Keresve téged

62. Rész

Már két hete járunk a suliba. Írtam egy levelet Marci iskolájának, hogy szeretnék járni a szakkörre, amit elfogadtak. Felköröttem a hajamat, majd egy felhúztam rá egy fiú hajas parókát.

Délután négy óra volt, így rohantam a sulihoz, majd betérve az öltözőbe, a fiúkat néztem. Mindegyik ki volt gyúrva. A számba harapva néztem, ahogyan átöltöznek.
-Na itt az új srác-markolt a vállamba-Hogy hívnak?
-Albert.-nyögtem ki.
-Üdv. Biztos, hogy ezt akarod? Elég keményen edzünk az új tanárral. Viszont baromi jó.
-Ja, ne is mond.-vigyorogtak a többiek.
-A csaja is aranyos. Kis szöszi.
-Mesélt róla?-kérdeztem halkan.
-Ja. De el ne élvezz még a végén.
-Nem, csak érdekelne.
-Csak annyit, hogy van egy gyönyörű felesége és mutatott róla egy képet. Ennyi.
-Vágom-biccentettem.
-Nem öltözöl át?
-De, mindjárt. Csak mosdóba kell mennem...
-Jobb oldali ajtó.
-Kösz-fogtam meg a cuccaimat, majd bevittem és átöltöztem. Ez jól esett, hogy Marci mesélt rólam... Mikor kijöttem, már senki nem volt az öltözőben. A számba harapva rohantam a terembe.
-Késtél Albert. Új vagy és..-fordult felém. Baromi fehér lettem. Mi van, ha már most észrevette, hogy én vagyok a felesége..?-Jó sokat kell majd edzened, ahogy látom. A magasságod sem túlzottan.. magas. És vékony vagy, nem izmos. De semmi baj, hiszen a legjobb helyen jársz.-mosolyodott el. Ki akar nyírni...?
-Értettem úram-biccentettem.
-Irány a futás, 6 kör, azután 100 fekvő, 50 felülés és végezetül 2-2 oda-vissza kúszás egyik terem végéből a másikba-tapsolt kettőt.
-Mi van?-csúszott ki a számon, mire megcsaptam. Az egész csapat felém fordult, majd Marci is..
-Albertnek plussz egy mindenből. Na nyomás.-indultunk el. Magamban úgy átkoztam, ahogyan csak lehetett. Mindenki sprintelt, én pedig lassú tempóban futottam. Marci csatlakozva hozzám, hátrafelé kezdett el futni-Mintha az öreganyámmal futnék. Tudod mit jelent a futás?
-És tudja maga, hogy nem vagyok hozzászokva?
-Akkor minek jöttél?
-Hogy legyen mit kérdezni-dünnyögtem és sprintelni kezdtem, de a tanár elkapott a pólómnál fogva és visszarántott.
-Hogy beszélsz a tanároddal?
-Nem félek öntől.-vontam vállat.
-Ugye tudod, hogy ezek a gyerekek, ha rosszak kapnak taslit is?
-És az igazgató tudja, hogy gyermekeket bántalmaz?
-Igen. Szerinted a csatatéren mi lesz? Megverik és sírnak majd?
-Nem-néztem el.
-Akkor neveld meg magadat-lökött meg, én pedig tovább futottam. A 100 fekvőből csak 57-et voltam képes megcsinálni, felülésből 21-et és kúszásnál a közepénél meghaltam. A többiek, mikor végeztek egy "részvétem" fejjel illettek meg, majd elindultak kifelé. Marci közeledve hozzám, elkezdte a ruháját feljebb húzni. Ijedve pattantam fel, majd a szertárba futva, bezártam magamat. Baromira féltem most tőle, tudtam, hogy most képes lenne megütni, hiszen nem vagyok lány.-Nyisd ki az ajtót Albert.
-Nem!
-Hogy mondtad?
-Nem üthet meg azért, mert nem vagyok még fitt!
-Engedj be!-rángatta az ajtót. Egy könnycseppem kifolyt a pólómra és tartottam tovább az ajtót-Albert, úgysem maradhatsz ott örökre, essünk most túl rajta!
-Biztos, hogy nem!-kiabáltam. Marci kirántotta az ajtót, én pedig a fotelba estem. Már a keze lendült egy pofonra, de valaki megfogta a karját.
-Tanár úr, ő még újonc. Adjon neki két hetet. Ha nem javul, akkor mi is besegítünk az ütésbe.
-Megérdemli?
-Amilyen szemtelen, nem, de még nem tudja, hogy mi van vele.
-Jó, igazad lehet.-ment arrébb.- Ha látom a javulást, maradhatsz. Ha nem, elmész. Világos?
-Igen.-biccentettem, majd a gyerek után mentem.-Titeket ver..?
-Nem szokott. Mármint, olykor, mikor kifáradunk, vízzel lelocsol, vagy megcsípi a mellünket. Szokásos-öltözött vissza az egyik.
-Á értem-biccentettem.
-Viszont én megyek-intett, majd kiment. Egyedül maradtam a szobába, majd átöltözve hagytam el a termet.