Steve meglepetésére másnap újra Maddog lépett be azon az ajtón amit egész éjjel bámult.
-Hm...nem voltál éhes?
-Mondtam, hogy nem akarok mérgezésben meghalni!
-Akkor feleslegesen hoztam a reggelit is, igaz?-rakta le elé ahogy nem messze leült tőle.
-Így van!
-Végül is ha akarsz, éhen is halhatsz nem?-nevetett.
-Nem mintha bánnád!
-Inkább kímélj meg tőle, izomlázam lenne az ásástól!
-Marha vicces!-forgatta meg a szemeit.
-Ne haragudj!-a nevetésében volt valami. Valami különleges.-Miért nézel rám így?
-Annyira...hasonlítasz rá!
-Kire?
-A feleségemre...!-Maddog pedig fejbe azonnal javította ,,csak menyasszony".
-Mindenkiben a feleséged látod?
-Te vagy az egyetlen aki eddig ennyire őrületesen hasonlít rá...!
-Biztos nem örülne ha megtudná hogy más nőkben is őt látod!
-A szemeid is...pont mintha övé lenne...!
-Te udvarolsz, még ha nem is ismered be, de udvarolsz!
-Nem!-mosolyodott el Steve.-Valójában csak szerintem abba reménykedem még egyszer utoljára had lássam őt...!
-Nem jó helyen akarod őt újra látni!
-Most újra arra célzol hogy gödröt kellene ásnod?
-Az a fránya gödör!-nevetett Maddog.
-Neked nincs családod?-kérdezte Steve.
-Válaszolok ha eszel egy falatot!
-Zsarolás? Már ebben is utaztok?
-Csalás, zsarolás...ezek mind olyan dolgok amiket kisujjból kirázunk! Tehát kapitány, gyorsan kóstold meg a rántottát ha a válaszom akarod!
-Egy életem...egy halálom!-kóstolta meg a reggelit. Meglepetésére nem éppen egy ehetetlen étel volt. Ellentétben nagyon ízletes.-Nem is rossz!
-Ugye?
-Tehát mi a válaszod?
-Van családom!
-Ugye most nem ezekről a majmokról beszélsz?
-Majmok?-nevetett ahogy már a hasa fájt a fájdalomtól.-Nem! Nem róluk! Én nekem....-vett egy mély levegőt.-Van...vagyis volt családom...! Egy vőlegényem...!
-Vőlegény? Mi lett vele? Elástad őt is?
-Csak megszakadt a kapcsolatom vele...!
-Elhagytad?
-Nem mondanám ezt, de valami hasonló!
-Most akkor ez egy igen vagy nem?
-Igen...!
-Nem szeretted már?
-De...nagyon szeretem őt...csak nem volt más választásom!
-Választás? Az embernek mindig van választása!
-Hirtelen de sokat kezdtél beszélni!-jegyezte meg.
-Meglepődtem talán hogy neked is volt egy átlagos életed!
-Átlagos soha se volt!
-Miért?
-Mert ő is és én is a munkánknak éltünk sokáig!
-Meglehetősen sok hasonlóságot tapasztalok kettőnk között!
-Miért? Számodra is a munka fontosabb volt?
-Mikor megismerkedtem vele...akkor még minden tökéletes volt...aztán összeházasodtunk és egyre több munkát kaptam amit ő nem nézett jó szemmel! Elszúrtam...! Elváltunk és évekig nem is tudtunk semmit egymásról amíg újra az életembe nem toppant!
-Újra szerelmesek lettetek...!
-Valójában először én, ő csak később ismerte be!
-Mit számít ki ismeri be először? Soha se tudhatod nem e ő is egész végig úgy érzett!
-Sajnos már nem is tudom meg...!-hajtotta le a fejét.
-Vicces mennyire nem tudjuk feladni azt amit szeretünk...! Rég tovább kellett volna lépned te mégis őt keresed, ő rá emlékezel...én nekem pedig lehet el kellene őt engednem mégis képtelen vagyok rá!
-Ez a gyűrű...!-mutatta fel.-Nem véletlen van rajtam, ez az a hely ahol lennie kell és ezen senki se fog tudni változtatni!
-Inkább szenvedsz?
-Inkább egyedül leszek a barátaimmal de őt soha senki se fogja pótolni!
-Biztos vagy benne?
-Ezer százalék, az életem merném erre esküdni!
-Értem!
-És a te vőlegényed? Milyen?
-Erős, határozott mégis borzasztóan figyelmes, kedves, jólelkű, vicces...ő adta a biztonságot számomra...és nem utolsó sorban a boldogságot!
-Tényleg szereted őt...!
-Az életemnél is jobban!-néma csend lett közöttük.-Nekem mennem kell...!-állt fel mire Steve a keze után nyúlt és Maddog felszisszent.
-Mi az? Megsérültél?-mutatott aggodalmat a kapitány.
-Picit megrántottam a kezem, semmi komoly!-húzta el a kezét.
-Mutasd!
-Nem komoly!
-Maddog!
-Kapitány?!
-Mutasd a kezed, mennyire súlyos!-vizsgálta.-Fel van dagadva a csuklód is!
-Jegelem egy-két napot és már jó is lesz!
-Jobb lenne ha orvosnak megmutatnád!
-Nincs szükség rá!-húzta el a kezét.-Fejezd be a reggelit rendben?
-Maddog!
-Hm?-fordult újra felé.
-Kivételesen lehet nem bánom hogy elraboltatok!
-Ízlik a koszt?-viccelődött.
-Nem!-nevetett.-Mert megismertelek!
-Ne akarj közel kerülni hozzám!
-Nem akarok...mégis képtelen vagyok nem arra gondolni mennyire őt látom benned!
-Csak hiányzik neked!
-Akkor engedd hogy picit enyhítsem a fájdalmam azzal hogy beszélgetsz velem!
-Pihenj...! Később még visszanézek!-hagyta egyedül a kapitányt.
-Miért akarlak ennyire megismerni téged...?
