Keresve téged

38. Rész

-Hozzá vagyok láncolva-mosolyodott el
-Felség, miért nem veszi el őt? Ha beszélne...
-Ha így működne, már megtettem volna. De sajnos nem. Így is nyertem egy hónapot, hogy ne kelljen megházasodnom. A lány alapból nem volt tervben és hoppá, már benne is volt. Váratlan szerelem. Emlékszem, mikor legelső nap megláttam. Akkor ő csak egy "nem nagy cucc" fejjel illetett meg, mégis utána elengedni nem tudott. Nagyon függ emberekhez a lány. Ezért is féltettem nagyon. Tudtam, hogyha egyszer összetöri valaki, akkor ő megsemmisül. Az a valaki végül én lettem. Akaratom ellenére bunkón bántam vele, porba tiportam. Csak remegett. Még mindig előttem van a kép, ahogy alattam fekszik és sír-idézte fel. Ugyanakkor, nem csak ő látta maga előtt, hanem én is, más szemszögből.-Azt a halálfélelmet az arcán, azok a könnyek, mint egy patak, ahogyan remeg...-borzongott bele-És ezek ellenére, hogy félt, megcsókolt. Akkor még nem értékeltem, csak később. Édesanyja karjai közt sírt. Akkor láttam utoljára. A kocsiban még bámultam őt a sötét üveg mögött, majd elhajtottunk. Kár, hogy egy negatív emlék maradt meg bennem.
-Talán, ha felség.. a jó oldalát nézné...
-Ennek van?
-Hát, hogy... a lány megbánta amit tett...
-Igaz-mosolyodott el-ahogyan én is. De mostmár két negatív mágnes lettünk.
-Semmi sincs veszve. Nem próbált ráírni felség?
-Nem. Mert mostmár nem rágódhatok a múlton. Biztos lett barátja, nekem meg lesz feleségem. Talán a sors akarta így. Már nem tudjuk meg.-ült fel-viszont most mennem kell. Táncpróba, meg ilyesmik. Este újra találkozunk Margarete.
-Rendben felség-álltam fel és pukedliztem, majd vártam, mikor megy ki. Az ágyára ugorva a párnába temettem az arcomat és boldogan sikítottam. Szóval még érez irántam valamit. Ez nagyon jól esik. De ha másé lesz, akkor hiába vagyok itt... Bárcsak elmondhatnám neki, hogy ki vagyok, de ki tudja, hogy mi történne, lehet lelkileg megviselné őt, és bár ennek nem örül, de a felesége számít rá. Nem vehetem el tőle...
A bambulásból feléledve gyorsan beágyaztam, szellőztettem és rendbe raktam mindent. Az ablakba kiülve Bence hívott. Felvéve a telefont elmosolyodtam.
-Na, mi volt?
-Hallod, azt hiszem rosszul itéltem el Marcellát-mondta, majd felnevetett-Mármint Helént. Mondta, hogy most jött rá, hogy a suliban gonosz volt és összeállt egy lánnyal, aki negatív felé kezdte húzni. És mesélt rólad, hogy te sosem voltál vele szemét, vagy csak néha, de megérdemelte. Majd mesélt egy fiúról, akit megszeretett, de elszúrta.
-Mi, tényleg? Ennek örülök. Dávid is megnyílt, rólam beszélt végig, még jó, hogy nem ismert fel.-mosolyodtam el
-Ja, engem sem Marcella. Maradjon ez a név, ezt jobban szeretem.
-Igen, valahogy úgy-nevettem fel
-Este jön vissza, most elment lovagolni egyet. Megcsináltam mindent, szóval várunk.
-Bence...
-Igen?
-Marci megcsókolt... Ez jelent valamit?
-Hát tulajdonképpen nem. Mert a szolgák nem csak sima szolgák, hanem az ágyban is ugyanolyan... szolgásak-nevetett
-Jó lehet. De akkor neki volt más is...
-A Marcella azt mondta, hogy nem volt előtted olyan hölgy akivel lefeküdt volna. Különösen, mikor visszatért, nagyon megviselte őt. Akkor senkit sem engedett be. Most kezdett nyíltabb lenni.
-Értem-fújtam ki a levegőt-De akkor engem miért csókolt meg?
-Nem tudom, lehet vágyott már egy lányra. Nem tudom. Viszont ki kell készítenem az esti ruháját, szóval megyek. Szia.
-Szia-raktam le. Vajon miért csókolt meg?