68. - postázás

573 72 5
                                    

30/29 (úristen mindjárt vége)
Kellemes olvasást!❤️

taehyung pov

Hamiskás mosolyomat magamra öltve nyitom fel laptopomat, hogy aztán belépve a facetime-ra hívhassam fel páromat. Nem veszi fel, hiába csörgetem perceken át, és már éppen állnék fel, hogy kisírhassam bánatomat a párnámba, de ekkor felvillan a neve a képernyőn. Halványan elmosolyodva fogadom a hívást, előtte persze véve egy mély levegőt.

- Szia, ne haragudj, csak éppen pisiltem - magyarázza zavartan az okot, amiért nem fogadta hívásomat. Ekkor még nem ült le, nem nézett a kamerába, viszont mikor ez megtörténik, rögtön gyanúsan kezd méregetni. - Mi a baj, kicsi? - érdeklődik lágy hangon, s ennek következtében majdhogynem azonnal elsírom magam, de szerencsére sikerül visszanyelnem könnyeimet.

- Semmi - rázom meg fejem, halkan kiejtve ezt az egy szót, viszont mikor meglátom rosszalló tekintetét, elfordítom arcomat.

- Ne hazudj, kérlek. Látom, hogy van valami - válaszol szomorúan és egyben aggódva, mire szívem nagyot dobban.

- Nem szeretném elmondani... és amúgy is, hülyeség - magyarázom szinte motyogva.

- Tudod, hogy semmi sem hülyeség számomra, ami veled kapcsolatos.

- Tudom - sóhajtok fel, hátradőlve a székemben, közben ujjaimmal hajamba túrva. - Nemsokára egy évesek leszünk.

- Tudom, cica. De ezzel mi a... oh - kérdezné, hogy mi is ezzel a probléma, de félúton valószínűleg rájött, hogy miért is vagyok jelenleg inkább szomorú, mintsem boldog emiatt. - Sajnálom - hajtja le fejét bűnbánóan.

- Ezért nem akartam elmondani, mert csak magadat hibáztattad volna, pedig én is ugyanúgy hibás vagyok. Megígértük egymásnak, hogy még az első évforduló előtt találkozunk és az nemsokára itt van, de még mindig nem láttalak élőben. Nem ölelhettelek, nem érezhettem az illatodat személyesen, nem foghattam a kezedet, nem cirógathattam a hajadat, nem csókolhattalak meg. Tudom, hogy rajtam is múlik mindez, viszont kezd egyre nehezebb lenni - magyarázom mostmár könnyeimet törölgetve és nem kerüli el figyelmemet, hogy ő is nehezen tartja már magát.

- Mit akarsz ezzel mondani? - kérdezi kissé félve. - Be akarod fejezni?

- Jézusom, nem! - vágom rá azonnal gondolkozás nélkül, mire hallom, ahogy megkönnyebbülten sóhajt fel. - Csupán bánt ez az egész, de remélem, sőt tudom, hogy hamarosan sikerül találkozni!

- Hidd el, bébi, hogy hamarosan találkozunk és vége a távkapcsolatosdinak - mosolyodik el biztatóan. - Most nagyon szívesen megölelgetnélek.

- Gondoltam - kuncogok fel. - De ugye küldünk valamit egymásnak az évfordulóra? - kérdem izgatottan, hiszen eddig is havonta legalább kétszer postáztunk valamit egymásnak. Voltak már nagyobb ajándékok, például karácsonykor vagy születésnap alkalmából, viszont volt már olyanra is példa, hogy csak egy-egy pólót küldtünk el egymásnak.

- Persze, hogy küldünk - mosolyodik el szélesen, és valami sunyiságot is észreveszek abban a mosolyban, de nem teszem szóvá. Nem egyszer fordult már elő, hogy valami szexi fehérneműt vagy esetleg játékot küldött nekem, hogy utána megnézhessen bennük vagy éppen azokat bennem. Nagyjából egy órát beszélünk még Jungkookkal, majd elköszön tőlem, hiszen New Yorkban már hajnal kettő van, hiába itt csak délután négy óra. Talán ez az a dolog, amit a legjobban utálok: az időeltolódás.

Jungkookkal körülbelül másfél évvel ezelőtt ismerkedtem meg, mégpedig elég érdekes módon. Bekövetett instagramon, majd kedvelte az összes posztomat, én pedig feltételezve, hogy valami pedofil, ráírtam és könnyedén elküldtem melegebb éghajlatra, azonban nem sokkal később már rögtön kiderült, hogy az én drága nővérem ajánlott be engem nála, hiszen egy tanfolyamra járnak. Az egyetlen probléma, hogy amíg ő kint el New Yorkban, addig én továbbá is Szöulban ragadva tengetem mindennapjaimat. Természetesen megértem, hogy ott él, hiszen a tánctudását szerette volna mindig is fejleszteni és arra ott van a legjobb lehetőség, míg nekem muszáj itt maradnom, hogy a szüleim vállalatánál segítsek be. Ezért sem tudtunk soha egyeztetni egy találkozót, hiszen amikor neki fellépése volt, én szabad voltam, viszont mikor nekem különböző találkozókra kellett járnom és napokig utazgatni Koreán belül, ő volt szabad.

Egy hét elteltével elérkezik a várva várt nap, én pedig már körülbelül három napja feladtam a csomagomat, hogy időben megérkezzen páromhoz. Izgatottan pattanok ki az ágyból és azonnal el is kezdem kicsit rendbe szedni magam, hogy aztán a laptop elé beülve kezdeményezhessek hívást barátom felé. Percekig várakozok, mosolyom azonban egyre csak halványul, hiszen nem fogadja. Zavarodottan kezdem el keresgélni telefonomat és feltűnik az is, hogy nem küldött reggel üzenetet, hiába fent van már egy ideje és a tegnap esti utolsó üzenetemre sem válaszolt már semmit. Lebiggyesztve ajkaimat sóhajtok fel, írva neki gyorsan, hogy kerestem. Újra megpróbálom felhívni, most rendes telefonon, de kisípol, ezért kicsit aggódni is kezdek. Ez a legrosszabb, nem tehetek semmit ilyenkor, csak várhatok és reménykedhetek, hogy nincsen semmi gond és nem történt semmi rossz vele. Laptopomat felnyitva hagyva, a csengőhangot maximumra véve telepedek át az ágyra. Órák elteltével még mindig semmi hír róla, így szomorúan lépkedek a konyhába, és kezdek el sütni egy egyszerű süteményt. Éppen, hogy kipakolom a hozzávalókat, mikor csengetnek. Megtörlöm kezeimet, hiszen a lisztet sikerült egy kicsit kiszórni, majd hajamba túrva tárom ki az ajtót, viszont mikor ez megtörténik, úgy érzem, hogy a pillanatban elájulok.

- Szia - mosolyodik el zavartan, alsó ajkát beharapva az én egyetlen szerelmem, és komolyan nem tudom eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Továbbá sem mozdulok, nem is mondok semmit, csak nagy szemekkel, ujjaim között a kilincset szorítva pislogok rá, mint aki szellemet látott körülbelül. - Ez kezd kínos lenni...

- Szórakozol velem - súgom magam elé, mire felkuncog és mintha ez rántana vissza a valóságba ugrok szinte ölébe, lábaimat dereka köré fonva, karjaimmal nyakát ölelve át.

- Annyira nehéznek állítottad be magad, pedig pihekönnyű vagy - nevet fel halkan ismét, mire nyakába fúrva arcomat engedem útjára kivételesen örömkönnyeimet. - Ne sírj, kicsi. Itt vagyok - cirógatja hátamat egyik kezével, míg másikkal fenekem alatt támasztva tart ölében, közben már beljebb lépkedve a házba, az ajtót berúgva maga mögött.

- Hogy? - kérdezem halkan, lassan felemelve fejemet, így végre lehetőséget adva magamnak, hogy szemügyre vegyem igazán a barátomat. És úristen... élőben még jobban néz ki!

- Intéztem ezt-azt és úgy néz ki, hogy befejeztem a tanfolyamot, tehát visszaköltözök Koreába - mosolyodik el szélesen, én viszont szavait alig vagyok képes felfogni.

- Komolyan? - kérdezem meglepetten, szinte teljesen hitetlenül.

- Igen, levizsgáztam és hazajöttem - a kapcsolatunk elején lefektettünk egy bizonyos szabályt, miszerint az első találkozásnál nem fogunk rögtön csókolózni, hanem időt adunk neki. Azonban most hatalmas örömömben ezt muszáj volt megszegnem, és előredöntve fejemet érintem ajkaimat az övéihez, mire érezhetően meglepődik és talán kissé hátra is hökkent, de öt másodperc sem telik el, máris visszacsókol. - Nem erről volt szó, kicsi.

- Nem bírtam ki - vezetem ujjaimat hajába, majd ekkor kissé megemelve helyez le vissza a földre. Tovább piszkálom haját, közben végig szemeibe nézve. - A csomagom úton van New York-ba - nevetek fel halkan, mire ő is elmosolyodik. - Te küldtél valamit?

- Magamat postáztam ide. Nem elég jó ajándék? - kérdezi lebiggyesztve ajkait és muszáj megpuszilnom, olyan édesen fest így.

- A lehető legjobb ajándék - vigyorodok el szélesen.

oneshot | taekook ffTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang