Keresve téged

74. Rész

Rengeteget szenvedtem kicsivel több, mint egy hónap alatt, viszont Marcell ott volt mindig velem és segített. Bár mankóval, de tudok már járni. Életem legjobb napja volt, mikor kikerültem onnan.

-Hétfőn találkozunk a suliban. De van olyan opció, hogy magántan...-akarta befejezni, de megráztam a fejemet.

-Látni szeretném a barátaimat.

-Akkor hétfőn-mosolyodott el, mire bólintottam.

-Köszönök mindent.

-Büszke vagyok rád, hogy kitartottál. Le a kalappal.

-Köszönöm. A balettot...

-Amint tudsz mankó nélkül járni, elkezdheted.

-Rendben... mennyi idő?

-Ez tőled függ. Ha ügyes vagy, akkor ez is egy hónap lesz.

-Remélem-mosolyodtam el.

Hétvégén nem csináltam semmit, összeszedtem a cuccokat hétfőre, majd bealudtam.

Reggel korán felkelve, felöltöztem, majd indultam suliba, anyáék még nem igazán örültek ennek, hogy ilyen hamar, de nem baj. Én már készen álltam.

-Jó reggelt-döcögtem be, mikor Bence felpillantott.

-Rose!-rohant elém, majd felkapott és szorosan átölelt-De rég láttalak, annyira hiányoztál! Minden rendben van? Tudsz járni? Ne csinálj ilyet többet!

-Nem fogok-nevettem fel-Jól vagyok. Te is hiányoztál.

-Bence, nem emelgetjük, rakd le Roset. Ti hátul, ne beszélgessetek-intett a hangos bandához Marcell, majd lehajolva elém felvette a mankómat és megvárta, hogy megfogjam azokat-Óvatosan. Ülj le a helyedre-állt vissza a helyére.

Első óra magyar volt. Jó volt úgy haladni, hogy nem vagyok lemaradva. És bevallom, valahogy jobban tudtam koncentrálni most a tananyagra.

Fura volt azt látni, hogy minden szünetben bámulnak, mikor kint vagyok a folyosón. Mintha egy idegen lennék azért, mert nehezebben járok. Nem jó érzés... Legalább Bence mindig mellettem volt és segített elterelni a figyelmemet.

-Annyira brutál volt a kép a villamosról. Mindenki aggódott érted. Különösen én. Mikor Marcell megtudta, hogy az egyik diákja ott van, szó nélkül elfogadta és ment téged ápolni, tanítani. Jó arc.

-Kedves tőle. Őt, meg az orvost szerettem a legjobban a kórházban. A többi mind bunkó volt. Volt, hogy nem szólaltam meg addig, míg valamelyikük be ne jött volna. A kajáról ne is beszéljünk. Az egyik megszólalt, hogy "majd megkened magadnak." Úgy, hogy mozogni sem tudtam.

-Ekkora parasztot. Ásnák el! És mi lesz a balettal?

-Az egy ideig nem fog még müködni.

-Sajnálom-szomorodott el, mire legyintettem.

-Ugyan, most annak örülök, hogy láthatlak-öleltem át. Jelenleg tényleg ez volt az egyetlen fontos dolog.