Három nappal később:
-Nem kellett volna már visszatérnie?-kérdezte aggódva Gabi.
-Ne izgulj, biztos közbejött valami!-nyugtatta Tony.
-Máskor is ezzel nyugtattak és aztán a kórházba jártam látogatóba...!
-Miért érzem azt hogy aggódsz érte?
-Persze hogy aggódok! Milyen hülye kérdés ez!-jegyezte meg.
-Nem! Vagyis hogy jobban aggódsz mint egy barát!
-Mi?
-Jól hallottad!-mosolyodott el Tony.
-Ez n-nem igaz!
-Azért nem akartad elengedni akkor sem mikor búcsúzkodott?
*Három nappal ezelőtt:
-Sietek vissza rendben?-nyugtatta meg a csapatot. Mégis egy személy közülük az ujját tördelve állt ott. Steve hozzásétált.-Ne izgulj!
-Ki izgul? Én biztos nem!-játszotta a lazát.
-Akkor jó!-mosolyodott el Steve.-Tudod, kár hogy nem vagy a feleségem! Lehet egy csomó pénzt örökölnél!-próbált viccelődni.
-Steve!-ütötte mellkason, de a kapitány egy pillanat alatt elkapta a kezét és a szemeik találkoztak.
-Ne izgulj! Minden rendben lesz!-Gabi nem mondott semmit.-Csak ígérd meg hogy megvársz!
-Nem ígérek semmit se!
-Gabi!
-Lehet a három napot inkább Ryannel töltöm, végre nyugalmam lesz!-ideges volt hallani lehetett a hangjában. Valójában remélte hogy ezekkel a kijelentésekkel eléri talán hogy a kapitány maradjon.-Megyek is!-fordult volna az emelet irányába de Steve magához rántotta ahogy azonnal szorosan ölelte át.-Engedj el!-erőszakoskodott.
-Ne szeress bele kérlek...!-súgta neki.-Még nem tudlak elengedni...! Túlságosan szeretlek...!-Gabi elgyengült. A kezei erősen markoltak a kapitány felsőjébe.
-Gyere vissza...!
-Mindenképp...! Mennem kell...!-engedte el Gabit de az ő kezei még mindig szorosan fogták a kapitányt.-Gabi...!
-Csak egy percet még...!
*
-Nem tudom miről beszélsz!
-Gabi! Lehet nem régóta ismerjük egymást de a hülye is látja hogy néztek egymásra!
-Csapattársak vagyunk!
-Csapattársak mi?-nézett rá hitetlenkedve.-Azért aludtatok egy szobába?
-Honnan veszed hogy egy szobába aludtunk?-dadogta a kérdést.
-Az legyen az én titkom! Tehát halljuk!
-Nincs semmi amit mondanom kellene!
-Biztos?
-Mennem kell, Ryan vacsorázni akar menni...ideje készülődnöm!
-Ryannel akarsz vacsorázni?
-Egy hete nyaggat azzal a vacsorával....!
-Ha nincs kedved menni, minek mész?
-Hogy ne mindig arra gondoljak, hogy az az idióta nem jön többé vissza!-mondta egy álmosollyal az arcán. Nem akarta beismerni de mégis félt attól, hogy nem látja többé azokat az íriszkék szemeket. Még ha múltjai is egymásnak, ugyanúgy törődnek a másikkal. Nincs kedve a vacsorához. Az idő se csodás mint amilyennek lennie kellene. És maga az ember is taszította jelen pillanatban. Ülnek az étteremben ahogy ő bambán néz maga elé és csak hallgatja Ryan sztorijait amik picit se tudják őt lekötni. A vacsora? Jobb nem is lehetett volna, főleg hogy Ryan salátát kért neki, a vigyáznod kell az alakodra szöveggel.
-Gabi! Menjünk, elviszlek hozzám!-mondta Ryan ahogy felállt az asztaltól.
-Inkább visszamennék a bázisra!-mondta ahogy ő is felállt.
-Ne csináld már! Van otthon behűtött pezsgőm, egy kis eprem és talán kicsit szórakoztathatnánk is egymást.
-Majd máskor!-válaszolta. Bár ez is egy hazugság volt. A hideg kirázta a gondolattól hogy Ryan hozzányúlna.
-Kicsit lazítsunk már!-folytatta ahogy kinyitotta az ajtót és kiléptek az utcára.
-Ryan kérlek! Fáradt vagyok és...!-ledermedt.
-Mégis meggondoltad magad?-mosolyodott el Ryan. De ő még akkor nem látta azt amit Gabi szemei.-Gabi!-A szempár, ami csak őt nézi és a mosoly ami az arcára ült amint megpillantotta őt.
-Me-mennem kell!-hagyta ott Ryant. Amilyen gyorsan csak lehet akart átjutni az utca túloldalára. Ő pedig tárt karokkal fogadta őt. Gabi arcát könnyek mosták, azonnal a nyakhajlatába bújt.
-Ne sírj...!
-Hol voltál már?-kérdezte ahogy nem tudta visszatartani a könnyeit.
-Mondtam hogy visszajövök!
-Három napja rád várok!-mondta, Steve pedig meglepődött ezen.
-Engem vártál?
-Szerinted kit te idióta?-ütötte meg a mellkasát.
-Nem tudom...azt hittem a három napot Ryannel töltötted!-mondta hisz látta a másik oldalon az idegektől falnak mászó férfit.-Lehet most se jó időbe érkeztem?
-Azt kérted ne szeressek bele...igaz?-nézett fel rá.
-Igen...!
-Akkor hidd el ha azt mondom nem szerettem még bele!
-Gabi...!
-Gabriella!-kiabált a másik oldalról Ryan.-Mit csinálsz?
-Mond mit akarsz és megteszem! Ha vele akarsz lenni...elmegyek hagylak vele! De ha azt mondod maradjak veled...maradok!
-Maradj velem...!
-Biztos?-bólintott.-Gyere!-nyújtotta felé a kezét amit azonnal Gabi megfogott. Steve pedig a nyüzsgő utcán húzta magával őt.
-Gabriella!-hallatszódott még utoljára az ideges kiabálás.
-Miért jöttél el vele vacsorázni ha nem akartál úgy vele időt tölteni?-kérdezte ahogy a parti mólón sétáltak.
-Azt hittem gyorsabban telik az idő...!-állt meg.-Szörnyen fáj ebbe a vacak cipőbe a lábam!-fogta a sarkát. Gyűlölte a csicsás ruhákat és a kiegészítőket.
-Miért öltöztél ki így? Soha se szeretted az eféle ruhákat!-sétált vissza hozzá.
-Francba már!-dünnyögte.
-Állj fel oda a padra!-mondta.
-Mi?
-Csak csináld!-mosolyodott el. Gabi pedig teljesítette.-Vegyük le ezt!-segített neki kibújni a cipőből.
-Mezítláb menjek vissza?
-Mássz a hátamra!-fordult meg ahogy a cipőt a kezébe vette.
-Cipelni akarsz?
-Máskor is megtettem nem?
-De...!
-Gyere!-az a mosoly pedig elérte újra hogy a szíve hevesen verjen. Gabi óvatosan mászott a kapitány hátára ahogy elkezdte élvezni a látványt amivel így szembe találta magát.
-Jól sikerült a küldetés?-kérdezte ahogy a nyakát körülfogta.
-Mondhatjuk!-válaszolta szűk szavúan.
-Történt valami?
-Hiányoztál...nagyon!-mondta ki.
-Talán picit te is!-hajtotta a fejét a vállára.
-Talán akkor van egy pici esély arra hogy ma adjak egy jó éjszakát puszit?
-Azért ne túlozzunk!-nevetett.
-Francba azt hittem összejött!-mosolyodott el de a következő lépésre nem számított. Gabi egy édes csókot nyomott az arcára.
-Ne éld bele túlságosan magad kapitány!
-Azt hiszem ma nálad alszom!-jegyezte meg széles mosollyal.
-Mi? Nem!
-Oh, dehogynem!
-Mondom hogy nem!-nevetett.
-Szeretem a nevetésed hallani...minden alkalommal újra és újra beleszeretek!
