-Ő volt az igazi Gabi?-Steve lélegzetvisszafolytva várta a választ.
-Ex férj?-hitetlenkedett Ryan.-Mi a francról beszélnek?
-Gabi válaszolnod kell!-folytatta Natasha.
-Gabi mi a francról beszélnek?-kiabált most már Ryan.
-Abbahagynád?-kiabált vissza Gabi. Ryan azonnal behúzta fülét, farkát.-Ex férj! Igen, férjnél voltam! És?
-Soha se mondtad!
-Minek kellett volna? Minek kellene mindent az orrotokra kötnöm?-ideges volt hisz gyűlölte ha magyarázkodnia kell.
-Ennyire szar volt?-nevette el magát Ryan.
-Rohadék!-mondta az orra alatt a kapitány, ahogy kezdett ő is forrni a dühtől.
-Szar csak az, ami veled van!-mondta ki azt amit gondolt.-Ha tudni akarod...!-húzta ki a kezét a készülékből ahogy elé sétált.-...életem legszebb évei voltak mikor vele voltam! Úgyhogy a helyedbe csendbe maradnék! Ha megbocsájtotok...!-hagyta el az épületet amilyen gyorsan csak tudta. Felhúzta magát és ráadásként az emlékek mint egy zivatar úgy zúdult rá.
-Steve! Mi a francot csinálsz még itt?-kérdezte Tony.
-Hogy?-ébredt fel a gondolataiból.
-Nem hallottad? Még mindig szeret!
-Ez...ez a bolond most miről beszél?-nézett pislogva Ryan.
-Bolond a...!-indult volna neki Tony de a csapat lefogta.
-Steve menj utána! Ne engedd újra el!-mondta neki Natasha. Steve pedig feleszmélve rohant utána de az épület környékén már nem találta őt.
-Gabi....!-kapta elő a telefonját ahogy azonnal a célszemélyt hívta de a telefonja ki volt kapcsolva.-Francba...csak ezt ne...csak ezt ne...!-ő pedig hezitálás nélkül indult futva a városnak. Hogy mit gondolt? Ő se tudja, mintha tűt keresne a szénakazalban. Emberekbe ütközve faggatta őket nem e látták őt. De sajnos sikertelenül járt. Nem akarta feladni, most nem. Nem érdekelte a fáradtság, a kimerültség, az hogy a város már aludt...ő akkor is utcáról utcára járt.-Újra kicsúsztál a kezeim közül...!-reményvesztve ment egy ismerős helyre ahova emlékezni járt az évek alatt. Elfordította a kulcsot a zárba, majd a tárgyat a komódra dobva sétált bentebb. Mégis az apró hang, ami egy fegyverkibiztosításához hasonló volt meglepte.
-Francba Steve!-emelte le a fejétől a fegyvert Gabi.
-Ga-Gabi!
-Mi a francot csinálsz? Majdnem fejbelőttelek!-rakta el a fegyvertartójába a fegyvert.
-Te...te végig itt voltál?
-Te meg miért vagy ennyire leizzadva? Edzeni voltál?
-Mi? Nem! Dehogy, nem!-rázta meg a fejét.
-Akkor nem érzed jól magad?-érintette meg az arcát.
-Jól vagyok...!-nézte az aggódó arcát.
-Hazudni próbálsz nekem?
-Tudod hogy soha se hazudtam neked...!
-Tudom...!-fordult vissza a konyhába ahol egy pohár whisky társaságát élvezte.-Megkínálnálak de...!-mosolyodott el.
-Miért iszol?-sétált közelebb.
-Mert semmilyen kaja nincs!-nevetett.
-Mióta lakatlan ez a ház...! Csodálkoztál?-mosolyodott el.
-Valamiért reménykedtem hogy az évek alatt frissítetted az itteni dolgokat!
-Csak gondolkozni jártam ide...!-ismerte be Steve. Gabi elmosolyodott ahogy a pultot nézte.
-Min kellett gondolkoznod?-kortyolt újra a pohárba.
-Miután elmentél annyira üres lett a ház....!
-Végre hallottad a gondolataid?-viccelődött.
-Rád gondoltam...! Minden egyes nap rád gondoltam...!
-Oh, megérkezett a romantikus kapitány!-nevetett, majd ránézett.
-Túlsokáig láttam már a szemed hogy ne legyenek érzelmeim irántad...!
-Tudod hogy mindig imádtam a romantikus Steve Rogerst de most értenem kellene miről beszélsz?
-Gabi én...!
-Menjünk vissza a csapathoz!-állt fel a székből mint aki menekülni készül.
-Gabi!-kapta el a kezét.
-Ne csináld!
-Gabi én...!
-Miért jöttél utánam?-kérdezte idegesen.
-Mi?
-Akkor nem jöttél utánam, most meg égen földön engem keresel! Mit csinálsz?
-Én is ezt kérdezhetném!
-Mi?
-Menekülsz mégis mitől?
-El akarlak felejteni Steve! El. Akarlak. Felejteni!-mondta határozottan a szemébe.
-Tényleg...? Biztos ezt szeretnéd? Felejteni?
-Annyira el akartalak az évek alatt...felejteni...de közbe meg arra vártam hogy megtalálj! Francba Steve! Miért nehezíted meg a dolgunk?-kiabált vele.
-Mert képtelen vagyok mást szeretni!-kiabált vissza.-Nem megy! Akárhogy próbáltam mást szeretni képtelen voltam rá, mert ők nem te voltak! Mindig te rád gondolok mielőtt elalszom, a pillanatainkra, amiket mondtál, ahogy néztél, a nevetésekre! De ha elalszom is mindig rólad álmodok! Mert valamiért úgy érzem én bármit tehetek...örökké csak téged foglak szeretni!
-Ne csináld kérlek...!-kezdtek a könnyek gyülekezni a szeme sarkában.
-Gabi...!
-Ne csináld...ez köztünk soha se működött!
-Mert egy idióta voltam, tudom! Most már tudom mekkorát hibáztam akkor! De engedd hogy szeresselek! Légy velem Gabi és...és őszintén fogalmam sincs mi lesz utána, azt majd kitaláljuk csak kérlek...légy velem!
-Ez nem fog menni! Újra csak sérülni fogunk!-mondta ahogy próbálta visszafolytani a sírást.
-Nézz rám kicsim!-fogta közre az arcát. Újra a szó ami régen pillangók hadát mozgatta meg benne.-Nézz rám! Ma este mikor feltette Nat a kérdést...mit éreztél?
-Nem...! Én nem...!-rázta a fejét de Steve elérte hogy a szeme újra találkozzon az övével.
-Kicsim kérlek, nézz a szemembe és mond mi volt az első gondolatod, mit éreztél? Én...én voltam az igazi számodra?-Gabi nem mondott semmit.-Kicsim...!-mégis a hosszú hallgatás után apró bólintást kapott.-Ez...ez egy igen ,,igen"?-kérdezte mosolyogva.
-Igen...!-mondta ki beismerően.
-Igen?!-kérdezte a boldogságtól.
-Igen!-Steve azonnal felemelve őt pörgette meg a tengelye körül.
-Úristen!-ölelte magához.-Köszönöm Istenem!-nyomott egy csókot a feje búbjára mikor realizálódott benne hogy ez a válasz nem jelent még semmit.-Ne...ne haragudj!-megijedt hogy ezzel csak megrémisztette Gabit. Hisz attól hogy ő volt számára az ,,igazi" nem jelenti azt hogy újra is akar bármit kezdeni vele.-Csak...!
-Csak egy...!-mondta Gabi.
-Hogy?-kapta fel a fejét.
-Csak egy...!-mondta ahogy a végén egy apró mosoly kúszott az arcára.-Csak egy...!-először alig akart hinni a fülének. Komolyan mondta?-Vagy mégse...?-kezdte de Steve egy hirtelen mozdulattal némította el. Évek óta újra egymást csókolták, a kapitány pedig biztosra ment hogy az az egy csók elég hosszú legyen.
