-Zavarhatok?-nyitott be az ajtón Steve.
-Gyere!-válaszolt Gabi.-Történt valami?
-Nem, semmi!-válaszolt azonnal.-Csak...!-vette elő a háta mögül az édességet.-Ezt neked hoztam!-nyújtotta át.
-A mogyorós csoki amit annyira szeretek!-vette el ahogy az arcán hirtelen megjelent egy lelkes mosoly.-Ugye, nem mérgezted meg?-nézett a kapitányra.
-Ki tudja!-vont vállat egy mosollyal az arcán.
-Miért kaptam?-kérdezte hisz pár nappal ezelőtt a pokolra kívánták egymást.
-Csak!
-Csak?!
-Úgysem szereted az eprest és gondoltam...!-vakarta meg a tarkóját.-....örülnél neki!
-Nem vagy már az ellenségem?-kezdte kinyitni a csokoládét.
-Be kell látnom a csapat ellen nem sok szavam lehet!-mondta ahogy leült az ágy szélére.
-Tehát a csapat miatt akarsz fegyverszünetet tartani?
-Nem akarok viszályt szítani!
-Értem...! Csokit?-nyújtotta felé.
-Nem kérek!-ellenkezett azonnal.
-Na! Te is imádtad! Vagy rosszul emlékszem?
-Nem!-mosolyodott el.-Tényleg finom volt régen is!-Gabi újra kölyökkutya szemekkel nyújtotta felé az édességét amiből végre Steve is tört.
-Hányszor mondtad hogy ha megeszek egy táblával utána két órán keresztül edzenem kell!-nevette el magát ahogy az emlék eszébe jutott.
-Eleinte komolyan is vetted!-nevette el magát Steve.
-Utána is!-ellenkezett azonnal.
-Utána a barátnőm lettél!-nevetett továbbra is.
*6 évvel ezelőtt:
-Gabriella beszélhetnénk?-kérdezte Steve.
-Valamikor el fogsz hívni engem randira Steve?-kérdezte Gabi ahogy szembe fordult vele. Steve csendbe figyelt, majd válaszolt.
-Csak a megfelelő pillanatra várok!
-Értem...!-indult tovább Gabi.
-Várok a megfelelő pillanatra, mert ha elhívlak tudom számomra nem lesz többé visszaút! Mert az egész életem melletted akarom majd leélni! Soha se fogok már rajtad kívül mást szeretni! Senki se fog érdekelni többé csak te! Azért várok mert az lesz életem egyik legfontosabb kérdése és biztosra akarok menni...hogy azt a választ kapom amit szeretnék hallani!-Gabi szemébe könnyek gyülekeztek.
-Azt a választ kapnád...!-mondta egy aranyos mosollyal az arcán.-Ennél megfelelőbb pillanatban nem is tehetnéd meg Steve!
-És ha elrontom?-sétált közelebb. Egymás szemébe néztek és tudták mennyire vágynak egymásra. A közös edzések, a közös kis beszélgetések, az együtt töltött kis pillanatok...mind hozzátett hogy egymásba szerettek.
-Komolyan ennyire ne-...?!-nem tudta befejezni, Steve a szavába vágott.
-Kedvellek Gabriella Scott! Őrülten kedvellek! Minden apró kis bolondságod, minden egyes édes nevetésed, az őrült csoki mániád amivel ki tudsz kergetni a vilagból...a szeretet amit adsz az embereknek, az önfejűséged, makacsságod...minden egyes dolgot szeretek benned...őrülten! És...!-egy másodpercre megállt.-...abban sem vagyok biztos hogy ez ,,csak" kedvelés...nem!-rázta meg a fejét.-Ez már rég nem az! Szeretlek...szeretlek téged! Tudom hogy egy öreg vénember vagyok, aki szerinted a múltban ragadt de mégis...ez a bolond vénember őrülten belédszeretett!
-Te idióta...!-futott hozzá ahogy azonnal az ajkai után kapott. Steve kezei egy könnyed mozdulattal fogták körbe a derekát amivel még közelebb tudta magához őt.-...én is szeretlek! Őrülten!
-És még el se hívtalak randizni!-mosolyodott el Steve.
-Itt lenne az ideje!-mosolyodott el Gabi is ahogy újra a kapitány ajkai után hajolt. Onnantól kezdve pedig tagadhatta volna de a kapitány ajkait imádta érezni az övéin.
*
-Steve! Steve!-ébresztette fel a gondolataiból a kapitányt.
-Hogy?-kapta fel a fejét.
-Minden rendben?
-Persze!-vágta rá de látszott a zavarodottság rajta.-Minden rendben!
-Biztos?
-Persze!
-Nagyon elgondolkodtál valamin!-mosolyodott el Gabi.
-Mennem kell!-állt fel sietve az ágyról ahogy azonnal az ajtó felé sietett.
-Steve!-szólt utána Gabi.
-Tessék?-fordult vissza.
-Köszönöm a csokit!-mutatta az édességet a kezében.
-Nincs mit!-hagyta el a szobát. A folyosón egyenest Tonyba ütközött.
-Steve! Beszélhetnénk valamiről?-kérdezte Tony. De Steve nem válaszolt, amilyen gyorsan csak tudott a szobájába ment. Kulcsra zárta az ajtót ahogy az ablakhoz ment és levegő után kapkodott. A kezét a mellkasára helyezte hisz úgy érezte a szíve majd kiugrik.
-Mi a fene van velem? Mi a franc volt ez?-értetlenkedett.-Miért jutott eszembe ez az emlék...? És miért ver ilyen hevesen a szívem?
