The Happiest Years

32. Fejezet

Jobb volt így, hogy ha akartam se tudtam találkozi Mikeal, mert egyszerűen soha nem találtam meg. Órák előtt sem láttam, és órák után is mintha egyszerűen csak felszívódott volna. Ó, de gyűlöltem, hogy ilyen tökélyre fejlesztette az eltűnési technikáit! De Colenak így egy szava se lehetett, és jelentősen könnyebb volt így a hangulat. Viszont borzasztóan marta az oldalamat, hogy mit mondtam Mikenak, mikor utoljára találkoztunk. A szívem két irányba húzott, és egyre csak kezdett szorulni a hurok a nyakam körül.

Meg akartam találni, de egyben féltem is, mi lesz, ha végre nyakon csípem. Így aztán csak akkor forgolódtam a folyosón sétálva őt keresve, amikor tudtam: Cole már hazament. De nem fűztem sok reményt ahhoz, hogy Mike is a suliban lenne még. Ronival az oldalamon sétáltam a kijárat felé, de egyikünk sem kapkodta el a dolgot.

– Ti hogy haladtok azzal a nyomorult irodalom házival? – Kérdezte undorral a hangjában, amivel csak jobban kihangsúlyozta mennyire gyűlöli a tantárgyat. Vagy ha azt nem is, a házit egészen biztosan.

– Ó, befejeztük. – Pillantottam rá egy másodpercre. – Még a hétvégén.

– Ilyen gyorsan? – Kerekedtek el a szemei, és felvonta a szemöldökét.

– Mármint... még véglegesítem, de azt hiszem befejeztük, igen.

– Ti milyen gyorsan dolgoztok? Te jó ég...

– Jól osztottuk be a munkát, gondolom... – Megvontam a vállamat a földet bámulva.

– Bár, valószínűleg mi is gyorsabban haladnánk, ha Lise nem tettetné, hogy egy idióta. Amúgy Liset kaptam párnak.

– Igen, valahogy gondoltam, hogy őt kaptad.

– Legközelebb tartok egy egész előadást miért kéne téged megkapnom.

– Ezt úgy mondod, mintha nem egymást választottuk volna eddig minden páros feladathoz.

– Tudom, de nem értem mi ez az új dolog, hogy a rohadt névsor alapján dönt! Miért nem volt jó ahogy eddig volt? Akit mindenki utál, vagy förtelmes párban lenni vele, az hátra marad. Mindenki jól jár vele!

– Gondolod? – A gondolataim egyből Mike irányába röppentek. – Nem tudom, magamtól nem választottam volna Mikeot. De jót tett, hogy akaratlanul is egymás mellé kerültünk. Azt hiszem.

Roni nyűgösen végighúzta a kezeit az arcán.

– Ne gondolj már állandóan a faszikra! Mi olyan jó bennük, hogy ennyire rájuk vagy csimpaszkodva?

– Mi? – Meglepetten néztem rá. Nem is tudtam egy értelmes mondatot se kipréselni magamból, olyan hirtelen ért amit mondott.

– Lehet, hogy nem mondasz el mindent, de vannak szemeim. Lawson is legalább akkora seggfej veled, mint Afton. Elképzelésed sincs mekkora ívből szarok a kapcsolataidra, de hogy az istenbe nem vetted még észre, hogy ezek keserítik meg az életedet? És te még mindig állandóan arról beszélsz, hogy Cole Cole Cole Cole, Mike Mike Mike Mike, Cole Mike Cole Mike – Ismételten nyűgösen végighúzta a kezeit az arcán. – Úr isten, nem érdekel! Beszélhetnénk annyi minden másról is!

Nagyokat pislogva néztem rá, még a lábaim is megálltak a mozgásban. Nem gondoltam, hogy ennyit beszélnék róluk.

Roni is megállt egy méterrel előrébb, és nagyot sóhajtva flegmán megfordult és megvonta a vállát.

– Ez nem igaz. Érdekel. Legalábbis az egyikük. – A földet nézte. A hangja jelentősen halkabbra váltott.

Nyeltem egyet, mielőtt megszólaltam volna. Az előbbi kirohanása után nehezen vettem rá magam, hogy megint róla beszéljek.