oneshot | taekook ff

19. - Véletlen találkozás...

3/3✅

Elérkezett az a nap, amikor az estét Jungkookéknál fogom tölteni. Igazán örülök, hogy nem kell újra egy egész hétvégén bent lennem a koliban. Sajnos olyan elegáns cuccaim nincsenek, amibe illene mennem, így miután lezuhanyoztam egy sima fekete farmert, és egy mintás inget kapok fel magamra. Hajamat bekreppelem, majd egy nagyon egyszerű sminket is felviszek az arcomra, végül pedig kedvenc parfümömet használva biztosítok magamnak egész estére kellemes illatot. Kisétálok az emelet végére, hogy a tükörben megnézhessem hogyan festek teljes egészében, és be kell vallanom, hogy nem okoztam magamnak csalódást. Elmosolyodok, majd a szobába visszalépve húzom fel lábaimra a cipőt, és telefonomra pillantok, hogy megnézhessem mennyi az idő. Rájövök, hogy alig húsz percem maradt arra, hogy elérjek a buszállomásra, így bőrkabátomat gyorsan magamra kapom és szinte rohanok le a lépcsőn, hogy időben elérjem a buszt.

Egy bő fél óra múlva már a házuk előtt toporgok, és kissé félve, de ráveszem magam, hogy becsengessek. Nem telik bele kettő percbe, mikor is Jungkook nyit nekem ajtót, hatalmas mosollyal az arcán. Mikor meglátom, természetesen nekem is felkerül arcomra a szokásos görbület, mint általában, amikor vele vagyok. Pár pillanatig csak nézzük egymást, majd gondol egyet, s közelebb lép és szorosan magához ölel. Bár egy kicsit meglepődök, egy percig se gondolkozok, rögtön dereka köré tekerem karjaimat, hogy szorosan tudjam magamhoz húzni testét, amit annyira imádok.

-Gyere be. Anyáék már várnak.- mondja, mikor elválik tőlem, én pedig bólintva lépek be a házba. A cipőimet tudatosan veszem le, hisz nem illik lábbelivel belépni a helyiségekbe. Kook elmosolyodik, látva illedelmességem, majd kezemet megfogva vezet be a konyhába, ahol az anyuka még mindig sürög-forog, az apuka pedig az asztalnál olvas valami újságot.

-Jó napot.- szólalok meg, minek hatására mind a ketten rám néznek, így én azonnal meghajolok. Az édesanyja közelebb lép, majd magához ölel.

-Tegeződjünk, kérlek.- intézi felém szavait, mikor már távolabb lép.
Az apja -vagy inkább nevelőapja-, is hozzám közeledik, majd kezét nyújtja, amit elfogadok, s miután kezet ráztunk, ő is megkér a tegeződésre, amit én boldogan fogadok.

-Mesélj magadról, Taehyung.- mondja az anyuka már a vacsora közben, mire én lenyelem az utolsó falatot, s miután ittam egy korty vizet elkezdem.

-A Művészeti Akadémia tanulója vagyok, és tánc/ének a fő szakma, amire felvettek. Idén fogom tölteni a huszonegyedik életévem és amúgy kollégista vagyok. Van egy legjobb barátom, aki egyben a szobatársam is. A szüleim, nos... édesapám elhunyt még régebben egy munkahelyi balesetben, az anyámnak nevezett nőszemélyről pedig nem szeretnék beszélni; elnézést.

-Megértjük. De, ha nincs jó kapcsolatod a szüleiddel, hol töltöd a szüneteket és a hétvégéket?- kérdezi meg az apuka.

-Hétvégén a kollégiumban vagyok. A szünetek nagyrészét pedig Hoseoknál, a legjobb barátomnál. A hosszabb szünetekben pedig néhol kibérlek pár napra egy lakást, vagy az apai nagyszüleimhez utazok el, csak ők nagyon messze élnek innen.

-Hétvégenként benézhetsz ide is, ha nem vizsgázol vagy ilyesmi.- mosolyodik el kedvesen az anyuka, mire én is ezt teszem.
A vacsora további része kellemesen telt, és észre sem vettük mennyire elszaladt az idő. Már lassan tíz óra lehetett, de mi még mindig a nappaliban beszélgetünk, mikor is megcsörren a telefonom. Nem szoktak keresni, pláne nem ilyenkor, de amikor kiveszem a zsebemből minden értelmet nyer. A kollégium hív.

-Kim Taehyung! Nem szándékozik visszajönni?- kérdezi meg Mr. Park, s bármennyire próbál szigorúan beszélni, szinte látom magam előtt, ahogy mosolyog.

-De, már indulok nemso—

-Itt töltheted az estét.- szólal meg hirtelen Jungkook édesanyja, mire én elmosolyodok, majd bólintok egyet.

-Nos, úgy tűnik nem megyek vissza ma estére.- kuncogok a telefonba, mire a portás is ezt teszi.

-Vigyázz magadra!- mondja, majd leteszi a telefont, én pedig hálásan nézek a szülőkre.

Az éjszakát valóban ott töltöttem és nem is máshogy, mint Jungkookkal. Filmet néztünk, rágcsálnivalókat tömtünk magunkba egész este, majd valamikor hajnali kettő környéken kidőltünk, s elaludtunk, ugyanúgy mint legutóbb; ölelkezve.

Azután a nap után, ahogy ígértem, nagyon sok hétvégét náluk töltöttem, kivéve ha vizsgáztam. Sokszor megesett, hogy ott is aludtam, természetesen mindig Jungkook társaságban. A szülei egészen megkedveltek, a múltkor pedig, amikor kettesben maradtam az apjával, konkrétan megkérdezte, hogy mikor jövünk végre össze; hisz látszik a kémia kettőnk között.

Mondanom se kell, fülig vörösödtem, de utána átgondoltam és igaza volt.
Akárhányszor hozzám ér, bőröm felperzselődik, s mikor enged érintéséből szinte visítok, hogy újra hozzám érjenek puha ujjai. Imádom, amikor zavarba jön egy-egy szavamtól, vagy tettemtől, és szégyenlősen arcát mellkasomba fúrja. Imádom látni, amikor az én pulcsijaimat viseli, s talán a legjobban azt szeretem, amikor reggel mellettem ébred fel, és követeli a jó reggelt puszijait.

Eljött az utolsó vizsgám is, amit az egész iskola és különböző külső megtekintők előtt adok elő. Egy dal; s ez a dal különleges - neked írtam.

Szemeimmel téged kereslek a tömegben, és mikor észreveszlek, boldogan mosolyodok el. Eljöttél!

Kivonulok a színpadra, majd a mikrofonhoz lépek és elkezdem énekelni a dalt. Végig a szemeidbe nézek, s körülbelül a dal felénél látom, hogy felfogtad az ének üzenetét és könnyek csillanak meg a szemedben, mire még inkább büszkeség lesz úrra rajtam, és mikor az utolsó szót is kiejtem ajkaim közül, hatalmas tapsvihar lesz a teremben. Már jön fel a vizsgáztató, mire én kérek egy percet.

-Elnézést kérek, akit ez most zavarni fog; de el szeretnék mondani valamit. Ezt a dalt, egy nagyon kedves, szeretnivaló, jólelkű, és eszméletlen helyes fiúnak írtam, aki most is ott áll; ha jól számolom, a hatodik sorban, és engem néz, miközben zokog. Ez egyfajta vallomás lett volna, és nagyon remélem, hogy nem okoztam neked csalódást.- mosolyodok el, majd lelépek a színpadról, és egyenesen feléd indulok el. Az emberek lélegzet-visszafojtva figyeli az eseményeket.

-Taehyung... ez... jézusom- mondod még mindig szipogva, majd hirtelen magadhoz ölelsz szorosan, de én eltollak magamtól. Jobb tenyeremet az arcodra simítom és lassan kezdek közeledni feléd. Pilláidat lecsukod, miközben egyik kezeddel megkerested az enyém és összefontad ujjainkat, amin elmosolyodok. Bezárom kettőnk között a távolságot, és szorosan magamnál tartva téged csókoltalak meg. Teljesen megállt az idő körülöttünk, minek következtében arra se nagyon figyeltünk, hogy a minket figyelő emberek most éljeneznek és tapsolnak.
Lassan elváltunk egymástól, én pedig boldogan csillogó szemeidbe néztem, majd elkezdelek húzni, ki a tömegből.

-Szeretlek- állok meg előtted, amikor már kijutottunk a sok ember közül, és kettesben lehetünk.

-Én is szeretlek, már a véletlen találkozásunk óta.- mondod, majd magadhoz húzol és megcsókolsz.

—————
És vége ennek a háromrészes kis történetnek. Remélem tetszett nektek és nem okoztam vele csalódást. ❤️
Hamarosan hozom (végre) a kért oneshotot, közben pedig próbálok új részt hozni a ' A szobatárs ' című könyvből is 🥰🤨

Puszi a pocitokra! 💚💚