Keresve téged

34. Rész

Lemosva az arcomat próbáltam megnyugodni. Félig sikerült is, de már kicsöngettek, mire visszaértem a terembe.
-Nem foglak beírni, de holnap ne legyen ez.-rakta a kezét a vállamra én pedig bólintva megköszöntem. A tanár távozása után Bencén akadt meg a szemem, aki ideges volt. Mikor odamentem hozzá, egy chatet nézett, ami Marcival volt közös. Az egész osztály, sőt az egész iskola azon agyalt, hogy ki lehet a herceg.
-Hol van most?
-Jelenleg megy fel az irodába.
-Szerinted... mi lesz?
-El fog menni Bajorországba hála neked-állt fel és elindult kifelé.
-Bence, tudod jól, hogy én nem küldtem volna el.
-De mégis el lett.
-Megírtam, anya hívott, a telefonomat pedig a földön hagytam.
-Ez sem mentesít azalol.
-Basszus, Nefelejcs lehetett, ő szokott bejönni hozzám és végig mászik a szobámon-fogta a fejemet
-Előfordul, még kicsi-vont vállat-De nem tud érdekelni.
-Bence, miért vagy ilyen..?
-Mert amit tettél, azt nem lehet megbocsátani, még akkor is, ha nem akartad elküldeni.
-Bence-kezdtem el újra könnyezni.
-Semmi Bence-ment el. Bevallom nem mertem megfordulni, mert tudtam, hogy Stella beszélni fog rólam. Kimentem a teremből és annyit láttam, hogy egy csorda áll az iroda előtt. Az utsó pár óra elmaradt, ez ügy miatt, reménykedve, hogy mindenki haza fog menni. Ebből csak az valósult meg, hogy a fiúk hazamentek, kivéve Bencét és a lányok maradtak. Úgy gondoltam, hogy felhívom anyát, hogy jöjjön értem, hiszem ma szabadnapos volt. Aggódva szólt bele a telefonba.
-Kicsim minden rendben van?
-Persze, értem tudnál jönni? Elmarad az utolsó kettő óra...
-Persze, indulok-rakta le. Kb. 20 perc alatt volt itt és kiszállva az autóból látta, hogy sírok a lépcsőn ülve-Kicsim, mi történt?-térdelt le elém, két lépcsőfokkal arrébb.
-Elrontottam, megint-borultam a nyakába
-Mégis mit? Rossz jegyet kaptál? Kicsim ne aggódj, majd kijavítod-simogatta a hajamat én pedig megráztam a fejemet-Hát akkor?
-Azt, hogy volt egy fiú az életemben, aki vigyázott rám és megóvott, én pedig olyat tettem, amivel konkrétan elküldtem innen-kapkodtam a levegőt, mert alig kaptam.
-Kicsim nem értem... Nem lesz semmi baj...
-Nem lesz? Már van.
-Hejj-tolt el egy kicsit és törölgette piros szemeimből kihulló könnyeimet-Tudom, hogy nehéz, de amikor annyi idős voltam mint te, én is sok butaságot csináltam. Fiatal vagy, lehet, hogy még nem úgy látod a dolgokat, ahogy ő. Ha két szív valóban szereti egymást, akkor újra találkozni fognak.-döntötte a fejemet a vállára. Szavait hallgatva kicsit sikerült megnyugodnom. Kifújva az orromat az ajtó felé néztem, ahol sok gyerek kirohant és pletykáltak. Rá pár másodpercre annyit látok, hogy egy szőke hajú fiatal srác egy úgyszint szőke hajú lánnyal jön ki, közöttük pedig egy náluk idősebb férfival. Belenézve a szemébe, pont akkor nézett rám is. Marcell volt a húgával. A kezére nézve láttam, hogy a vér már megalvadt. A fiú anyámra nézett.
-Minden jót Miss- majd újra rám pillantott, de szemében nem gyűlölet volt, hanem csalódás, szomorúság. Egy könnycsepp kifolyt a szememből és néztem, ahogyan beül a kocsiba, majd elmegy vele.
-Szóval erről a fiúról beszéltél, igaz?-kérdezte anya rám nézve. Halványan bólintottam.
-Ő volt a mindenem... és most mégis egy idegen lett, tele régi emlékekkel. Üresnek érzem magamat nélküle. És most Bajorországba kell mennie, miattam.
-Ki is volt ő..?
-Tesit és irodalomat tanított nekünk.
-Szóval egy tanár?-nézett a szemembe
-Egyben osztályfőnök is-bólintottam.
-Kicsim, te beleestél egy tanárba?
-Már amióta megláttam. Ő volt az a fiú, akiről beszéltem...
-Aki ha ideges sem bánt?
-Igen...
-Hány éves?
-25.
-Bár nem igen hiszem, hogy ez egy jó ötlet, de ha valóban szereted őt, tiszta szívedből, akkor ne hagyd elmenni.
-Anya, már elment...
-Kicsim, kevesebb mint három hét van a suliból. Nézek egy szállást Bajorországban és megkeressük őt, rendben?-ajánlotta fel. Elkerekedett szemmel néztem rá. Szorosan átölelve lehunytam a szememet.
-Nagyon köszönöm anya.
-Tudtommal keresnek szakácsokat és nyáron dolgozhatnál ott.
-Tényleg megengednéd?
-A szerelemnél nincs erősebb, ha két szív még dobog.
-Tényleg köszönöm-mosolyodtam el
-De most irány haza.-ültünk be a kocsiba. A boldogságtól csak úgy repdestem. Este mikor hazaértem a TV-ben láttam Marcellékat, mármint inkább Dávidékat...
"Együtt a királyi család! Előkerült Bajorország királyának két gyermeke. Dávid herceg és Helén hercegnő, ellenben ők nem örültek ennek. Elmondásuk szerint jobban tetszett a városi élet, mint a sok papírmunka."
"Mikor kicsik vagyunk, mindenki hercegnő vagy herceg szeretne lenni, de sajnos a felét az emberek nem látják. Ez nem csak arról szól, hogy magasabb rangúak vagyunk, hanem egy csomó szabályhoz alkalmazkodnunk kell. Örülünk, ha van egy szabad óránk, ha egy hónapban sikerül egy bált szervezni. Bárcsak a többi is ilyen egyszerű lenne. A legrosszabb az, hogy a szerelmet nem mi választjuk meg. Nem mondhatom azt, hogy valóban ő az a lány, akiért érdemes élnem. Magas rangúnak kell lennie, jó neveltnek és olyannak, hogy országunk ne menjen tönkre."
"Közölte Dávid herceg. A herceg megjelenése után számos rajongó ismét fellelkesült és éjjenzéssel fogadták őt. A hercegnő nem kívánt beszélni. A király a gyerekei hazatérését tűzijátékozással ünnepelte meg."
"Erre a napra vártam, mióta eltűntek. Nehéz apaként és királyként is elveszteni gyerekeimet. A feleségemmel először voltunk kétségbeesve, de örülök, hogy egy kislány megmondta hol találom őket. Neki köszönhetek mindent."
"A király válasza után a család a kastélyába bevonult. Friss hírekért olvassa el Facebook oldalunkat."
Lefagyva néztem végig a híreket. Mar.. Dávid a szerelemről beszélt, vajon rám értette? Vagy kire..?
A hír útán már nem nagyon tudtam aludni, de próbálkoztam. Végül pár órával később sikerült.