Két hónappal később:
Keresték. A tél katonáját gőz erővel keresték mégsem találtak egy apró nyomot sem ami hozzá vezethette volna őket.
-Minden rendben?-kérdezte Tony Gabitól.
-Persze.-bólintott.
-A férjed?-ült le vele szembe.
-Az edzőterembe. Levezeti a feszültséget.
-Miért feszült?
-Egész éjjel a tél katonáját próbálta megtalálni.
-A kapitány őt választotta, helyetted?-viccelődött.
-Ott még nem tartunk.-mosolyodott el ő is.-Valamit el kell mondanom Stevenek...csak fogalmam sincs hogy.
-A száddal?
-Ma kifejezetten kipihent vagy.-nevetett.
-Beszélj vele, bármiről is legyen szó. Biztos vagyok benne hogy meghallgat.
-Abban nem kételkedem...
Az edzőterembe:
Gabi a terembe lépve látta ahogy a kapitány minden energiáját egy boxzsákon vezeti le. Valóban ez a legjobb alkalom hogy beszéljen vele? Csendben akart visszafordulni mikor Steve észrevette őt.
-Hova szöksz?-kiabált utána ahogy egy mosoly kúszott az arcára. Egy törülközőért nyúlva, indult az irányába.
-Nem akartalak zavarni.-nézett rá.
-Te soha se zavarsz.-rakta a nyakába a textíliát, ahogy a kezei utána azonnal Gabi derekát öleltek.-Minden rendben?
-I-igen.-válaszolta.
-Gabi!
-Tényleg! Minden rendben.-vágta rá.
-Ismerlek. Mi a baj?-nem engedte egy pillanatra se eltávolodni őt magától. Legfőképp nem addig míg meg nem tudta mi is történt.
-Nincs baj.
-Gabriella.
-Nem...nem tudom még elmondani oké? Beszélni fogok róla de...nem tudom hogy mondjam még el.-szakadt ki a karjaiból.
-Ezzel tudod hogy picit se segítesz most magadon? Csak jobban aggódok.
-Nem kell.
-Gabi, házasok vagyunk. Mi az amit nem tudunk megoldani és megbeszélni együtt?-nem válaszolt.-Gabi, beteg vagy? Vagy...beleszerettél másba? Mi a fene van?-emelte meg picit a hangját.
-Hogy beleszerettem-e másba? Normális vagy?
-Ideges lettem!
-Én is az vagyok!-kiabált most már Gabi is.-Csináltam két tesztet és mindkettő pozitív lett! Örülnöm kellene mégis azon idegeskedem hogy mi lesz ha nem harcolhatok melletted!
-Állj meg! Miféle...teszt...?-Gabi ott jött rá képtelen volt tartania a száját.-Te...terhes vagy?-a hangja korántsem volt olyan ideges mint azelőtt. Meglepett volt de nem ideges.-Kicsim...!
-Én...addig várni akartam amíg meg nem találjuk Buckyt, de...
-Kisbabánk lesz?-fogta meg gyengéden Gabi kezeit ahogy a szemei tükröződni kezdtek.
-Nem így akartam hogy megtudd...tényleg nem de...-nem tudta folytatni Steve az ajkaira tapadt.
-Gabi, családunk lesz?-egy édes mosoly ült az arcára.
-I-Igen!
-Családunk!-emelte őt magasba ahogy megpörgette.-Apa leszek!-Gabi szorosan ölelte át a nyakát ahogy a nyakhajlatába bújt.
-Apa leszel...!-motyogta a nyakába.
-De...de miért nem mondtad el hamarabb? Mikor csináltad a tesztet? Beszéltél Brucecal?
-Állj! Kicsit nyugodj meg!-mosolyodott el.-Nem, nem beszéltem Brucecal! És tegnap csináltam a teszteket! Ezért nem mondtam el hamarabb!
-Láthatom őket?-kérdezte izgatottan. Gabi bólintott.-El se akarom hinni! Ha tudnád milyen hevesen ver a szívem most!
-Azt hittem ideges leszel...!
-Miért lennék?-lepődött meg Gabi kijelentésén.
-Mert nem épp jó pillanatban történt ez velünk...! Tudom hogy az első most Bucky megtalálása és...!
-Hé! Nem!-vágott azonnal a szavába.-Tény hogy Bucky egy nagyon jó barátom de mindig is te voltál az első az életemben! Te vagy az életem! Vagyis...most már ti...!-tette a kezét gyengéden Gabi hasára.-Ilyenkor érezni már őt?
-Nem, picit még korai!-mosolyodott el könnyekkel a szemében Gabi.
-Vigyázni fogok rátok!
-Abban nem kételkedem!-csókolták meg egymást.
-Szeretlek...Gabi!
-Én is téged...Steve!
