oneshot | taekook ff

39. - Üzenj

2/2✅
Kellemes olvasást!❤️

Jungkookkal már lassan két hónapja beszélek, s idő közben nagyon megkedveltem őt. Hihetetlen aranyos és vicces srác. A bizalmamat napok alatt elnyerte, ezért egy héttel később már olyan dolgokat osztottam meg vele, amiket még a legrégebbi barátaim sem tudnak és ami a legjobb az egészben, hogy ez kölcsönös. Az egyetemen is egyre többet kezdtünk el együtt lógni, sokszor kísért el büfébe, vagy éppen egyik teremből a másikba, de arra is volt már példa, hogy haza együtt mentünk. Persze ez nem maradt hála nélkül, volt alkalom, hogy elmentem az edzésére, s bár közben olvastam, mégis azt mondta már a tudat, hogy ott vagyok és elmentem miatta, jól esett neki. Erre én mindig csak pirulva arrébb álltam, minek hatására ő megjutalmazott édes mosolyával. Furcsa kapcsolat alakult ki közöttünk, egyszer el is szólta magát, hogy igazán megkedvelt, s én ezt viszonoztam neki. De a bökkenő két hete jött be, mikor felhívott, hogy barátnője van.

Nem értettem, hogy miért és hogyan, hiszen egyszer sem említette volna, hogy tetszik neki valaki. Még arról sem tudtam, hogy kiszemeltje van akár, vagyis addig a pillanatig reménykedtem, hogy talán lehetek én az. Mindezek ellenére is örültem neki, hisz hangján hallatszott, hogy boldog és nekem csak ez számít. Gratuláltam neki, másnap pedig már meg is ismerhettem a szerencsés lányt, akit Minseonak hívnak. Furcsa volt a helyzet, mivel ugyanúgy beszélgettünk és viselkedtünk egymással, mint eddig.

Ma szombat van és reggel nyolc óra, a fent létem oka pedig a folyamatosan csörgő telefonom. Fejemet masszírozva, nagyot ásítva nyúlok az éjjeliszekrényemhez, hogy fogadjam a hívást.

-       Igen? – szólok bele álmosan és értetlenül, mivel a nevet se néztem meg, de mikor meghallom a túlsó vonalról barátomat szipogni, rögtön kipattanok az ágyból. – Kook?

-       Megcsalt. – mondja ki nagy nehezen, mire nekem szemeim kikerekednek, s számat is eltátom. – A tegnapi bulin, eltűnt este mellőlem és reggel egy másik sráccal találtam egy ágyban, meztelenül.

-       Jézusom... – motyogom magam elé. – Jól vagy? Már hazamentél?

-       Most várom a taxit, nem vagyok jól – nevet fel szomorúan. – Átjössz ma, kérlek?

-       Persze, írj, ha hazaértél, addig én is összekapom magam és megyek. – mondom, miközben már mászok ki az ágyból. – Oké?

-       Köszönöm. – mondja halkan, majd bontja a hívást. Lesokkolva pislogok magam elé, majd szép üzenetet hagyva a csajnak öltözök fel. Gyorsan megreggelizem, persze mindezt végtelen halkan, hiszen nem akarom hétvégén felkelteni a szüleimet ilyen korán.

Nem tudom, hogyan és miképp beszélt rá Jungkook, hogy jöjjek el egy meccsére, de sikerült neki. Itt ülök a lelátón több száz visító lány és éljenző srác mellett. A pokolba kívánom ezt az egészet, pláne mikor Jungkook még egy nyertes mosolyt is villant rám. Pár napja vetette fel az ötletet, de rögtön elutasítottam, aztán fogadást kötött velem, hogy rá fog beszélni. Lám, sikerült neki. Gúnyosan vigyorgok rá én is, majd mikor Wonho leül mellém, hozzá fordulok.

-       Mi van Jeonnal köztetek? – kérdezi barátom, mire én félrenyelem a nyálamat.

-       Tessék?

-       Ne csináld már, láttalak titeket valamelyik nap. Kézen fogva moziztatok, ti kis turbékoló gerlepár. – gügyög nekem, mire megcsapom a karját. – Na, idősebb vagyok!

-       Akkor viselkedj is úgy – utánzom hangját, majd sóhajtva hátra dőlök. Tekintetemet Jungkookra vezetem, s mikor ő is idenéz boldogan int egyet, mit viszonzok is. – Nem tudom, Wonho... – mondom szenvedve. – ...olyan aranyos, kedves és helyes is, de nemrég szakított a barátnőjével.

-       Akivel járt... mennyit is? – Gondolkozik el ironikusan. – Három hetet.

-       De akkor is...

-       Taehyung ti úgy egymásba vagytok habarodva, hogy észre sem veszitek már. – int egyet kezével, mire én felkuncogok, majd ahogy meghallom a sípszót minden figyelmem a pályára vezetem, ahol elkezdődik a második félidő.

Kook most is tökéletesen szerepel a pályán, a három gólból kettőt ő lőtt be, ezért is nyert az egyetemünk csapata. Nem véletlen, hogy mindenki állva tapsol nekik, mikor átadják az érmeket a játékosoknak. Mindenki gratulál nekik, majd lassan az emberek szállingózni kezdenek. Este van már, késő és hideg, én mégis helyemen maradva várom, hogy mindenki eltűnjön innen. Jungkook, ha jól látom, éppen valami szponzorral beszél, amin már meg sem lepődöm, s amikor az idegen magára hagyja, rögtön felsiet hozzám. Felállok, mikor már a közelbe ér, majd hagyom, hogy karjai közé emelve pörgessen meg a levegőben.

-       Gratulálok! Nagyon ügyes voltál! – mondom mikor letett, s én is átkarolom őt nyakánál egyik kezemmel hajába túrva tarkójánál.

-       Sokat segített, hogy egy bizonyos személy megjelent ma itt. – mosolyodik el, tipikusan a világ legédesebb módján, mire érzem, hogy arcom lángba borul. 

-       Ilyen sokat jelent neked az a valaki? – tűnődöm el, de természetesen vigyorgok közben, mint a vadalma.

-       Nagyon sokat. Bár csak néhány hete ismerem, de hihetetlenül édes és pont emiatt kedveltem meg őt ilyen gyorsan, ilyen hamar. Nagyon szerethető srác, de a kedvencem mégis az, amikor hisztizik az újabb vadásztalálka miatt. – kuncog fel a végén, mire én is halkan felnevetek. – Imádom a téglalap alakú mosolyát, a nevetését, a hangját, a puha haját, a kis anyajegyet az orrán, egyszóval mindenét, – simítja meg arcomat, mire én hozzá döntöm a fejemet. – és a legboldogabb emberré tenne a világon, ha most viszonozni fogja a csókomat. – mondja, s már épp beleszólnék, hogy mi van, de akkorra már megérzem puha ajkait az enyémeknek nyomódni és minden megszűnik körülöttem.

-       Hazudtál, Jeon. – mondom neki szélesen mosolyogva, mikor elválik tőlem. Értetlenül pislog rám, mire megrázva fejemet, közben halkan kacagva simítom meg az arcát. – Nem te vagy a legboldogabb ember a világon, hanem én – fejezem be mondandómat, mire egyrészt megkönnyebbül, majd újra megcsókol, s esküszöm nem túlzok, ha azt mondom, a fellegekben járok.

-       Amúgy jövő héten lesz egy vadásztalálka. Remélem elkísérsz! – jegyzem meg neki, mikor már hazafelé sétálunk.

-       Dehogy megyek... – vágja rá azonnal. – Dögunalom.

-       Ha én eljöttem a kurva meccsedre, akkor te is eljössz velem, s legalább ketten unatkozunk. – vázolom neki tervemet boldogan, mire csak megadóan bólint egyet. – Úgyis ott kezdődött minden. – rántom meg vállaimat.

-       Ja, emlékszem. – mondja csillogó szemekkel, az univerzum legaranyosabb, legszerelmesebb és legőszintébb mosolyával megajándékozva közben.