The Happiest Years

12. Fejezet

Nem is kellett ébresztő. A nap hét ágra sütött, és még a függöny sem tudta kiszűrni a fényt. Így aztán gyorsan fel is adtam, hogy megpróbáljak visszaaludni. Nem mintha sötétben olyan könnyen ment volna. Még mindig izgatott leszek, ha találkozhatok Mikeal. Pedig mostanra már igazán megszokhattam volna a társaságát. Ami azt illeti ez így is van, de vele valahogy más.

Szívesen kicsíptem volna magamat, de végül maradtam a megszokott, kényelmes szettemnél – felvettem a kedvenc ruhámat. Peggy szerint még ez is kiöltözésnek számít, de kit érdekel? Itt a június, szóval maradok a szoknyáknál egészen októberig.

Már vártam, hogy az étkezőbe érve Peggy megjegyzéseket tegyen rám és a ruhámra, de túlságosan is elmélyülten beszélgetett anyáékkal. Ami nekem szintén csak jó volt, mert nyugodtan ülhettem le reggelizni. Nem igazán voltam abban a hangulatban, hogy beszélgessek velük. Túlságosan izgatott voltam.

– Joleen azt mondta, hogy az apukája szerint meghalt. – Mesélte a húgom izgatottan.

És pont emiatt figyeltem fel, mert nem értettem miért mond ilyesmit ennyire izgatottan.

– Jaj, Peggy, ne mondj butaságokat. – Rázta meg a fejét anya, mikor végre ő is leült hozzánk az asztalhoz. – Biztosan hamar megtalálja a rendőrség.

– Miről beszéltek? – Kérdeztem a tekintetemet anya és Peggy között járatva.

– Eltűnt egy kislány. De meg fogják találni. Ez egy nyugodt város. – Zárta rövidre anya.

Valamiért egyből eszembe jutott Charlie ügye. Charlie – miért is hívom így? Még csak utána sem olvastam a dolognak, egyedül annyit tudok amennyit Mike elmondott. És ott van még a furcsa kapcsolat az ügy és a marionettbábu között. Már ha van egyáltalán kapcsolat, és nem csak hallucináltam az egészet. Kirázott a hideg.

Apa vetett egy kételkedő pillantást anyára. Bizonyára neki is eszébe jutott ami nekem. De a tettes már börtönben van. Elméletileg.

– Jennie, mikor érsz ma haza? – Terelte el a szót anya.

– Nem tudom. – Bekaptam egy nagy falatot, hogy ne kelljen mégegy kérdésre válaszolnom.

– Hova mész? – Kapta fel a fejét apa.

Nagyszerű, látom ők is mindig figyelnek arra, mit magyarázok. Elvégre csak napok óta mondtam, hogy ma nem leszek itthon. De az előbb bekapott elefánt méretű falat miatt aligha tudtam válaszolni.

– Találkozik Mikeyval. – Felelt helyettem Peggy gúnyosan.

Mivel még mindig tele volt a szám, ezért kiabálás helyett belerúgtam a lábába, mire ő kiabálta el magát.

– Mike? Ki az a Mike? – Kérdezte anya meglepetten.

Bár majdnem megfulladtam a félig megrágott reggeli torkomon letuszkolása alatt, de még azelőtt meg akartam szólalni, hogy apa szívrohamot kapna.

– Egy barát. Csak egy barát. És nem csak vele találkozom. Lesznek lányok is. – Jobban mondva egy. És az az egy is utál engem valami megfejthetetlen okból.

– Ó! – Mosolygott rám anya. – Egyszer áthívhatnád őket.

– Nem azok a házhoz járó típusok. – Megvontam a vállamat, és reménykedtem, hogy Peggy ki sem nyitja a száját.

Idegességemben gyorsan megettem mindent ami a tányéromon volt, majd az órára pillantva felpattantam az asztaltól.

– Mennem kell. Majd jövök! – Az előszobába siettem, és felkaptam az ott heverő táskámat.