Steve csak nézte a mellette pihenő nőt akiért a szíve annyira de annyira hevesen dobog. Csak remélni tudta...nem kell újra különválniuk.
-Miért nem alszol?-kérdezte Gabi ahogy gyengéden bújt oda a kapitányhoz aki azonnal szorosan zárta a karjaiba.
-Gondolkozok...!-vallotta be.
-Mégis min?
-Hogy mennyire gyönyörű vagy!-Gabi nem reagált. Mintha a félelem a szemeiben utat törtek volna.-Mi a baj?
-Semmi!-rázta meg a fejét ahogy teljesen a mellkasába temette az arcát.
-Hé, nézz rám! Látom, hogy van valami! Mi a baj?
-Semmi...!-nem nézett rá.
-Gabriella! Kicsim...!
-Te nem félsz...?-kérdezte.
-Félni? Mitől?-nem értette mire akar Gabi kilyukadni.
-Régen is...ennyire tökéletes volt minden aztán...összeházasodtunk és minden mint egy kártyavár omolt össze!
-Várj...! Most te...most ugye nem azt akarod mondani hogy nem akarsz a feleségem lenni? Gabi!
-De...! De akarok! Mert szeretlek! De nézd meg...mielőtt házasok lennénk már a halálommal kellett szembesülnöd, és ki tudja mikor lesz ennek az őrületnek vége!
-Mégis úgy hangzik mintha szakítani akarnál velem!-ült fel ahogy azzal a mozdulattal Gabi is követte.-Mi a fenére akarsz célozni? Azt hittem ezt múlt este megbeszéltük!
-És szerinted ez normális? Egy putri helyen titokban együtt lenni? Te pedig majd várod mikor toppanok be az ajtón ,,hahó mégis élek?"
-Gabriella!
-Én...nem lehetek ilyen...nem tehetem ezt!
-Nem szakíthatsz velem!-de mire ezt mondta volna a gyűrűt már Gabi lehúzta az ujjáról.
-Lehet jobb lesz...!
-Francba ne csináld! Múltkor egy barom voltam mert elengedtelek de most nem foglak!
-Steve...!
-Komolyan? Este veszekedtünk, majd kibékültünk, lefeküdtünk egymással ami csodás volt erre reggel felkelünk és mintha mi sem történt volna lehúzod azt a gyűrűt az ujjadról mondván ennyi? Ki a francot akarsz átverni?
-Senkit! Senkit nem akarok átverni! De te nem érdemled meg ezt az életet!
-Milyen életet? Mert emlékeim szerint tisztán elmondtam nélküled semminek sincs értelme!
-Jobb ha mész....!-mondta Gabi ahogy kerülte a tekintetét.
-Gabi! Gyereket akartunk! Nem? Erről beszéltünk hogy egy kislányt akarunk az életünkbe!
-Milyen életbe? Én menekülök, te pedig hősködsz! Milyen élet?
-Gabi!
-Egy ilyen putriba szüljem meg? Itt neveljem amíg te gonoszok ellen harcolsz majd napokkal később hazajössz és úgy teszünk mint egy boldog család?
-Ezt most te se mondhattad komolyan...!-hitetlenkedett.
-Az a gyerek nem biztos hogy mázlista lenne, ha mi lennénk a szülei...! Nem ilyen felállásban...!
-Lehet igazad van...!-nézett rá haraggal.-Azt hittem mindketten ugyanarra vágyunk...de tévedtem...!-hagyta el a szobát. Minden búcsú nélkül, nyüzsgő gondolattal ment az utcára aminek a hangzavara csak nagyobb fejfájásra adott neki okot. Arra pedig nem számított hogy a hadiszálláson is magyarázkodásra kényszerül.
-Hol voltál?-kérdezte Natasha.
-Sétáltam...!-jegyezte meg.
-Egy egész napot? Éjszaka?-mosolyodott el.
-Ahhoz volt kedvem!
-Steve...mi van? Annyira fura vagy!-aggódott érte.
-Nincs semmi, mondtam! Miért kell mindenkinek magyarázkodnom?-kérdezte idegesen.
-Steve...!
-Elegem van, mindenből! Ebből az egészből, hogy nem élhetek boldogan egy nyugodt életet! Családot szeretnék akikkel átlagosan élhetek!
-Te most miről beszélsz? Megint Gabi sírjánál voltál?-akkor ugrott be neki hogy nekik fogalmuk sincs Gabiról. Amiről most beszél úgy hangzik mintha egy újabb mélyponton lenne az élete.-Steve beszéltük, hogy persze néha járj ki hozzá de próbálj új életet kezdeni!
-Új élet...mindig ugyanez a szöveg...!-motyogta.
-Steve most komolyan mi a probléma? Tudunk segíteni?-kérdezte Natasha.
-Felejtsd el...! Ne haragudj, hogy kiakadtam...!
-Celinnel miújság? Miért nem mész el vele vacsorázni vagy csak sétálni? A partin úgy láttam kifejezetten élvezte a társaságod!
-Miért akartok annyira mással összehozni?
-Steve élned kell az életed, mindenki azt teszi! Az élet megy tovább!
-Megy...csak nem arra amerre akarom...!-ment az emeletre.
Bocsánat a rövid részért, most csak erre futotta 😔❤
