oneshot | taekook ff

𝘀 𝗼 𝘂 𝗹 𝗹 𝗲 𝘀 𝘀 𝘁 𝗵 𝗼 𝘂 𝗴 𝗵 𝘁 𝘀

Lassan hajnali egy óra és én egyedül ülök a szobámban idióta sorozatot nézve. Mégis miért? Mert nem tudok aludni vagy egyszerűen nincs kedvem? A függönyömet elhúzva ülök a párkányra, pár perccel később pedig már az ablakot kitárva forgatom meg ujjaim között a cigaretta szálat. Mielőtt meggyújtom magamhoz veszem a bögre teámat és megbizonyosodom, hogy a szüleim már alszanak. Nem ítélik el, nem szólnak érte, hisz tudják, de nem akarom, hogy lássanak dohányozni. Az airpodsokon keresztül ordít a fülembe a Let go című dal a bts-től. A lejátszási listán ezután a Don't leave me következik. Milyen irónikus.

Már a harmadik szál cigit szívom és azóta jó sok zene lepörgött, de egyikre sem figyeltem. Az utolsó a Let go volt, ami igazán magával ragadott. Miért? Mert elengedtelek. Téged is, és a többieket is. Hoppá, a telefonomra esett egy könnycsepp. Remélem nem ázik be újra. Elmentél te is. Megígérted, hogy nem fogsz magamra hagyni, de megtetted, pont mint ők. A hülye barátaim. Az egyik hazudik, a másik elárul, a harmadik csak támogatja az első kettőt, és mégis kiben bízzak meg? Te voltál az, akiben megbíztam. Akit hazafelé felhívtam vagy este tizenegykor, mert unatkoztam. Hiányzol. Piszkosul hiányzol nekem, de ez már így maradt.

Pokolian hatalmas űr tátong bennem, amely kérdésekkel és megmagyarázhatatlan mondatokkal van tömve;
elég vagyok? vajon ő is át fog verni? én miért nem lehetek olyan, mint ő? ő miért olyan szép? talán ma sem kellene ennem és akkor fogyhatok még pár kilót. ma már háromszor edzettem, és két napja nem aludtam, vajon lesz bajom? kit érdekel? engem nem, s másokat sem. megyek futok még három kilométert az erdőben. jobb lenne ha nem lennék itt. vajon xy gondolt ma este rám? nála kint van a képem vagy már levette? talán hiányzom neki legalább fele annyira, mint ő nekem? eszébe jutok néha? naponta másfél doboz cigaretta káros? tényleg ekkora csalódás vagyok? ő ducibb, mint én, mégis sokkal gyönyörűbb. a személyiségemmel van a gond? húzzak újra álarcot?— ja, le sem vettem soha.

Nem érzem elégnek magam. Nem vagyok elég, tudom. Hiába mondja bárki, soha nem fogom elhinni.

Elengedlek téged is, a többieket is, mindenkit. De vajon, ha egyszer nem ébredek fel, tudni fogjátok miért?
Hisz az indok mindvégig ott volt a szemetek előtt. Mindenki látott nap, mint nap. Csak mindenki el is hitte a hazug mosolyt az arcomon, a hazug szavaimat. Talán mindannyiuk közül én voltam a legnagyobb hazug. Hiszen a legjobb barátnőm szemébe is simán belehazudtam, hogy jól vagyok. És ő elhitte. Nem az ő hibája. Honnan tudhatta volna?

Szorongok, lassan depressziós leszek, de ezt senki nem veszi észre a környezetemben.

Remegni kezdtem. Könnyeim csak hullanak. Ujjaim közül kiesik a cigaretta, pont a radiátorra, de időben felveszem. Mély levegőt veszek.

Talán az öngyilkosság a megoldás? Az a vége?

Az idő segít? Mennyi idő? Két évvel ezelőtt is ezt mondták. Másfél évvel ezelőtt is. Eggyel és egy féllel is. Most is ezt fogjátok mondani?

Nem az vagyok, akinek mutatom magam.

De már magam sem tudom, hogy ki vagyok.

És ez volt a színtiszta őszinteség. Ebben egy hazug szó sincs.

Ne basszátok el annyira az életeteket, mint én. Ennél mindenki jobbat érdemel.

Én.. belefáradtam. -nyolc szál cigaretta és két bögre tea.

Bezártam az ablakot.

Jó éjszakát.