The Happiest Years

6. Fejezet

A kisasztalomnál ültem a szobámban, és a tükörbe nézve próbáltam igazgatni a megjelenésemet. Még volt időm elkészülni, éppen ezért sem siettem annyira.

Miután Mike ismét elhívott az étterembe, rá egy hétre végre sikerült kiszakítanom magam a komfortzónámból, és megbeszélni vele a találkozót. Igaz, ezúttal nem betörni fogunk oda.

Az egyetlen buktatója a dolognak az volt, hogy Peggyt is magammal kellett vinnem, cserébe hallgat a múltkori szökésemről amit egy héttel ezelőtt kihallott a beszélgetésünkből. Az, hogy Mike itt járt maximum apát idegesítené fel, de azt, hogy kiszöktem már nem lenne olyan kellemes ha megtudnák. Féltem, hogy Peggy meddig fog elmenni a zsarolással, de mivel elég telhetetlen, úgy éreztem előbb-utóbb úgyis én fogom bevallani anyáéknak a dolgot, hogy többet ne tudjon sakkban tartani. De minél később mondom el, annál kevésbé lesznek majd idegesek miatta. Addig is tűröm az elnyomást.

Mögöttem az ágyamon feküdve túrkált az oda ledobált dolgaim között. Időnként a tükörben őt figyeltem, nehogy tönkretegyen valamit.

– Szóval ő most a pasid? – Kérdezte a lábait lóbálva, fel sem nézve a kacatjaimból.

– Mi? Dehogy! Honnan szeded? Nem! Csak barátok vagyunk. – Idegesen hátrafordultam. Akaratlanul is elvörösödtem, és ez mégjobban feldühített.

– Egy fiú sem barátkozik veled. – Megvonta a vállát. – Na meg nagyon undi ahogy körbeugrálod.

– Körbe- én nem is ugrálom körbe! – elgondolkoztam vajon tényleg nevetséges vagyok-e a közelében. – És igen is vannak fiú barátaim! – Lehet, hogy ezzel egy kicsit azért túloztam.

– Tényleg? – Felnézett rám. – Kik?

– Hát... – Megvakartam a tarkómat. – Például Mike haverjai.

Nagy szó volt a barátaimnak hívni őket. Öt napja ismerem csak mindannyiukat, és egyedül ebéd közben szóltam hozzájuk időnként egy-két szót. Leginkább csak megfigyelő voltam közöttük. De Peggynek ezt nem kell tudnia.

– De hát ők csak azért a barátaid, mert a pasid barátai.

– Nem a pasim! – Továbbra is vöröslött az arcom, így mérgesen visszafordultam a tükörhöz befejezni a sminkemet.

Te jó ég, csak Mike miatt sminkeltem ki magam! Sóhajtva raktam le mindent a kezemből. Peggy feltételezéseinek is vannak alapjai.

– Te készen vagy? – Visszafordultam hozzá.

– Már egy ideje igen. – megtámasztotta a fejét a kezein. – Csak te próbálod mégjobban kicsípni magad.

– Nem csíptem ki magam, mindig így nézek ki.

– Tagadd csak! Legalább most nem kell majd azt hallgatnom mennyire odavagy érte. "Olyan szépen rajzolsz Mikey!" – Gúnyosan elvékonyította a hangját. – "Rajzolj le engem is Mikey! Adok érte egy csókot Mikey!"

Megdobtam az első kezem ügyébe kerülő tárggyal. A nyolc évesek borzasztó idegesítőek. Pláne ez a példány.

– Ha nem fejezed be, itthon hagylak! – felpattantam a székemből és megragadtam a földön heverő táskámat.

– Akkor elmondalak anyának  – Sértődötten felkelt az ágyból.

– Hagyjál már. Menjél, mindjárt megyek én is utánad. – Bedobáltam a táskába mindent ami esetleg kellhet. De még azokat is amik abszolút nem fognak kelleni, de azért nyugodtabb vagyok ha nálam vannak. Már értem miért volt olyan nehéz belegyömöszölni egy pulcsit a múltkor.