Keresve téged

85. Rész

Odetthez visszaérve, szinte remegtem. Az ofő csak nézett engem, várva, hogy megszólaljak.

-Bocsánat... én..-akartam folytatni, de Boldizsár megszólalt.

-Én ötletem volt, ne őt büntessék.

-Miről beszélsz? Az enyém volt-szállt be Bence is, majd az egész osztály. A tanárok meglepődtek, majd elmosolyodtak.

-Gratulálok-tapsolt meg minket Odett, amit nem értettünk-kiálltatok egymásért, nem hagytátok, hogy egy kapjon büntetést. Büszke vagyok rátok. Örülök, hogy ezt az osztályt kaptam-állt fel-gyertek egy csoport ölelésre-öleltük át egymást.

-Akkor nem kapunk semmit ezért?

-Nem, mert bebizonyítottátok, hogy tudtok ti együtt dolgozni, ha akartok.

-Köszönjük-fujtuk ki a levegőt.

-Rose, szeretnék veled külön is beszélgetni.

-Miért?-rémültem meg.

-Semmi rosszra ne gondolj-mosolyodott el, majd elindult. Ijedten Marcellra vetettem a pillantásomat, aki rám nézett és biccentett, hogy menjek.

A tanárnő után bicegve bementünk a szobájába, ahol ő leült az ágyára, én pedig beálltam vele szembe.

-Látom egész jól kijössz Bencével, ennek nagyon örülök, nem szeretném, ha megbántanád, nyilván nem lennél ilyenre képes, mert tiszteletben tartod a másikat. Mond, érzem valamit iránta?-tette fel a kérdést, amire lesokkolódtam. Ez most, hogy jött ide? Miért kérdez ilyet egy tanár?

-Öhm... bocsánat, erre nem száémítottam-nevettem fel kínomban-ilyenen még nem gondolkodtam, de nem is szeretném, hogy erlomoljon vele a kapcsolatom, ő szinte olyan nekem, mintha a testvérem lenne, nem szeretném elveszíteni őt.

-Ezt ő is tudja?

-Tanárnő, nem tudom mire tetszik célozni ezzel, kezd megijeszteni, valamit mondott önnek?

-Bence az én testvérem gyermeke. Látom a jelzéseit, hogy próbál hozzád közeledni, de te nem adsz neki jelet. Tényleg ennyire nem látod a helyzetet?-nézett mélyen a szemembe. Bence a rokona? Miért lenne belém szerelmes? Sosem volt az. Emlékszem, mikor általánosba jártunk, meg akartam csókolni, de ő elhúzódott, ott teljesen összetörtem, de szerencsére letudtam annyival, hogy "április bolondja". Onnantól kezdve egy picit eltávolodtunk, de a középsuli újra összehozott minket, azóta pedig már sokkal jobban kijövünk egymással, de nélküle tényleg nem tudnám elképzelni az életemet, ő tényleg olyan nekem, mintha a bátyám lenne. Na meg ott van Marcell... Totálisan belézúgtam és nem szeretnék hülyíteni senkit, én nem vagyok olyan típus, még akkor sem, ha sokan gondolják ezt rólam.-Tehát nem érzel irántas semmit?-tette fel ismét a kérdést, mire kijózanodtam a gondolataimból.

-Voltak érzéseim, de már más irányába erősödtek meg.

-Értem, köszönöm, hogy elmondtad, remélem ez nem befolyásolt semmiben.

-Nem, dehogy-mosolyodtam el.

-Ennek örülök, remélem sikerül a fiúval összejönnöd.

-Köszönöm-mentek ki az ajtón, majd egy mély levegőt vettem. Teljesen abban a hittben voltam, hogy meglátott Marcellal, de nem.