War Hammer - Aot ff

37.fejezet: Rajtaütés

A ló halk patadobogását lassan teljesen elnyomja az utcáról beszűrődő nyüzsgés. A ponyva miatt semmit nem látok a külvilágból, de a hangokból ítélve valami nagy esemény folyhat odakint. Ahhoz képest, hogy alig pár hét telt el Trost visszafoglalása óta, mindenki úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna. A városban ugyanúgy zajlik az élet, de akkor is gyanúsnak találom, hogy még a szokásosnál is nagyobb a hangzavar. Idegesen pillantok a szekér hátuljára, és az egész karom bizsereg, hogy csak egy kicsit is félrehúzzam a ponyvát, és kikukkantsak. Megfojt ez a bezártság. Biztonságban kéne éreznem magam, de mióta áthaladtunk a város kapuja alatt, a gyomromban folyamatosan ott az ideg, mintha egy csomót kötöttek volna rá.

– Mi folyik odakint? – kérdezem végül, meg sem próbálva leplezni az idegességet a hangomban.
– Ma ünneplik a Király koronázásának az évfordulóját – válaszol Abel, aki Hanji egységéből maradt velünk, hogy ő vezesse a lovaskocsit. – Ilyenkor rengeteg élelmiszert osztanak ki, ezért van ekkora tömeg az utcákon. Húzódjatok vissza, nehogy meglássanak!
Idegesen végigsimítok a fonatomon, majd az ujjam köré csavarom. Kevés időnk volt átbeszélni a tervet, és ez az ételosztás sem a javunkra szól. Ha nem válik be az álcánk, és Selináék lelepleződnek, akkor csak még nagyobb bajba keveredünk.
– Így próbálják növelni a befolyásukat – szólal meg Eren, aki inkább hangzik dühösnek, mint feszültnek. – Belegondolva, hogy régen én is bedőltem ennek – szorítja ökölbe a kezét.
– Az emberek gyengék, különösen ha étellel csábítják őket – mondom szomorkásan, mert eszembe jutnak a falak mögött töltött első napjaink, mikor az a napi egy kenyér tartott életben. – Nem érdekli őket, hogy ez is csak egy propagandafogás. Csak azt látják, hogy a király milyen nagylelkű.
– Ha akkor nem töritek be a falat, akkor nem lenne éhezés – villantja rám zöld szemeit.
– Komolyan? Most akarod ezt újrakezdeni? – szűkül résnyire a tekintetem. – Lehet, hogy hozzájárultunk ehhez, de a Kormány gusztustalan befolyásnöveléséhez semmi közünk!
– Elég! Ezt most fejezzétek be! – Historia most először szólal meg az utazás alatt, de bánatos arckifejezése ellenére hangja határozott.

A kis légtérben a feszültség még erősebbnek hat, csoda, hogy nem tépi szét a kis ponyvát felettünk. Egymást méregetjük, Eren haragos tekintete mintha csillapodna, de Historia kék szemei mindkettőnket fegyelemre intően méreget. A csendet végül a déli harangszó töri meg, lassú, mély kongása a belsőmben visszhangzik. Hátradőlök, a melleim előtt keresztbe fonom a karjaimat, majd behunyom a szemem. Hiba volt idejönnünk. Igaz, semmi kedvem nem volt egy másik eldugott laktanyára költözni, de pont egy körzetben akarunk meghúzódni? A belsőbb területek felé még rosszabb lett volna menekülni. Bár tény, Trost jelenleg erre a legmegfelelőbb hely. Az élet zajlik tovább, de az emberekben ott van még a pánik, mert nem lehet csak úgy elfeledtetni, hogy nem rég még óriások sétáltak itt.

A hadnagy azt reméli, talán így előcsalogathatjuk az ellenségeinket, és többet megtudhatunk a szándékaikról. Erwin levelében az állt, hogy a Felderítő Egységnek Historiát, Erent és engem azonnali hatállyal át kell adnia a Katonai Rendőrségnek. Vajon ott fent tudják, hogy Eren milyen erőt birtokol? Összeráncolom a szemöldököm. Az Egyház az elmondottak alapján sokkal többet tud a falakról, nincsenek megvezetve, mint az átlag emberek. Historia egy nemesember törvénytelen lánya, de mégis fontos embere az Egyháznak. Felidézem Historia történetét, hátha egy apró szál felett elsiklottam, amivel összekapcsolhatnám a történéseket. Az Egyház keresi őt, egész életében másnak adta ki magát, közben a Kormányt Erent is akarja, de élve...

A kocsi nagyot rázkódik, elölről a halk nyerítés mellett Abel szitkozódása hallatszik be. Összenézünk, mindannyiunk arcáról süt az idegesség. Kezem az irányítókarra siklik, ujjamat végighúzom a markolaton, majd beletúrok a zsebembe. Rászorítok a Levitől kapott tőrre, amely erőt ad és kicsit csillapítja gyors szívverésem. Számomra a legfontosabb kérdés: vajon én élve kellek-e nekik? Kísérletezni akarnak rajtam vagy szimplán az igazságra kíváncsiak? Nem, Nick papot is megölték azért a pár információért, amit valószínűleg a felsőbb vezetés már tudott. Ujjaim lassan lejjebb csúsznak, a fém belevág a bőrömbe, de nem húzom ki a kezem, inkább még erősebben az éléhez nyomom.