Sziasztok!
Sajnálom, hogy ilyen rég volt már új fejezet, kicsit el vagyok havazva a sulis dolgaimmal. Deee kárpótlásul hoztam nektek egy kicsit hosszabb részt!Az elmúlt napokban elgondolkodtam, hogy hogyan tudnám még jobban feldobni a sztorit. Mint tudjátok, az Attack on Titannek fantasztikus soundtrackje van, én imádom szinte kivétel nélkül az összes számot. Rendszerint nagyon jól eltalálják, hogy az adott jelenethez milyen zene illik, és ez hihetetlenül jól fokozza a hangulatot. Arra gondoltam, hogy pár fejezethez be fogok illeszteni egy számot, amely leginkább passzol a jelenetekhez. Csak, hogy olvasás közben is még jobb legyen az élmény.😉 Ha gondoljátok, kommentbe írjátok le a ti kedvenc OST-otokat, igazán kíváncsi vagyok rájuk, talán még egy-egy fejezethez be is tudnám majd rakni őket.☺️
Köszönöm szépen, hogy olvassátok a történetet, mindig jólesnek a csillagok és a kommentek, de már az is, hogy látom mennyien olvastátok el eddig!❤️
Ui.: Remélem működik a link, ha nem, jelezzétek. Egyébként főleg a fejezet második felétől ajánlom, onnantól kezdjétek el hallgatni!
A szél meglibbenti barna hajam, ahogy egy újabb ágyúhoz közeledem a nedves ruhámmal. Belemártom a vödörbe, és miután kicsavarom, nekiállok a fekete fegyver tisztításához. Kezemmel nagy köröket írok le a fém felületén, de nem igazán figyelek a munkámra, hiszen tudom, hogy hasztalan az egész. Ezekkel az ágyukkal csak lelassítani lehet a titánokat, ahhoz, hogy megöljenek vele egyet is, nagyon jól kell célozni.
Elrévedek a messzeségbe, azért az alantas munkánkban is akad pár pozitívum. A falról egész messze ellátok, és meg kell hagyni, elég pazar látvány tárul a szemem elé. De ahogy egyre tovább figyelem a tájat, úgy leszek egyre szomorúbb is. A mezők üresen állnak, már nem műveli többé őket senki, a legelők kihaltak és a fák között már csak megbúvó titánokat találhatnak az emberek. Elfordítom a fejem, és újból az ágyú polírozására koncentrálok. Hamarosan Trost körzet is ugyanilyen sivár, kietlen tájjá fog változni.
Erősen megszorítom a rongyot, legszívesebben hozzávágnám Reinerhez a vödörrel együtt. Természetesen igaza lett, a Felderítő Egység ma reggel ment a falon kívülre, ezért Bertholdt zavartalanul tőrheti be majd a falat. Felsóhajtok, a lehető legjobban el szeretném rejteni, hogy mennyire feszült is vagyok. Hiába is, sok ember meg fog halni, és elkerülhetetlen lesz, hogy ne kerüljünk az élvonalra. Lehet, a barátaim közül is meg fognak halni. Az elején rontottam volna el, hogy kapcsolatokat alakítottam ki és ennyire kötődni kezdtem az ördögökhöz?
Szomorúan feléjük pillantok, vígan cseverésznek egymással, mindenki boldog, hogy véget ért a kiképzése. A legtöbbjüknek nem fog megadatni a választás lehetősége. Ezért is húzódtam távolabb tőlük, eleget hallottam a tegnapi záróesten. Rosszul éreztem magam, hogy minden asztal felől a fiatal katonák a jövőjüket tervezték, hogy melyik egységet fogják választani és melyik körzetben fognak letelepedni. Nem is bírtam tovább, otthagytam a mulatságot. Marley hibája volt az egész, sőt, anyám hibája, aki rám erőszakolta a harcos kiképzést.
– Héj, Nora! Meddig akarod simogatni még azt az ágyút? Csak nem hozzá akarsz menni? –csipkelődik Connie, mire mindenki felnevet, még Erennek is mosolyra húzódik a szája.
– Legalább én csinálok is valamit – játszom a sértődöttet, majd a vízzel teli vödörbe hajítom a rongyom.
– Épp arról beszélgettünk, ki hova fog csatlakozni – avat be engem is Mina. – Eren tegnap esti beszéde nagy hatással volt mindenkire.
– Te is a Felderítő Egységhez fogsz csatlakozni? – kérdezem döbbenten.
– Bizony! – jelenti ki büszkén.
– Ahogy én is! – csatlakozik hozzá Thomas.
– Na és te, Nora? Döntöttél már? – Mina érdeklődően pillant rám, de én csak lesütöm a szemem.
– Én... A Katonai Rendőrséghez csatlakozom – motyogom.
– Haaa? – Teszi a csípőjére a kezét Connie. – Csak nem te is a kényelmes életre vágysz?

ESTÁS LEYENDO
War Hammer - Aot ff
FanfictionLeonora Riesenberg a harcosok csapatának a tagja, aki a War Hammer Titán erejét birtokolja. Egy veszélyes küldetésre küldik a többiekkel együtt, hogy megtalálják a Koordinátor Titán erőt. Csak be kell törniük a falat és megszerezni a szigeti ördögök...