oneshot | taekook ff

66. - matek óra

30/27
Kellemes olvasást!❤️

jungkook pov

Fejemet a padra hajtva sóhajtok fel hangosan, majd a zenét hangosabbra véve hunyom le szemeimet. Már éppen készülnék elaludni, amikor padtársam, s egyben barátom is, megböki oldalamat. Számat összepréselve állítom meg a dalt, ami szinte ordított a fülembe, majd rávezetem tekintetem.

- Igen? - kérdezem türelmetlenül és értetlenül, mikor már néhány másodpercre csak szemezünk egymással.

- Figyelned kellene! Az előző dolgozatod is egyes lett - mondja halkan, hogy a tanárnő véletlenül se hallja meg, miközben megforgatja szemeit.

- Tudod, hogy úgysem fogom megérteni. Mindegy, ha alszok inkább - zárom le ennyivel a beszélgetést, ahogy visszakapcsolom a zenét és ismét behunyom szemeimet.

A gimnázium első két évében semmi problémám nem volt a matematikával. Bár sosem voltam a legélesebb kés a fiókban, mégis általában megértettem a tananyagot és a dolgozataim is jól sikerültek. A probléma akkor kezdődött, amikor új tanárt kaptunk a harmadik évben. Egyszerűen képtelen vagyok megérteni, ahogyan ő próbálja elmagyarázni a tananyagot! Tudom, hogy képes lennék rá, talán csak egy kicsivel több időt kellene ráfordítanom, viszont egy idő után elveszett az önbizalmam. Mikor órák hosszat készültem egy számonkérésre, és mégis alig lett három pontom, egyszerűen elveszett a magabiztosságom. Taehyung hiába próbál segíteni, nem megy. Igazából, sajnálom is őt valamilyen szinten, hiszen a dolgozatok előtt az órák hosszán át tartó készülődést ő szenvedi át velem, s végül mégsem teljesítek az elvártak szerint. Ezért is adtam fel egy ideje már.

- Jövő héten megírjuk a témazáró dolgozatot! - hallom meg a tanárunk hangját, mikor a jelző csengő hangjára felébredek. Ásítva emelem meg fejemet, majd rögtön el is kezdek pakolni, hiszen pár perc és véget ér az óra.

- Szeretnéd, hogy átmenjek ma és átnézzük a dolgokat? - kérdezi Taehyung kedvesen, mikor valójában véget ér az óra.

- Nem kell, de azért köszönöm - mosolyodok el halványan, ahogy táskámat a vállamra akasztom.

- Akkor is átmegyek - mondja ellentmondást nem tűrően, arcát kissé felfújva. Tudom, hogy felesleges mostmár ellenkeznem, mivel ha ő eldöntötte, hogy át akar jönni, akkor át fog. Éppen ezért is távozok szó nélkül, majd hazafelé veszem az irányt.

Kivételesen egyedül hagyom el az épületet, mivel Taehyungnak még van egy órája. Otthon szerencsére még senki nem tartózkodik, ezért ezt az egy órát, míg barátom ide nem ér, az ágyban fetrengve, próbálva kipihenni a mai napot töltöm el. Tae alig egy óra múlva már hív, jelezve, hogy megérkezett hozzám, így kimászva a puha ágyamból csoszogok az ajtóhoz, ahol beengedem őt.

- Na, nézzük át a dolgokat! - mosolyodik el, miközben lepakol a szobámban.

- Taehyung, hagyjuk kérlek! - felelem neki, ahogy levágom magam az ágyra. Pár percig csak méreget, majd nagyot sóhajtva ül le mellém, s néhány másodperc habozás után a kezemet is megfogja.

- Azt hiszed, hogy unom és teher vagy már, igaz? - kérdez rá határozottan, mire én csak meglepve pislogok rá, majd zavaromban lehajtom fejemet, hiszen eltalálta. - Oh, Jungkook! Hányszor mondjam még el, hogyha rólad van szó, akkor semmi nem teher?

- De az, Tae! Órák hosszat készülsz velem egy dogára, hogy aztán megírjam egyesre! Nem akarom rabolni az idődet!

- Te soha nem rabolod az időmet, Jungkook. Elhiszem, hogy te unod már és nem érdekel, de jó lenne, ha nem buknál meg - feleli kissé mérgesebben. - Nem is értem, mi történt. Első két évben maximális pontszámú dolgozatokat írtál!

- Hát ez az! Ha egyszer értettem, utána nem tűnhet el ez csak úgy. Az a nő a probléma - jelentem ki dacosan, mire ő halkan felkuncogva kúszik hozzám közelebb, s fejét mellkasomra hajtva ölel át karjaival.

- Édes, ha egyszer értetted, akkor mindegy ki tanítja, akkor is fogod. Csak ne add fel! - mondja kedvesen, lágy hangnemmel, miközben cirógatja ujjaival oldalamat. - Nem úgy ismertelek meg, mint aki bármit is feladna néhány kudarc után. Lehet írtál egyeseket még azután is, hogy órák hosszát tanultunk, de nem baj. Az a témakör nem ment. De más fog! Csak ne engedd el teljesen, mert ha valaki képes rá, az te vagy. Jobban ismerlek, mint a tenyeremet, Kook. Hidd el, ha tudnám, hogy nem vagy képes megcsinálni, akkor nem nyaggatnálak.

- De olyan nehéz, Tae - sóhajtok fel gondterhelten. - Minden önbizalmam eltűnt ezzel kapcsolatban, amikor megkaptam azt az egyest, miután vagy hat órán keresztül csak arra tanultunk.

- Elhiszem, hogy rosszul esett, bébi. Ettől függetlenül, ez nem jelenti azt, hogy más se fog sikerülni. Ha kell huszonnégy órán át tanulok veled és százszor is elmagyarázom, csak próbáld meg, kérlek. Legalább az én kedvemért! - néz fel rám nagy szemekkel, mire egy kis gondolkozás után bólintva egyezek bele. - Aztán, ha végre tényleg jól sikerül és beleadsz mindent, akkor utána megajándékozlak valamivel - kacsint rám, majd egy apró puszit nyom az arcomra, s már fel is pattan, hogy az íróasztalhoz sietve kezdhesse el előszedni a matematika felszerelését.