rám irányul az összes figyelem, mire mindketten zavarba jövünk.
– Leonora óriásalakját már láttuk, de Erenét még nem – néz a fiú szemébe Günther. – Képes vagy egyáltalán felvenni újból ezt a testet?
– Nem tudom – hajtja le a fejét. – Egyedül annyit tudok, hogy ha megharapom magam, akkor tudom előhívni az óriásomat. – Hirtelen megváltozik az arca és eltökéltség csillan a szemében. – Muszáj lesz felvennem, hogy visszafoglalhassuk az elvett területet. Ketten Norával elzárjuk a lyukakat, és utána minden óriást kinyírunk!

Üres tekintettel meredek magam elé, jobbnak látom, ha hagyom a fiút érvényesülni. Már akár ez a harapásos dolog is egy feltűnő dolog lehet, hiszen én mindkét alkalommal vágást ejtettem magamon, undorodom a bőrátharapós megoldástól. Meg hát, ha vissza is veszik a területeket, Reinerék bármikor áttörhetik a falakat, és én sem tétlenkedhetek. Nem szabad megint csalódást okoznom nekik. De ha sikerülne Shiganshina visszavétele, vajon után több esélyük lenne a szigeti eldiánoknak?

– Leonora, minden rendben? – zökkent ki Petra hangja. – Itt szólítgatunk, mintha egy másik világban lennél.
– Hagyjad, biztos valami pasiról...
Nem hagyom, hogy Oluo befejezze a mondatot, ezért oldalba vágom.
– Csak olyan hihetetlen még nekem is, hogy át tudok változni – fogok bele a hazudozásba. – Egy átlagos lánynak gondoltam magam, erre a következő nap az egész életem fenekestül felfordult. Kezdetektől fogva utálom a titánokat, erre pont átváltozom eggyé.
– Te nem emlékszel, hogy változtál át? – kérdezi Günther.
– Annyi van meg, hogy egy óriás leharapta a kezem. Utána, mintha egy álomszerű állapotba kerültem volna – mondom, próbálva ugyanazokat a szavakat használni, mint Eren.
A hazugságtól kellemetlen érzés fog el, mintha a hőmérséklet is megnövekedett volna a teremben. Okosan kell játszanom, és jobban fel kell készülnöm ezekkel a titánokkal kapcsolatos kérdésekre. Nem szabad elfelejtenem, hogy ők semmit sem tudnak. És ennek így is kell maradnia.
– Hiába kérdezzük őket, ezeket már elmondták – ment meg Levi a további faggatózástól. – Annyit tudunk, amennyit a harcok alatt láttunk és amit a jelentésekben olvastunk. Bár ő biztos nem fogja annyiban hagyni.