Keresve téged

18. Rész

Másnap anya felkeltett, mondván, hogy apuval elmennek este étterembe és vigyázzak a picire. Örültem neki, hgoy végre kettesben vannak így mosolyogva mentem el otthonról. Ma egy fekete szakadt farmert vettem fel, egy egyszerű pólóval. A suliba érve Marcell szobájába mentem, majd leülve a székére vártam rá. Már 7:58 volt, de nem jött be. Elindultam az osztályterem felé, mire a folyosó végén megláttam őt egy lánnyal. Alig volt közöttük pár centi. Elkapott a düh, de nem tudom miért, nem vagyok egy féltékeny típus,... de most.. talán.. mégis. Fél perc után egymásra mosolyogtak, majd elindultak mindketten ellenkező irányba. A termünkbe rohantam, majd előpakoltam. Rajzzal kezdtünk, viszont annyira nem tudtam figyelni, hogy nem tudtam semmit sem lerajzolni. Óra után összefutottam Robival.
-Szia Rose-jött oda hozzám és megállt előttem.
-Szia-integettem neki mosolyogva
-Hogy vagy? Nagyon tetszik a stílusod-kacsintott, amitől zavaromban egy hajtincset a fülem mögé tűrtem
-Egész jól, te?-néztem felé, de meghallottam Marcell hangját, ahogy a folyosó végén beszélget egy tanárral. A baj pedig az volt, hogy egy olyan tervem támadt, amitől biztos dühös lesz.
-Jól.-mosolyodott el. A következő pillanatban lejjebb húztam a pólójánál, hogy elérjem az arcát, majd elkezdtem csókolni. Elején meglepődött, viszont pár perc múlva feleszmélt és az egyik kezét a fejem felé rakta, beszorítva engem. Pár perc múlva arrébb húztam a fejemet és a falnak dölve pihegtem. Robi egy elismerő mosollyal ajándékozott meg.-Ez.. ezt majd megismelhetnénk máskor is-kacsintott. Felnevetve bólintottam, majd megszólalt a csengő, így el kellett mennie. Marci felé nézve láttam, ahogyan az izmai megfeszültek és szemével ölni tudna. Én csak dobtam neki egy csókot a kezem segítségével, majd bementem a terembe. Kiváncsi vagyok mi lesz ennek a vége.
A tesi hamar eljött, mikor átöltöztem rájöttem, hogy lesz még röplabda is. Lementem az órára hamarabb, mint a többiek, majd bementem a terembe. Bekopogva a szertárba Marcell jött ki. Mikor meglátott elkapta a düh.
-Minek vagy itt? Akkor jöbetsz be, ha a tanár szól!
-Rád jött az 5 perc?
-Te mondod? Igaza volt a hugomnak. Neked bárki jó, csak valaki nyaljon, mi?
-Parancsolsz?-akadtam ki
-Jól hallottad. Ribanc-csukta volna be az ajtót, de én előbb megszólaltam
-Tényleg?? És akkor veled mi van? Meg azzal a ribanccal, akivel reggel nevetgéltél, huh?!
-Te miről beszélsz?!-emelte feljebb a hangját, amitől megijedtem.-Miről beszélsz?-ismételte meg halkabban. Akármennyire féltékeny voltam, bent mégis égett egy szikra, melyet ő gyújtott meg.
-Tudod te jól!
-Nem, nem tudom! De amit tettél, azt nem lehet megbocsátani! Kihasználtál és mégis van merszed hozzám beszélni. Nekem most lett elegem ebből. Menjél mással nyalasd végig magadat.-vágta be az ajtót.
-Te meg dugd végig az egész világot te szűz senki!!!-ütöttem rá az ajtóra egy nagyot, majd láttam ahogy erőből kivágja az ajtót, megremegve kezdtem el rohanni kifelé a teremből, de sajnos ő gyorsabb volt, így elkapva engem a bordásfalnak lökött-H..hagyj békén-próbáltam elfutni, de megragadta a torkomat, de most erősebb volt, mint eddig. Most sem fojtott meg, csak rendesen éreztem magamon.-Fel leszel jelent..-akartam befejezni, de befogta a számat, majd a fülemhez hajolt.
-Választhatsz. Örökre békén fogsz hagyni, és nem szólsz hozzám, vagy az életeddel szeretnél játszani? Velem te nem szórakozol, szóval válassz.-suttogta idegesen, majd a szemembe nézett gúnyos mosolyra húzva ajkát.
-Csókolj meg-pillantottam szemére. Nem jött zavarba, elengedve engem a földre estem.
-Menj a Robikádhoz. Elég volt belőled. Már nincs meg a varázs, mely egyszer bennem égett. És én még melletted voltam, a hugom helyett-fogta a fejét, majd bement a szertárba. A csengő hangja megszólalt. Kimentem a teremből, szerencsére nem volt ott senki, így nem láttak bent. Pár perc múlva egy másik tanár jött ki, majd engedett be.
-Marcell tanár úr rosszul érezte magát, ezáltal én fogom ma tartani a tesit és a röplabdát is egyben.
Rosszul érezte magát..? Ő érezte? Hát ez vicces. Nem őt fojtogatták és bántal vele úgy, mint egy ronggyal! De majd megmutatom neki, hogy kivel szórakozzon. Alig várom, hogy holnap legyen!
Órák után a hugomat kivittem a játszótérre játszani, majd egy kisfiú is csatlakozott hozzánk.
-Hát szia-mosolyodtam el-hol van az anyukád?-guggoltam le hozzá, ő csak mutatott egy bokor felé-Áá értem. Szeretnél hintázni?-bólintott, mire felraktam a babahintába, majd hintáztatva kettejüket arra lettem figyelmes, hogy egy nagy árnyék eltakarja az én árnyékomat. Megfordulva Marcell volt velem szemben. Forgatva a szememet felnéztem rá.
-Milyen véletlen-nézett lefele, rám-pont itt?
-Igen, képzeld. Anyámék étteremben vannak.
-És betartottad, amit kértek? Érdekes. Én hányszor kértelek dolgokra? Mégsem sikerült betartani.-gúnyolódott
-Gúnyolódj csak. -vontam vállat-tudod kamu embereknek nem engedelmeskedek-húztam félmosolyra a számat, ő pedig közel hajolt hozzám, amitől zavarba jöttem.
-Mégsem én kértem, hogy csókolj meg-suttogta az arcomba, majd kacsintva a kisfiúhoz ment.-Szia picur. Megyünk anyához?-mosolygott rá, én pedig felé fordulva idegességemben nem tudtam visszafojtani, hogy ne szólaljak meg
-Hát, nem nekem van gyerekem 25 évesen. Gondolom nem volt pénzed óvszerre-néztem lenézően. Ő elnevetve magát, a hajába túrt egyik kezével, a másikkal pedig a gyereket fogta.
-Édes vagy, mikor féltékeny vagy-kacsintott ismét.
-Ő az öcsénk. Bár ha a gyereke lenne, biztos nem akarna olyan anyát, mint amilyen te vagy.-jött oda Marcella is. Őt hallgatva belül a szívemnél valami szúrni kezdett.
-Hát, te se panaszkodhatsz-játszottam az erős lányt, majd mikor a hugomra néztem, aközben találkozott a tekintetem Marcellel, aki érezte, hogy ez baromira fájt nekem. Ő csendben elment, de nem is mondta azt, hogy túl messzire ment ezzel a huga. Próbáltam nem sírni, de alig sikerült. Könnyeimet néző Holda a kezét nyújtotta, hogy le tudja törölni azokat. Nevetve megfogtam a kezeit, majd megpusziltam-nincs semmi baj, csak valami a szemembe ment-vettem ki a hintából, majd elindultam haza. Játszótértől pár utcával arréb már sikerült megnyugodnom. Otthon adtam a babának ételt, majd megfürdettem és lefektettem. Anyáék este 10 felé értek haza, lementem hozzájuk, majd meglátva őket, nem akartam, hogy elszúrjam a napjukat, de kifolyt egy könnycsepp a szememből. Anya megijedve tárta szét a karját egy ölelésre. A karjaiba futva már sírni kezdtem. Apa a hátamat simogatta. Pár perc múlva már jobban voltam, így elbúcsúzva tőlük felmentem a szobámba. Örültem, hogy nem kérdezték, hogy miért sírok, mert nem tudtam volna válaszolni.