The Happiest Years

43. Fejezet

Peggy hamar megunta a mellettem éjszakázásokat, így maradtak a lámpafényes elalvások. Mike talán lábra sem tudott állni, így nem igazán lepődtem meg, mikor több nap múltán sem bukkant fel az iskolában. Roni viszont nem tudtam hol lehetett. Halloween éjszakáján visszament a többiekért, mielőtt még ők is kitennék magukat annak amit átéltünk. Eleinte aggódtam mi történhetett, de miután a barátait sértetlenül láttam, egy kicsit azért megnyugodtam. Talán időre volt szüksége.

Nekem nem. Valahogy kényelmesebben éreztem magam az iskolában a rengeteg ember között, mint otthon egyedül a szobámban. Az események viszont nem hagytak nyugodni. Szóval listát írtam. Mindenről amit tudtam és aminek köze lehet hozzá. Volt egy olyan érzésem, hogy valami komoly dologba csöppentünk bele.

A szél már hidegen fújt, de a nap még adott némi melegséget. A teljesen megtelt ebédlő helyett inkább kiültem az udvarra ebédelni. Ahogy az egyik üres asztal felé tartottam, megláttam egy ismerős alakot. A barna haja szokásosan hátra volt fogva, nagy hangon beszélgetett a többiekkel. Megtorpantam. Aztán elindultam felé.

– Roni? – Szóltam halkan, mikor mögé értem.

Azonnal elhallgatott és hátrafordult. Megváltozott az arckifejezése.

Visszafordult a többiekhez, majd felállt a padról.

– Bocsi srácok, most beszélnem kell hófehérkével. – Mellém lépett, és megragadta a karomat. – Aki egyébként a tavalyi bálkirályunk exe és már teljesen tökre szingli.

Erőltetett mosoly húzódott az arcomra. Hogy mi?

Néhányuk érdeklődve felkapta a fejét, amitől kicsit kivert a víz. Elhátráltam, amint Roni húzni kezdett magával.

– Ez meg mi volt? – Súgtam oda neki.

– Megsürgetem Mikeot, fáj titeket nézni.

– Mi? Nincs semmi amit sürgess – Hátranéztem. – Ráadásul velük?

– Mondj amit akarsz, de egy pattanásukba több személyiség rekedt mint Lawson egész lényébe.

Colera gondoltam, amint a húgával játszik.

– Biztosan... – Halkabban szólaltam meg, mint amire számítottam.

Roni leült az üres asztalhoz amit én is kinéztem magamnak.

– Csak nem akartam hogy azt higyjék valami halálkomoly dologról beszélünk. – Magyarázta, miközben leültem vele szemben.

– Dehát azt csináljuk.

– Teljesen kiakadtak mikor nem mehettek be az étterembe.

– Már kezdtem aggódni hogy történt valami, mikor a sokadik napra sem tűntél fel az iskolában.

Sóhajtott.

– Muszáj volt... feldolgoznom. Amit láttunk. Tegnap már kezdtem meggyőzni magamat hogy az egészet csak képzeltem, szóval már muszáj volt visszajönnöm.

Az asztalt figyeltem. Tudom milyen érzés.

– Mike hogy van?

– Nem tudom. Ma terveztem elmenni hozzá. Összevarrták.

– Mit mondtatok, hogy történt?

– Halloweeni dekoráció. – Kínos mosoly húzódott az arcomon.

– Komolyan?

– Jobb lett volna hogy egy két méteres kalóz róka animatronik feleslegesen hegyes kampóval kirántotta egy asztal alól?