Másnap korán felkeltünk, Marci a hátamat simogatva ültetett fel, majd a szekrényhez ment. -Kicsim, amíg Bajorországban vagy, addig ruhában kell lenned.-fordult felém-remélem nem baj... -Nekem tetszenek-mosolyodtam el. -Ennek örülök. Akkor itt az ideje, hogy megnézd, melyiket szeretnéd felvenni-fogta meg a kezemet, majd a könyvespolchoz húzott és kihúzva egy könyvet, elfordult a polc. Elkerekedett szemmel néztem végig a műveletet. Benyomva a polcot egy hatalmas helyre lyukadtunk, ami tele volt ruhákkal. -Azta...-néztem körbe-Ez hatalmas. És mennyi ruha. -Hát igen, van miből válogatnod-puszilta meg a homlokomat. -Dávid... -Neked Marci. Az a harmadik nevem-mosolyodott el-Szeretném, ha így szólítanál, kivéve, ha nyilvános helyen vagyunk. Vagy a kastélyban. Csak ha ketten vagyunk. -Értettem-csókoltam meg. -Na én kimegyek, gondolom 6 órán át fogsz készülődni... -Na szép. Te hoztál ide, nem én.-fontam össze a karomat, ő pedig nevetve átölelt, majd kiment. Beljebb fáradva nézegettem a ruhákat, melyen szín szerint voltak. Mindegyik gyönyörű volt. Végül egy krémszínűt választottam.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-Marci... -néztem rá, ő megfordulva tátott szájjal bámult-Csuk be a szád-nevettem fel. -Annyira jól állnak neked ezek a ruhák-pörgetett meg. Elvörösödve legyintettem egyet.-Legyező mindig legyen nálad-adott oda egyet. -Értettem-bólintottam. -Látom te is krémszínűben vagy. -Összeöltöztünk-csókolt meg, majd a derekamat fogva kivezetett a szobájából és lementünk enni. -Szóval ma megyünk anyukádékhoz. -Igen-bólintottam. -Akkor reggeli után elmegyünk apámnak szóni. -Rendben-mosolyodtam el, majd láttam, hogy a szája maszatos és letöröltem. Ő elkapva a kezemet megpuszilta. -Köszönöm, hogy vagy nekem. -Nem tudtam volna nélküled leélni az életemet. Különösen, hogy tudom, az én hibám volt. Most soha nem jöhetsz vissza tanítani. És erről én tehetek.-folyt ki egy könnycsepp az arcomon. -Egyszer úgyis véget ért volna-törölte le-Ezen ne aggódj. De most, hogy veled lehetek itt, nagy örömmel tölt el.-elmosolyodva egymás kezét fogva ettünk tovább. Mikor befejeztük, elindultunk a királyhoz, aki már az íróasztal előtt ült. -Jó reggelt apám.-hajolt meg, én pedid pukedliztem. -Üdvözöllek. Ilyen korán sem láttalak még fent-mosolyodott el-Minek köszönhetem látogatásod? -Feleségemmel elhatároztuk, hogy hétvégente melgátogatjuk szüleit. Szeretném, hogy megengedd nekünk. -Ott is aludnátok?-fonta össze a karját és figyelt. -Ha lehet erről szó, igen, apám. -Hát, ha csak ennyiről lenne szó, természetes, hogy megengedem. De vasárnap este, már legyetek itthon. -Köszönöm-hajolt meg, én pedig pukedliztem. -Nem túl beszédes ma reggel ez a lány. -Bocsánat felség, csak nem tudtam, hogy mit mondjak... -Egy hercegnő mindig tudja, hogy mit mondjon. Ha hirtelen jönne egy kérdést, egyből kell rá válaszolni. Na menjetek-bújt a papirokba. Elindulva, beültünk egy limuzinba, miután összepakoltunk néhány ruhát és elindultunk anyáékhoz. Kb. egy óra múlva ott is voltunk. Kiszállva az autóból becsöngettem hozzájuk. Anya kinyitva az ajtót könnyes szemmel ölelt át. -Kicsim, megházasodtál? Ilyen fiatalon? És nem is mondtad, hogy herceg. Most szépen mindent elmondasz-tolt el egy kicsit-annyira gyönyörű vagy. -Anya. Köszönök mindent. Hála neked a szívemet követtem.-néztem Marcira, aki megpuszilta anyám kezét. -Sok boldogságot. Fáradjatok beljebb.-lépett arrébb. Marci a derekamat fogva tolt, majd az őrök behozták a cuccunkat és kimentek. -Nefelejcs-vettem fel a babát és átöleltem. -A legfiatalabb hercegnőnk-mosolyodott el -Mi? Ő is..? -Igen. Szóltam apámnak. Az egész családod és úgyszint Bencéjé is, hercegiek. -Akkor mi vagyunk az egyetlenek, akik házban lesznek-dőltem a mellkasára. -Kicsim, ez nem így működik. Már takarítanak két kastélyt nektek. -Hohó. Értem, hogy te gazdag vagy, de nekünk erre nincs pénzünk. -Én fizetem. -Biztos, hogy nem. Marci ne költsd el ilyenekre a pénzed. -Kicsim gazdag vagyok-ölelte át a derekamat. -Az se mentesít.-anya leülve mosolyogva hallgatott minket végig. -Ez az én lányom.-vállalt fel büszkén-Mit kezdenénk mi 4-en egy hatalmas kastélyban? A házunkban is kényelmesen elférünk. -Hölgyem ez nem igazán így müködik. -Marci. Megigérted, hogy Magyarországon nem kell hercegnőnek lennem. -Nem is kell... -Akkor?-néztem rá a mellkasán kicsit felfelé hajtva a fejemet. -Egy hercegnőnek kötelessége kastélyban lakni. Nem lehet az, hogy egy házban... -Mert te mit csináltál? -Kastélyban laktam. -pillantott a szemembe. -Jó, de értsd meg kérlek, mi nem az a család vagyunk. Néha szeretnék szabad is lenni. -Én is-suttogta szomorúan sóhajtva. -Akkor kérlek. Ne csináld ezt... -De nem tehetem. Ez a szabály. Hercegnőnek kastélyban kell élnie. -És ha nem leszünk ott? Senki nem tudja bizonyítani. -Semmi-engedett el és hátrébb lépett egy lépést. -Hölgyem, elmegyek egy kicsit sétálni. Erre felé nagyon szépek a hegyek. Addig szeretném, ha kettesben, mármint hármasban maradnának, hiszen ezért jött a lányuk-hajolt meg, majd kiment. A becsukódó ajtó felé néztem, majd anyára. -Mi rosszat tettem?-kezdtem könnyezni. Anyu felállva átölelt engem. -Kicsim. Tudom, hogy nehéz és nem szeretnéd, hogy az ő pénzéből legyen. De ha ez szabály, nem tehetünk semmit. És te mellette vagy boldog. Amit én nagyon támogatok, mert úriember. De néha meg kell értened, hogy vannak dolgok, melyet el kell fogadnunk, úgy ahogy van. Ez ellen nem tudunk mit tenni. -Ühüm-bólintottam-Lehet megbántottam? -Lehet. Nem akarja rád erőltetni, de gondolom ez egy szabály. Melyet követni kell. Nem szeretné, hogy szomorú legyél. Tudom, hogy nagy változás lenne, és hogy hiányozna a régi ház, de figyelj. Kicsim. Azt ugyanúgy megtarthatjuk. Nyári laknak például. Ha szomorú vagy, akkor leutazhatsz oda.-ölelt át. Bólintva letöröltem a könnyeimet. -Sokat jelent ez nekem anya. Köszönöm-pusziltam meg. Anyával több órán keresztül beszélgettünk, már dél is elmúlt, de Marci sehol nem volt...
