-Most már letehetsz!-jegyezte meg ahogy a nappaliba léptek.
-És ha nem akarlak?
-Egész éjjel sétálgatni akarsz?
-Egész éjjel a karjaimba tartani!-javította ki minden hezitálás nélkül.
-Ne csináld!-mosolygott ahogy nehezen elérte hogy Steve a földre lerakja őt. Gabi a konyhába ment ahol két üveg vízért nyúlt a hűtőbe. De Steve csak nézte őt. Teljesen elveszett a szépségében és csak megerősítette magában az érzést ami három napja folyamatosan emésztette.-Tessék!-tette elé.-Mi a baj?-kérdezte ahogy látta Steve tekintetét.
-Semmi...!-rázta meg a fejét.
-Steve!
-Hm?-kapta fel a fejét.
-Soha se titkolóztunk egymás előtt! Komolyan most kezded el?
-Csak...amióta újra az életem része lettél megerősítettél abban mekkora hibát követtem el akkor amiért nem mentem utánad...! Amiért hagytalak kicsúszni a kezeim közül...!-Gabi elmosolyodott.-Csak ezt az édes mosolyt ne!-mosolyodott el ő is ahogy szerencsétlennek érezte magát abban a pillanatban.
-Tudod Rogers mit mondok erre?-sétált mellé.
-Mit?-nézett rá.
-Akkor most ne engedj kicsúszni!-kortyolt bele a vízbe.-Megyek aludni!
-Annyira....édes!-temette a fejét a pultra. Gabi arcára pedig egy széles mosoly kúszott. Mégis a meleg zuhany se tudta a gondolatait elterelni arról hogy a kapitány újra a közelébe van. Vágyik a társaságára. A pizsamájában indult a kapitány szobája felé, és bekopogott.-Tessék!
-Steve ne...haragudj!-pillantotta meg a kapitányt felső nélkül.
-Gabi...!
-Majd...majd holnap...!-fordult volna ki az ajtón de Steve elkapta a kezét.
-Hé! Hé! Várj! Miért...miért jöttél?
-Én...nem fontos majd holnap...!-mondta de egy pillanatra se fordult a kapitány irányába. Szörnyen zavarba volt a kapitány látványától annak ellenére hogy régen ezerszer látta és érezte ezt a tökéletes testet.
-Gabi!
-Csak...!-fordult meg.-Ez meg...ez meg mi?-érintette meg a hasán látszódó sérülést.
-Ez...ez semmiség! Tényleg!
-Steve! Ezt most szerezted?-aggódott ahogy gyengéden simította végig a kezét rajta.
-Ez egy apró sérülés, ne aggódj!
-Ne aggódjak? Steve!
-Tényleg nem vészes!-mosolygott rá ahogy visszasétált a komódjához.
-Ne mosolyogj! Megígérted hogy nem lesz bajod!-sétált mellé ahogy azonnal kikapta a kezéből a krémet.-Add oda...!
-Gabi...!
-Miért nem vigyáztál magadra...?-kezdte el lekezelni a krémmel a sebet.
-Biztos abban a pillanatban is rád gondoltam!
-Ezzel inkább szarul fogom érezni magam!-nyomta meg picit a sebet amitől a kapitány felszisszent.
-Komolyan sokat gondolok rád...ránk...! Te nem gondolsz rám....ránk...?
-Attól, hogy az útjaink külön váltak...mindig is fontos maradtál nekem!
-Miért érzem hogy jön a de rész...?-de Gabi csak gyengéden átölelte őt.
-Miért nehéz ennyire...?
-Nem tudom...!
-Tényleg ennyire nem működött a házasságunk...?
-Nem tudom...!
-Itt maradhatok veled...?-kérdezte meg.
-Ugye nem csak a szexi hasizmom miatt kérdezed?
-De!-nevetett.-Csak is azért!
-Boldoggá tennél!-nyomott egy puszit a feje búbjára. Azonban most minden ellenére egymás karjaiban pihentek. Tagadhatták volna de egymás jelenléte megnyugvást adott számukra.
Másnap reggel Gabi egyedül ébredt Steve szobájában. Kisebb ébredezés után, rendbe rakta magát és ment le a csapathoz. A tekintete azonnal a kapitányt kereste.
-Sziasztok!-ült az asztalhoz. Nem akarta hogy a csapat gyanakodjon mégis nehezen tudta megállni, hogy ne kérdezze meg Steve merre van.-A kapitány?
-A szőkével!-válaszolta Natasha ahogy a terasz felé bökött.
-Szőke?-lepődött meg.
-A ciklon!-jegyezte meg Tony. Majd meglátta. Sharon fogja Steve kezét ahogy beszél hozzá. A szíve összeszorult.
-Akkor holnap este?-lépett be a teraszról Sharon ahogy Stevehez beszélt.
-Holnap...!-kísérte a lift irányába.
-Szia Steve!-nyomott egy puszit az arcára. Egy sóhaj után fordult a nappali irányába a kapitány ahogy meglátta Gabriellát ülni. A torkába gombóc költözött.
-Mit akart?-kérdezte Tony.
-Tessék?-eszmélt fel.
-Mit akart Sharon?
-Kibékülni...!-válaszolta őszintén.
-Nekem mennem kell!-csuklott meg a hangja Gabinak.-Később jövök rendben?-állt fel ahogy azonnal a lift felé sietett.
-Francba!-futott utána Steve ahogy még épp be tudott szállni.-Gabi had magyarázzam meg!
-Miért ilyen lassú most ez a lift?-nyomkodta folyton a gombot a földszintre.
-Gabi!
-Gyerünk már!-nyomta idegesen.
-Figyelnél rám?-kiabált rá.-Kérlek...!-nyugtatta le magát.-Nem tudtam hogy idejön!
-Nem sok lett volna hátra az egy hónapból...! Végül is eddig elviseltelek hagyjuk akkor ezt abba!
-Elviseltél?
-Végre visszatér az életem a normális kerékvágásba!
-Gabi te most...te most miről beszélsz?
-Amúgy se működött volna! Itt volt az ideje annak hogy ez a hülye játék véget érjen! Te is jót szórakoztál és én is!-ideges volt. A szemei mindent elárultak.
-Gabi!-nyílt ki a lift de Gabi amilyen gyorsan csak tudta hagyta őt ott. Újra egy szakadék állt köztük...
