oneshot | taekook ff

11. - A beteg fiú

Kérésre! BoglrkaSchmidt ❤️
Kellemes olvasást! ❤️

-Elegem van, Taehyung- üvölt hangosan JeongGuk, mire a kanapén kuporgó személy még jobban összehúzza magát. -Egész nap itthon ülsz, és semmit nem csinálsz. Te kérsz számon, hogy hol voltam és miért értem haza későn? Taehyung, ha nem dolgoznék ennyit, hogy élnénk meg ketten? Gondolkozz már azzal a maradék eszeddel- folytatja, és csak úgy köpi szerelme felé a szavakat, aki már könnyes szemekkel ül.

Taehyung beteg volt és ezt Jungkook jól tudta. Nem kevés trauma érte eddigi élete során a fiút, s mire az egyiket kiheverte, jött a másik. Ezt pedig sem az esze, sem a lelke nem bírta, így egy huzamosabb idő eltelte után már nem küzdött, csak sodródott az árral, és sajnos visszamaradott lett. A gondolkodása nem fejlődött ki teljesen ezért elég gyerekes maradt. Bár az iskolát nehézkesen elvégezte, egyetemre nem tudott menni, és mivel szülei sem viselték tovább gondját, utcán élő lett. Egy idős néni vette magához, és nála lakott egy darabig, miközben egy kis boltban vállalt munkát. Ott sem állta meg a helyét. Semmihez sem értett szegény, emiatt nem egyszer keveredett olyan szituációkba, ami bár nem volt vicces, ő annak tartotta.

Egy nap, mikor hazafelé tartott -elbocsátása után-, akkor futott össze a mára már szerelmévé vált fiúval. Jungkook a fiatalember neve, és bár mindig sajnálta a társát és próbálta neki a legjobbat megteremteni az elmúlt időkben elhanyagolta őt. Lassan már ő is belebetegedett abba, hogy a szerelme, hogy lehet ilyen. Fájt neki látni, hogy a huszonöt éves élete értelme, egy tíz éves szintjén ragadt le. Próbált neki segíteni, megmutatta neki a nagyvilágot, és bár Taehyungnak tetszett -és sokat fejlődött, mióta Koookkal van-, nem gyógyult meg teljesen.

Őt is bántotta, hogy látta Jungkook mennyire igyekszik, és már több, mint három éve egy párt alkotnak.

Taehyung fél.

Sosem emelte fel a hangját vele szemben, de még alig-alig veszekedtek, viszont most;
csúnyábbnál csúnyább szavakkal, és rosszabbnál rosszabb kifejezésekkel illeti őt Jeon.
Szíve újra és újra összetörik a szavak hallatán, és szinte teljesen biztos benne, hogy most veszítette el a legfontosabb személyt az életében.

-Akkor... akkor most te is elhagysz?- néz fel Tae félve még mindig fel-alá járkáló szerelmére, aki most hirtelen megtorpan.

Az elméje teljesen kiürül és csak az elmúlt percekben elhangzott szavai csengenek a fülében. Mikor felfogta, milyen szörnyűségeket vágott élete legfontosabb személyének a fejéhez, a földre rogyott.

Tehetetlenül néztek egymásra, míg nem egyszer a beteg fiú döntött. Felállt a kanapéról, és bármennyire is érezte, hogy nem biztos helyes, amit most tesz, meg akarta tenni. Nem szólt a földön kuporodó fiúhoz, aki teljesen megsemmisülve ült még mindig ugyanúgy.
Taehyung a közös szobájukba sietett, majd egy táskát elővéve dobált abba pár ruhaneműt, és két bekeretezett, közös képet magukról. Szemei újra könnyekkel teltek meg, és szíve szerint ordított volna, de nem volt szabad.

A táskát a hátára kapta, majd a Jungkooktól kapott sálat nyaka köré tekerte, és kesztyűt is húzott az ujjaira, nehogy fázzanak a pici végtagjai. A kabátját, sőt meg a cippelőjét is a szobában húzta magára, majd a táskát hátára véve baktatott ki a szobából.

Ahogy az előtérbe ért, Jungkook észrevette őt és rögtön felállt hozzá.

-Ho-hova akarsz menni? Mit csinálsz, Taehyung?- kérdezi rögtön teljesen kétségbe esve. Újra eluralkodik rajta a bűntudat maró érzése, és tudja, hogy nagyon elrontotta.

-Nem akarok neked rosszat- motyogja halkan Taehyung, össze-vissza fészkelődve egyhelyben, hiszen kezd melege lenni a nagy öltözékben. -Nem va-vagyok hozzád... illő. Ta-találj valaki másat magad me-mellé.- folynak le a sós kis könnycseppek arca mind a két oldalán. Jungkook szíve darabokra törik, hogy hallania kell ezeket a szavakat. Szereti Taehyungot. Mindennél jobban szereti őt és soha, de soha nem akart neki fájdalmat okozni. Erre most, a létező legfontosabb személy az amúgy borzalmas életében, most el akarja őt hagyni. Pedig csak ideges volt. A munkahelyén nagyon nagy hajtás van, és túlóráznia kell. Nem tehet róla, de a dühe nagy részét most szerelmén vezette le. Eszméletlenül sajnálja, és talán neki még jobban fáj, mint a bántott személynek.
El akarja őt hagyni.

-Picim...- szólal meg erőtlenül Jeon, és mikor Taehyung hangosabban kezd zokogni, azonnal elé lép, hogy karjaiba zárhassa. Közben a rózsaszínes háti táskát kezdi el leszedni róla, amire egy cseppnyi ellenkezést sem mutat Tae. Lassan már az összes ruhadarab lekerül a fiúról, és csak erősen kapaszkodva szerelme ingjébe zokog hangosan. Nem bírja egy pillanatra sem abba hagyni, és igazából nem is akarja. Régen sírt már. Talán egy éve volt, mikor eltűnt a kedvenc könyve, amit még attól a nénitől kapott, aki hajléktalan életéből kiszakította őt.

Jungkook felemeli párját, de neki meg arra sincs ereje, hogy lábait dereka köré kulcsolja, így Jeon képtelen saját kezeivel a combok alá nyúlni, majd csípője köré tekerni. Taehyung még mindig hangosan sír, egész testében remeg, és szégyenében már szíve szerint elsüllyedne. Nyála és az orrából kifolyó átlátszó folyadék már teljesen összekeveredett könnyeivel. Mikor ezt JeongGuk meglátta, azonnal egy zsebkendőt kezdett keresni, amit akkor talált meg, mikor már a kanapéra ült, szerelmét magára téve.
A zsebkendőt szétnyitva megtörölgette gyermekies vonásokkal megáldott arcának bársonyos bőrét, amiről mikor minden felesleges váladék letisztult, homlokát neki döntötte a rajta ülő mellkasának.

-Életem, kérlek ne haragudj rám- szólal meg pár perc csönd után. Tae kezei még mindig hanyagul lógnak maga mellett, de mikor meghallja a bocsánatkérést az egyiket rögtön megemeli, és a hátát kezdi cirógatni Jungkooknak. Az említett személy meglepetten néz fel rá, de mikor Hyung szokásos mosolyával néz vissza rá, széles vigyort görbít ő is ajkaira. -Tudom, hogy nagyon buta voltam. Nem te tehetsz róla, szívem. Te tökéletes vagy. Számomra biztosan, és az, hogy te vársz engem itthon már a legnagyobb dolog, amit megtehetsz. Örülök, hogy velem vagy. Örülök, mert kitartottál szerelmünk mellett. Örülök, hogy szívedbe engedtél, majd be is zártál oda. Örülök, hogy melletted lehetek, és kérlek, hogy ezeket sose felejtsd el. Hálás vagyok, hogy ilyen szerelmem van, mint te és nagyon szeretlek.- simít a mostmár örömében pityergő fiú arcára, majd ajkait homlokának nyomja.

Taehyung ritka alkalmakkor kezdeményezte csak a csókot, de ez most az volt. Ő hajolt rá a finom párnácskákra, és ő kezdte azokat kedvesen ízlelgetni, amit társa szíves örömest viszonzott neki.

-Én is szeretlek téged, próbálok... próbálok majd valamit csinálni, v-vagy keresni egy kisebb munkát. Megígérem, csa-csak maradj velem... kérlek- suttogja kettejük közé, mire Jung elmosolyodva bólint, és újra ajkai közé fogja élete értelmének alsó párnácskájat, s később már a másikat is, hogy aztán egy szerlemes csókkal fejezzék ki az egymás iránt érzett hálájukat.

—————
Sosem írtam még ilyesfajta sztorit, szóval eléggé kettős érzéseim vannak vele kapcsolatban😅🤷🏽‍♀️❤️

Remélem tetszett nektek, és ha hibát találtok, akkor elnézést kérek!❤️😇

Mindenkinek kitartást a félévhez, és a leendő felvételizőknek sok sikert! ❤️
(Nem lesz olyan nehéz, mint amire sokan számítanak, szóval nyugi!) ❤️

Puszi a pocitokra!💚