Keresve téged

64. Rész

Másnap reggel egy üzenet fogadott az asztalomon.
"Kedves Rose.
Nem tudom, hogy ezt a levelet, te mikor fogod megkapni, de remélem, hogy hamarosan. Egy fontos hírt szeretnék veled közölni, melyet kérlek ne mond el a testvéremnek. Gyermeket várok. Várhatóan kislány lesz, melynek Bence nagyon örül. Remélem, hogy te is pozitívan fogod fogadni ezt a hírt.
Millió puszi: barátnőd, Marcella."
A levelet elolvasva elkerekedett a szemem. Hogy mi? Gyermeket vár? Annyira boldog vagyok.
Gyorsan felöltözve, lerohantam a "kedvenc" őrömhöz.
-Tamád, nem fogja elhinni-lihegtem előtte, ő aggódva nézett rám.
-Felség, rosszul van? Kér vízet?
-Nem nem. Nem vagyok rosszul. Épp ellenkezőleg. Nem fogja elhinni...
-Mégis micsodát?
-Marcellának gyermeke lesz! Egy kislánya!
-Gyermeket vár?
-Igen-bólintottam-egy gyönyörű kislányt.
-Szeretnék gratulálni!-mosolyodott el-A felség tudja?
-Nem, még nem. De kérem ne mondja el, meglepetés lesz. Meg ha megtudná, hogy kitől van, szerintem az elején bunyó lenne.
-Az biztos-nevetett fel-mindennél jobban félti.
-Hát persze, ez világos-mosolyodtam el.
-Viszont felségednek indulnia kell az iskolába-mutatott az összekészített táskámra.-Délután 2-4-ig balett órája van, utána pedig a másik iskolába kell átmennije, mely 5-7ig tart.
-Igen igen. És azt tudja, hogy ma mit csinálunk?
-Ha jól tudom, ma ismét teremben vannak.
-Ó istenem. Megint futás lesz?
-Lehetséges.
-Majd előadom a hattyúk halálát.
-Legyen azért óvatos felség.
-Tudom, tudom. Kicsim nem örülne neki, ha bajom esne.
-Pontosan-bólintott. Mosolyogva megettem a reggelimet, majd bementem az iskolába. Fura volt a többieket látni, hiszen szeptember óta mindenki megváltozott. Mindenki úgy lépdel, mint egy hercegnő. Viszont egyben cuki is volt. Bence vigyorogva nézett rám, mikor meglátott. A nyakába ugorva, szorosan átöleltem.-Hallom apa leszel.
-Úgy van. Méghozza egy kislányka apja. Aki 9 hónap múlva, azaz nyáron fog megszületni. Júniusban.
-Kis nyári baba lesz.
-Igen. És mivel kislány, ezért rám fog hasonlítani.
-Reméljük.-nevettem fel.
Igazából az iskola hamar elment, ahogyan a balett is. Szeretek a csapatommal lenni, olyan mintha ők is a tervéreim lennének. Jól megértjük egymást.
-Rose kedves. Hol jársz?-fordult felém a tanár.
-Bocsánat, elbambultam.
-Semmi baj. Rátok férne egy kis pihenés. Szombaton balett helyett menjetek fürdeni.
-De jöjjön velünk-könyörögtünk.
-Jójó-rakta fel a kezét-akkor az Aquapark jó lesz? Bárkit hozhattok.
-Igen-mondtuk izgatottan.
Balett után Marcihoz mentem. Kicsit korán értem oda, így megkérdeztem, hogy melyik terem az övé. Mondták, hogy van egy külön irodája. Felmentem hozzá, majd bekopogtam, de meg sem vártam, hogy kinyissa az ajtót, hanem bementem. Éppen az egyik nő kollegájával beszélt. Ő ült, a hölgy pedig elég közel volt hozzá.
-Eltévettél drágám?-nézett rám. Összeráncolt homlokkal bámultam őt, a dühtől pedig majdnem leütöttem.
-Nem drá-akartam megszólalni, de Marci közbeszólt.
-Ő Albert. Az új diák, aki szokott hozzánk járni edzeni.
-Á értem. Elég sovány és alacsony ahhoz képest.
-És magának mi köze van ehhez?-tettem fel a kérdést flegmán. A nő lesokkolódott. Marcell a hajába túrva hátradőlt és figyelte a jelenetet.
-Már bocsánat, de nem az anyád vagyok, akivel így beszélsz!
-Már bocsánat, de rámászni egy tanárra elég gusztustalan. Pláne akkor, mikor felesége van.
-Ha rámásznék, már rég mesztelen lennék. De ahogy látod, van rajtam ruha.
-Én meg vak vagyok, igaz? Mondja. Akkor minek van rajta miniruha? Az úr hűséges feleségéhez, nem úgy mint ön, aki minden sarkon más tökét veri.-csúszott ki a számon. Marci meglepődve nézett rám, én pedig saját magamtól ijedtem meg. Mi van velem...?
A következő percben a nő megindult felém. Marci szinte egy időben felállt és beállt elém, nekem háttal.
-Magdi, elintézem ezt. Te menj, pihenj.
-Hallottad hogy beszélt velem?
-Igen.
-Ajánlom is, hogy neveld meg!
-Meg fogom nevelni, ne aggódj.-Biccentett Marci. A nő vigyorogva kiment, majd mikor elhagyta a szobát, a fiú bezárva az ajtót az asztalra rakott.-Hogy is volt ez?