Hét hónappal később:
-Steve! De jó újra itthon látni!-ölelte át Tony a kapitányt.
-Örülök én is hogy újra veletek lehetek!
-Milyen volt az utad?
-Egész jó! Amennyire eleinte nem rajongtam a repülésért, most egészen megszerettem! Veletek minden rendben volt?
-Próbáltuk tartani a frontot, amíg távol voltál!
-Sajnálom hogy ennyi időre elmentem...!
-Ugyan...! Azok után ami veled történt érthető volt hogy nem akarod itt tölteni a mindennapjaid!
-A csapat többi tagja?
-Otthon várnak téged! Wanda valami isteni kajákat kezdett összedobni!
-Hiányoztak már az ételei!
-Akkor siessünk minél hamarabb haza!
-Előtte, megállnál egy virágboltnál?-kérte. Tony nem mondott semmit, pontosan tudta miért akar odamenni. A reptértől nem messze egy kis sarki virágboltba ment és a legszebb rózsákat kérte. Gyönyörűek voltak.
-Ezután? Hozzá akarsz menni?-kérdezte Tony.
-Igen...csak egy kis időre! Kérlek!
-Steve biztos hogy...?
-Kérlek vigyél oda! Látni szeretném őt...!-Tony egy sóhajtás után a város külső felére ment. Beállva a parkolóba nézett a barátjára.-Nyugodtan menj, majd utánad megyek!-mondta ahogy kiszállt majd visszahajolt az ablakhoz.
-Megvárlak!
-Nem kell, egy kis időt vele szeretnék lenni...kettesbe!
-Biztos ne maradjak?
-Biztos!-bólintott.-Majd megyek, jó?-Tony bólintott majd elment a kocsival. Steve a kis sétány részen sétált az úticélhoz. Amint megpillantotta, megállt, egy apró mosoly kúszott az arcára de pillanatokon belül az eltűnt.-Szia...!-állt előtte.-Rég jártam itt...talán túl rég...!-simította le a sírkőről a leveleket.-Egy kicsit kirándultam, biztos nagyon imádtad volna a helyeket ahol jártam! Mindenhol készítettem egy kis rajzot a füzetembe...!-mosolyodott el de az a mosoly korántsem volt őszinte.-A mai napig képtelen vagyok elhinni hogy te már nem vagy velünk...! Mindennap megkérdezem, miért kellett odamenned...? Miért nem bíztál bennem hogy elmond mi a baj?-kezdett összetörni.-Még arra se volt alkalmam hogy ezt a gyűrűt...!-nézett a kezén lévő ékszerre.-...újra a kezedre húzzam...! De én szüntelenül hordom...!-mosolyodott el, hogy annak ellenére hogy az esküvőt már nem sikerült megtartani mindennap az ujján van a gyűrű ami rá és az első házasságukra emlékezteti.-Bárki megkérdezte az úton hogy házasságban élek, hezitálás nélkül vágtam rá hogy igen! Mintha arra vártam volna hogy te megjelensz és megkérdezed tőlük...miért kérdik, ő az enyém, csukják be a szemüket!-nevetett ahogy rá gondolt.-Folyton rád gondolok...arra milyen életünk lett volna...! Mindkettőnk boldogságát aznap magaddal vitted...örökre...!-utána nem szólt. Nem szólt semmit de a hallgatása bőven elég volt arra hogy tudják mekkora szívfájdalma van.
Az óra telt és valahogy a búcsú tőle mindig keserves volt. Annyi mindent akarna vele megbeszélni, átélni és ő most mégis egyedül van.-Mennem kell...kicsim...!-állt fel. Tudta hogy össze kell szednie magát hisz a csapat most ünnepelni akar. Egy mély levegővétel után nyílt az ajtó és meglátta a csapat boldog arcát.
-Steve!-futott oda Natasha akinek talán a legjobban hiányzott.
-Szia!-simogatta meg a hátát.
-Mond hogy nem mész többet el ilyen hosszú időre!-könyörögte.
-Maradok, most már maradok!-válaszolta mosolyogva.
-Szia!-ölelte át Wanda is a kapitányt.
-Szia Wanda! Jól vagy?
-A kedvencedet készítettem!-mondta boldogan.
-Alig várom hogy újra a főztöd egyem!-Steve sorba köszöntötte a csapatot majd megpillantott egy személyt aki idegen volt számára.
-Steve nem biztos hogy emlékszel de ő Celine! Régen a polgármester partiján találkoztatok először!
-Oh, Celine! Szia!
-Rég láttalak Steve!-mosolygott rá.-Hallottam mi történt veled, részvétem!
-Köszönöm!-nézett értetlenkedve Tonyra.
-Mehetünk enni?-kérdezte Wanda így a csapat az asztalhoz indult mikor Steve elkapta Tony kezét.
-Tony, Celine mit keres itt?
-Gondoltam jó lenne ha picit kikapcsolódnál!
-Tony!
-Steve! Hét hónap telt el! Hét! Te azóta egyetlen egy esélyt se adtál senkinek, itt az ideje!
-Nincs szükségem senkire Tony! Legfőképp nem egy nőre!
-Steve, meddig akarsz egyedül magadba fordulva kuporogni?
-Amíg élek!
-Megértem, hogy szeretted őt, szereted őt...de mi lenne ha megpróbálnál mégis egy picit rám hallgatni?
-Miben? Abban hogy feküdjek le vele?
-Nem kell ma lefeküdnöd...legyen holnap de...!
-Tony!-szólt rá mérgesen.
-Tovább kell lépned hogy boldog lehess!
-Ő volt az egyetlen aki a boldogságom jelentette! Senki más!-ment a csapat után.
