Gabriella egész éjjel csendbe volt. Steve pedig tudta jelen pillanatban bármit mondhat, nem segít. Így csak gyengéden ölelte át a feleségét maga mellett.
-Meg se próbálta megmagyarázni.-hullt egy könnycsepp le az arcán.
-Éreztem, hogy ez nem lesz jó ötlet.
-Legalább...kiderült az igazság. Az anyám nem halott, boldogan éli az életét.
-Gabi...
-Nem tudom miért foglalkozom ezzel. Elvégre soha se volt jelen az életembe.-fordult szembe vele, ahogy Steve gyengéden simogatta meg az arcát.
-Tudom hogy ez most nem sokat segít...de én itt vagyok melletted.
-Tévedsz. Az hogy te itt vagy...mindennél többet ér.-bújt szorosan Stevehez.
-Szeretlek Gabi.
-Én is nagyon szeretlek.-Gabriellat nemsokra rá elnyomta az álom.
-Annyira boldoggá akarlak tenni...-nyomott egy gyengéd puszit a homlokára.
_________________________________________
Másnap Gabi ébredt fel elsőként és meglepetésére egy vendég várta őt a nappaliba.
-Te mi a francot csinálsz itt?
-Este nem hagytál beszélni.-válaszolta a nő.
-Tűnj el.
-Az anyád vagyok.
-Az anyám?-nevetett.-Az én anyám halott. Az is marad.-ment a lifthez aminek az ajtaja kinyílt.-Takarodj.
-Gabriella.
-Azt mondtam takarodj.-kezdett ideges lenni.
-Kicsim...-pillantotta meg az emeletről lesétáló férjét.
-A híres amerika kapitány?-mosolyodott el Gabriella édesanyja.
-Ő...mit keres itt?-feszültek meg az izmai.
-Épp menni akar...csak eltévedt. Igaz?
-Gabriella hallgass meg.
-Menjen el.-mondta Steve.
-Tehát tényleg ő a férjed?-nézett a lányára.
-Megmondtam tegnap is, ha ártani mersz a családomnak...megöllek.-kezdett ideges lenni.
-Örülök, hogy minden rossz gyerekkori emléked ellenére megtaláltad a családod.
-Gyerekkori emlék? Nekem nem járt ki az a normális, átlagos gyerekkor anya!
-Tudom...
-Te neked fogalmad sincs mennyit tett ez a férfi itt azért hogy az életembe beengedjem.
-Tudom...
-Fogalmad sincs mennyiszer küzdött értem vagy a kapcsolatunkért...
-Tudom...
-Fogalmad sincs hogy ő volt az egyetlen biztos ember az életembe akire számíthattam...
-Tudom...-minden amit a lánya mondott egy késdöfés volt számára de megérdemelte.
-Fogalmad sincs mennyire szükségem lett volna rád mikor várandós voltam!-kiabálta torka szakadtából.-Annyira szükségem lett volna rád anya...csak hogy tudjam mindent jól csináltam...de te nem voltál itt!
-Te...várandós voltál?
-A kibaszott Hydra miatt veszítettem el őt és ezt nem fogom soha se elfelejteni.
-Te...elvesztetted a gyermeked?
-Azt hittem az élet téged fog büntetni azért mert elhagytál...mégis én kapom sorra a pofonokat.-fakadt sírva és Stevenek a szíve sajgott ahogy végiggondolta a feleségét az élet tényleg nem kímélte. Sorra kapta a pofonokat és ő mindig felállt. De valahogy úgy érezte...ez most más. A kezei közé temetve sírt Gabriella amikor az anyukája lassan közelített felé. Steve pedig készenállt ha kell helyben megöli a nőt ha az életükre tör. Mégis...lassan húzta magához a lányát és ölelte meg aki hosszú évek után újra az anyukája karjaiban lehetett. Újra érezhette a gyengéd simogatást a hátán, az illatot ami csak az anyukájának van, a halk megnyugtató hangokat...és a melegséget amit egy anya ölelése nyújt.
-Sajnálom kicsim...szörnyen sajnálom...-ölelte szorosan.-Ha előre tudtam volna hogy ilyen életed lesz ez miatt...nem döntök így. De...mégis tudtam hogy te erős vagy hogy talpra állj és újra éld az életed. Nem vagyok jó ember...tényleg nem. De soha se akartam a halálod vagy...az új családod halálát. Még ha nehezen is hiszed én nem vagyok olyan mint ők.-simogatta meg az arcát ahogy egymásra néztek.
-Akkor segítsen...végezzünk az ellenségeinkkel. Mert amíg ők odakint rohangálnak képtelen vagyok megadni Gabriellanak azt az életet amire mindketten vágyunk.
-Mire kérsz most pontosan?-lepődött meg.
-Ha fontos számára Gabriella...álljon át a mi oldalunkra. És segítsen őket megölni.
-Hallod te mit kérsz tőlem? Engem akkor utána keresztre feszítenek.
-Nem fogják. Ha mindent a tervek alapján csinálunk.
-Tervek?-lepődött meg Gabi.
-Segítsen Miss Scott.
-A nevem Lydia...-mosolyodott el.-Lydia Scott.-nyújtotta Steve felé a kezét.
-Steve...Steve Rogers.
-Tudom ki maga...régen a férjemmel nem győztük venni Gabriellanak a képregényeit.
-Anya!-szólt rá Gabi.
-Végre így szólítasz...-hatódott meg Lydia.
-Mert egy bolond vagyok aki mindezek után is...képtelen haragot táplálni.
-Ezt apádtól örökölted...
-Remek.
-De a kitartásod tőlem.-mosolygott a lányára.
-Akkor...segít nekünk?
-Segítek megkapni a boldogságot amiről álmodtok.
