Steve sok időt töltött Gabi társaságában. Folyamatosan kereste az alkalmat mikor mellette lehet. Igaz, akármennyire is reménykedett abban hogy újra lassan érezheti az ajkait sajnos még nem történt meg. De az hogy újra hallhatja ahogy elmeséli egy egy napját, ahogy nevet, hogy láthatja a gyönyörű szemeit, hogy foghatja a kezét mindez reményt adott neki. És...csak elérte hogy napról napra jobban beleszeressen. Mégis úgy érezte a következő napok próbára fogják tenni most kettőjüket. Készülődik a küldetésre amire most nem vágyik. Soha se gondolta volna de ha most választania kellene a munka és hogy otthon legyen a második lehetőséget választaná gondolkodás nélkül. Kopogásra lett figyelmes ami azonnal kizökkentette a gondolataiból.
-Tessék!-szólt az ajtó irányába ahol Gabi sétált be.
-Szia!-mondta egy apró mosollyal ahogy becsukta maga mögött az ajtót.
-Szia!-mosolygott rá.
-Tehát tényleg elmész...!-látta az ágyra készített felszerelést.
-Pedig ha tudnád hogy most hezitálás nélkül téged választanálak!-sétált elé ahogy felismerte az aggodalmat az arcán.
-Miért választanál?-kérdezte ahogy próbálta nem mutatni a csalódottságot.
-Mert te vagy számomra a legfontosabb!
-Sok időre mész?-csuklott meg a hangja.
-Fury szerint max három nap!
-Értem...!
-Nem fogok megsérülni!-ismerte őt. Minden egyes küldetése előtt ez volt a legnagyobb félelme.
-Merem ajánlani!-mosolyodott el.-Mert biztos lehetsz benne hogy akkor a saját kezemmel tekerem ki a nyakad!
-Annyira édes vagy!
-Ígérd meg Steve....!
-Ha megcsókollak az megfelel egy ígéretnek?
-Steve!-szólt rá.
-Mi az? Mindennap megpróbálom hátha egyszer nem utasítasz el!
-Válaszolj Steve...!
-Gyere ide!-tárta ki a kezét.
-Nem!-mondta neki.-Hallanom kell!-félt. Miért is ne félt volna? Még ha nem is ismerte volna be szörnyen aggódott a kapitányért. Steve mégis válasz helyett csak hozzásétált ahogy magához ölelte.
-Ne merészelj beleszeretni abba az idiótába amíg nem vagyok itt...!-mondta neki.
-És ha már szeretem?-ez a kérdés megrémisztette a kapitányt. Igen, sajnos Ryan is képbe van. Ugyanúgy harcol Gabi szívéért és neki fogalma sincs melyikük van az első helyen. Gabi ugyanúgy találkozott alkalmak adtán Ryannel és fogalma sem volt vajon ő már megcsókolhatta őt? Elrabolta a szívét csak még ő nem tud róla?-Steve!
-Ne szeress belé kérlek!-ölelte magához szorosabban.-Csak kérlek...várj még! Még egy kicsit...mert...nem veszíthetek...! Nem akarok újra veszíteni...! Nem akarlak újra elengedni...!
-Akkor gyere vissza!
-Életben?-próbált vele viccelődni.
-Steve!
-Életben! Értettem!-mosolyodott el majd egy csókot nyomva Gabi feje búbjára húzta vissza magához.
-Túl sok ideje ölelgetsz már!-nevette el magát.
-Nincs olyan hogy túl sok...! Belőled soha se elég!
-Megyek de ne merészelj elmenni köszönés nélkül!
-Miért mész?-fogta a kezét biztosra ment hogy ne hagyja őt egyedül.
-Hagylak pihenni! Fárasztó napok várnak rád!
-Maradj itt velem!
-Mi?-lepődött meg.
-Maradj itt velem, kérlek!
-Steve!-mosolygott rá. A napokban rengeteg próbálkozása volt a kapitánynak így kicsit se lepődött meg.
-Nem fogok hozzádérni! Esküszöm! Csak...maradj itt mellettem!
-Egy ágyba aludjunk?
-Ha kell akkor lefekszem a földre!-mondta hezitálás nélkül.-Csak maradj velem Gabi!-ezeknek a szemeknek viszont nehéz lett volna ellenállni.
-Ajánlom hogy ne legyen hátsószándékod!
-Feléd? Soha!-boldog volt. Még ha távolságot is kell tartania az hogy ott lesz vele egész éjjel hevesen megdobogtatta a szívét. Gabi gyorsan bebújt az ágyba ahogy a takarót azonnal felhúzta a mellkasáig.-A földön aludjak?
-Aludhatsz mellettem! De az ágy széléig húzódj ki!
-És ha éjjel véletlen mocorgok és közeledbe kerülök?
-Kirúglak a saját ágyadból!
-Hm, egy próbát megért!-bújt be mellé az ágyba ügyelve a távolságra.-Legalább most nem lesznek rémálmaim!
-Újra küzdesz velük?-kérdezte.
-Amióta elhagytál....!
-Miattam van?
-Mindenre te vagy a megoldás Gabi...! Mindenre...!
-Ha most nem így állnánk rég nem az alváson gondolkoznánk!-mosolyodott el.
-Bárcsak!-csukta be a szemeit ahogy összekulcsolta a kezét.
-Te most mit csinálsz?
-Imádkozom!
-Miért?
-Hogy bárcsak éjjel ne az alvással foglalkoznánk!
-Perverz disznó!-hitetlenkedett ahogy próbált komoly maradni.-Miért érzem magam úgy mint a legelső alkalommal mikor egy szobába aludtunk?
-Izgulsz?
-Kicsit...!-nézett oldalra a kapitányra egy apró mosollyal.
-Ennek te lehet nem örülsz de én igen!
-Miért?
-Mert talán picit hevesebben ver a szíved a közelemben?
-Ezt...ezt nem mondtam!-jött zavarba.
-Akkor csak az én szívem akar kiugrani a helyéről?
-Biztos a küldetés miatt!
-Nem-nem! Ez miattad van!
-Te tényleg mindent rám fogsz!-Steve csak ránézett.
-Szerelmes vagyok beléd...Gabriella Scott! Ezt pedig egyáltalán nem akarom többé titkolni!
-Régen miért nem tudtál ilyen gyorsan szerelmet vallani?
-Tetszett volna?
-Mmm, valójában az első volt a legromantikusabb! Úgyhogy a szavazatom arra teszem le!
-Ha akarod újra elmondom azt a vallomást!
-Ne tedd!-szólt rá.-Aludni szeretnék!
-Tehát csak én okozom a heves szívverésed!
-Fogd be!-hunyta be a szemeit de a mosoly nem tűnt el az arcáról.
-Jó éjszakát...gyönyörűm!-ez az egyetlen szó. Ez az egyetlen szó képes volt elérni, hogy Gabi képtelen legyen egy pillanatra is behunyni a szemeit. Lassan egy órája fordított hátat a kapitánynak, de még most is csak kattog az agya. A válla felett hátranézve látta ahogy a kapitány teste lassan emelkedik fel-le.
-Hogy a francba vagy képes ilyen helyzetben aludni?-motyogta. Ő mondta ki a szabályokat mielőtt mellé feküdt, most mégis ő tervezi felrúgni őket. Lassan kezdett a kapitány közelébe csúszni. Az illatát pedig egyre erősebben érezte. Mégis egy kis hang a fejében megállásra késztette.-Mit csinálok...?-húzódott volna ki az ágy szélére mikor az erős karok egy hirtelen mégis határozott mozdulattal húzták őt magukhoz. Gabi lefagyott. Steve kezei ölelik őt, ahogy az arcát szorosan Gabi hátába temeti.
-Ki mondta hogy tudok aludni...?-dünnyögte a hátának.
-S-Steve...!
-Nem akartam hogy elmenj mellőlem csak azért nem húztalak magamhoz korábban...!-Gabi mozdulni se mert. A testük összeér, érzi ahogy a kapitány lélegez, az illata pedig még mindig észvesztő. Azok a karok gyengéden mégis kellő szorossággal fogják őt mintha többé nem akarná őt elengedni.-Csak egy kicsit...had maradjunk így...kérlek!
