– Biztosan észrevette... nem láttad hogy nézett rám? – A tenyerembe temettem az arcomat. – Istenem, annyira kínos!
Nem sokan voltak az iskola udvarán, a hideg szél messze vitte a nevetésünket.
– Ennél megalázóbb dolog még nem történt velem – Vonyítottam tovább a kabátom ujjába.
Mike úgy nevetett, mint amit régen hallottam már. Telten, teli szájjal.
– Ennél? Ez semmi. Hazudsz.
Felnéztem rá a karjaim közül. Biztosan paradicsomvörös volt az arcom.
– Ne is várd, hogy beavassalak rosszabb történetekbe! Azok velem együtt halnak meg!
– Én beszélek, ha te is beszélsz!
Ravasz mosoly ült az arcán. Legszívesebben beletenyereltem volna. Visszatettem a fejemet a ruháim közé, és csukott szájjal újra sikítottam. Aztán kihúztam magam.
– Rendben, beszélj!
Mike nem rettent meg. A legnagyobb sajnálatomra.
– Megvan még... hatodikból, vagy hetedikből fogszabályzós Amy? Aki állandóan két copfot hordott és az a hatalmas rózsaszín szemüvege volt?
A szemöldökömet ráncoltam.
– Ha arra akarsz kilyukadni, hogy vele kellett valahol lenned akkor az nem megfelelő történet.
– Nem, ez ennél bonyolultabb... – Ahogy folytatta a mesét, egy pillanatra esküdni mernék hogy zavarba jött. – A történet vége hogy vele mentem a kissulis bálba, de az a lényeg, hogy hogyan és miért.
– Mondj amit akarsz, fogszabályzós Amynek már gyönyörű fogai vannak.
Mike felnevetett.
– Már neki kell engem szégyellnie.
– Ó, arra mérget vehetsz.
– Szóval eredetileg nem vele akartam menni. Egy másik kiszemeltem volt. A tanév elején kezdett el tetszeni, de nem volt alkalmam kettesben lenni vele. Szóval a bálon úgy éreztem lépnem kell. Viszont a szóban forgó személy szintén Amy volt...
– Oké, még mindig nem tudom ez pontosan merre tart.
Hosszan sóhajtott.
– Féltem elé állni, szóval inkább levelet írtam.
– Á, a másik Amy találta meg?
Lassan a fejét rázta. Az ajkai egy vonallá préselődtek.
– A kezeibe adtam, aztán elrohantam.
Együttérzően a vállára simítottam.
– A lány alázott meg?
Mike továbbra is a fejét rázta. Megtámasztotta azt az egyik kezén, félig eltakarva az arcát. Óvatosan nézett rám.
– Megvan Ms. Symons?
Oldalra pillantottam, miközben próbáltam felidézni az arcot az ismerős névhez. Bizonytalanul bólintottam. Talán még Peggyt is tanítja.
– Amy. Ms. Amy Symons.
Elkerekedtek a szemeim. Mike inkább be is csukta a sajátját.
– Dehát van vagy 40 éves! – Kiáltottam fel.
Védekezően feltartotta a szabad kezét.
– Akkoriban egy erős harmincas volt!
A szám attól még tátva maradt.
ESTÁS LEYENDO
The Happiest Years
Paranormal1983. Tavaszán az élet soha nem is lehetett volna ennél jobb. Jennie átlagos. Talán még átlagon aluli is. Nem sok barátja van (mondhatni egy sem), szinte minden idejét a mesés szobájában tölti a pénzes szülei házában, és egyetlen érdekeltsége az is...
