𝐝𝐞𝐚𝐝𝐥𝐲 𝐥𝐨𝐯𝐞 | ÍRÁS ALATT

ÉJSZAKÁK

Az éjszaka közepén nincs is jobb dolgom, minthogy ülni és hallgatni a gondolataim viharát. Lehet, hogy az volt a legjobb döntésem, hogy megöltem azokat az embereket, de mégis valahol legbelül tudom, hogy ez nem volt helyes. Szinte egy másik emberré váltam. A düh elvakított és addig nem bírtam leállni, míg az utolsó is lélegzik. Nem attól vagyok feldúlt, amit tettem, mert mind megérdemelte. Inkább az, hogy nem ismertem magamra. Olyat tettem, amire még sohasem gondoltam. Shane valószínűleg nem engedte volna, hogy megtegyem. Ő már előtte is ölt embert, igaz nem direkt. A munkája miatt muszáj volt. Így nem lett volna a lelkének megterhelő még három barom halálának a súlya. Főleg Daryl, ő végképp nem hagyott volna egyedül szembe nézni velük. Ha ott lett volna velem, az életet is odaadta volna Michonneért, még úgy is, hogy nem ismerte.
Valahogy mindig, az összes gondolatom végül nála köt ki. Mi lett volna ha.. Ha itt van velem. Ha nem vesztem el. Ha nincs a horda. De hiába. Szembe kellene nézzek mostmár a valósággal, hogy nem fogom újra látni őt.
Csak kényszerítem magam erre. Sosem tudnám elfelejteni. Arról már feladtam, hogy megkeressem, mert tudom, hogy az lehetetlen. De nem tudnám végleg elengedni. Képtelen lennék rá.

Az arcomat a kezembe temetve ültem a sötétben és hallgattam az este zajait. Az egyre erősödő szél miatt a fák ágai hangosabban verődtek egymáshoz. Felálltam a földről és elindultam a konyha felé. A Hold fénye teljesen megvilágította a helyiséget. Leültem az asztal mellé és felraktam a lábam. Hátradöltem és becsuktam a szemem. Hiába volt az egész mert az álom rég kiment a szememből. Milo tappancsai követtek ki a konyhába. Lenéztem rá. Az arca még mindig be volt terítve a kopasz vérével.
-Jaj Milo..- vakargattam a fülét.
A farkát rázva feküdt le a székem lábához.
Én is éppen úgy döntöttem, hogy visszahelyezem magam kényelembe, amikor a kinti vihar már a fém dobozokat is elkezdte mozgatni. A hangjuk nem olyan mint a fáké. Ezek csak egy helyről jönnek. Nem tudják összezavarni a kóborlókat.

Felugrottam és visszarohantam a hálóba. Vissza felcsatoltam a övem.A bakancsomat éppen felvettem, ahogy kinyitottam az ajtót.
A sötétben alig látszott valami. Elővettem a késem, hogy le tudjam vágni a dobozokat. Elindultam az ösztöneimre hagyatkozva a semmibe. Az eső már addigra hatalmas cseppekben szakadt.
-Már csak egy kis villámlás hiányozna..-próbáltam előre törni a viharban.
Ekkor akkorát villámlott, hogy a térdemre estem. Nem messze tőlünk csaphatott be valahová. A föld már saras volt, így alig bírtam felállni. Milo addigra már kifutott utánam. Ugatásával csak rosszabbította a helyzetet, de nem érdekelt, mert a vihar egyre csak rosszabbodott.
-Alyssa!?- halottam a hátam mögül.
Michonne is felébredt a villámlásra.
-Menj vissza!- ordítottam vissza.
-Francokat..-nyögte, ahogy közeledett felém.
Felsegített a sárból és együtt mentünk tovább. Annak ellenére, hogy alig bírt menni, úgy tartott, mintha a világ összes ereje szorult volna bele.
- Most mit is csinálunk pontosan?- ordított a fülembe.
-A dobozok!-mutattam az egyre hangosabb fémek felé.
A késemmel másodjára sikerült levágnom a zsinórt, amin lógtak. Az egész a földre hullott, így megszűnt a csörömpölés.
-Komolyan csak ennyiért áztunk szarrá?-nézett rám, miután visszaindultunk.
-Inkább szarrá ázok, minthogy idecsaljon nekünk valamit. Nem örülnék egy újabb hordának.

Hirtelen ahogy kimontam összeszorult a mellkasom. Nem szeretném újra átélni azt az érzést. Az volt életem legrosszabb napja. Nem csak a bátyámat vesztettem el, és hagytak el a társaim.. Az egyetlen ember aki valaha is igazán törődött velem, odalett. Pár órán belül a mindenből, semmim sem maradt.
De nem tudtam érte hibáztatni senkit, csak a rothadókat. És magamat.

Mire visszatértünk a teraszhoz, Michonne már alig bírt menni. Leültettem a lépcsőre, hogy pihenjen egy kicsit mielőtt bemegyünk. Az eső továbbra is szakadt.
-Milo!- néztem bele a hold által alig megvilágított sötétségbe.
Néhány ugatás után visszaszaladt hozzánk. Bundája csurom víz volt, akár csak a mi ruhánk.
-Miért jöttél ki utánam?!- jutott eszembe milyen állapotban is van.
-Te most komolyan itt akarod megbeszélni?
-Nem elég baj, hogy alig élsz..- kezdtem felállítani- Most jól fog jönni egy kis tüdőgyulladás.
-Úgy csinálsz mintha te nem áztál volna meg..
Leült a kanapéra. Visszamentem becsukni az ajtót. Milo közben az esőt lerázta magáról a konyhában, egy hatalmas vízfoltot hagyva maga után.

Hál'istennek nem történt semmi, de a vérnyomásom az egekben volt. Bármi történhetett volna odakint.
-Mivan ha történik valami? Ha megharapnak? Mit tettél volna, ha most odakint megtámad egy kóborló?-mentem vissza a szobába- Még fegyver sem volt nálad!?
-Alyssa.. Nem volt semmi. Mind a ketten jól vagyunk.
-Igen, még igen. Szerinted együtt tudnék élni a tudattal, hogy miattam haltál meg? Te? Pont te.- megtöröltem az arcomat a víztől- Egyedül is meg tudtam volna oldani.
-Vettem észre.
-Hiába mondod. Nem vagy olyan állapotban, hogy ide-oda szaladgálj értem.
Ültem le vele szemben a földre.
-Akkor is kimentem volna érted, ha a belemet húznám. És tudom, hogy te is ugyanúgy megtetted volna értem.
Ráztam a fejem.
-Az más!
-Miért lenne már más?
-Te ezt nem értheted!
-Akkor mond el, Alyssa! Kommunikálj!
A kezeim reszkettek az ideg vagy a hideg miatt. Lehet mindkettő.
Próbáltam volna beszélni, de hirtelen nem jött ki semmi a számon. Beszélni sem tudok róla.
-Miért gondolod, hogy nekem nem kéne ugyanazt megtennem érted, amit te tennél értem?!
Sosem szerettem, ha elkezdünk veszekedni, mert addig faggat amíg ki nem nyögök valamit. És tudja, hogy mikor hazudok.
-Mert..
-Ez nem válasz.
Hogyan mondhatnám el neki, hogy képtelen lennék tőle is megválni. Nem bírnám ki.
A szemem megtelt könnyel, de ő azt nem láthatta, mert sötét volt. Milo odafeküdt a lábamhoz. Kínos csendben csak az eső és a kutya lihegését lehetett hallani.
-Szólalj már meg..
-Miután felkeltem a farmon, azon a reggelen.. -hallatszott a hangomon a sírás- Nem találtam senkit a házban. A bátyám, a barátaim, Daryl sem volt sehol. Azt hittem, hogy kint vannak az udvaron. De nem volt más, csak rothadó.. Az egész telek le volt rombolva. Nem maradt semmi a farmból. Ott hagytak. De te csak ezt a részt tudod, mert sosem mondtam el. De nem is kérdezted. Elvesztettem mindenkim. Mire magamhoz tértem az önsajnálatból, hogy kezdjek valamit az életemmel, és menjek utánuk... Tudod mi történt? Megtaláltam a testvérem holtestét. Ott hevert a domboldalon. Egyedül temettem el őt. Egyedül kellett megbirkóznom vele. Kész lettem voltam utána menni. De bennem volt a remény, hogy lehet várnak rám a többiek. De aztán újra csalódnom kellett. Tényleg odalett mindenkim, aki addig fontos volt számomra. De jöttél te..
Ott ültem, de nem láttam semmit. Nem tudtam hogyan reagál a dolgokra, milyen lehet az arckifejezése.
-Én kész lennék meghalni érted. De azt nem bírnám, ha te tennéd meg értem. Egyszerűen nem lennék képes még egy számomra fontos ember halálát elfogadni.
-Alyssa.. Nem fogok meghalni.- térdelt le a földre- És te sem fogsz értem. Hallod?
-Mhmm.-már nem tudtam megszólalni a sírástól.
-Együtt csináljuk végig.- ölelt meg- És ha véletlenül haldokolnék akkor én magam lőlek fejbe.-nevetett.
Pár percig még ott ültünk a sötétben, majd megkérdeztem.
-Kik azok a kóborlók?
Engedett az ölelésből. Tudtam, hogy kényes téma.
Sóhajtott.
-Minden előtt.. Volt családom. Boldog voltam. Volt egy kisfiam. Úgy hívták, hogy Andre. Őt v..- csuklott el a hangja- Őt vesztettem el először.
-Én annyira sajnálom..
-A két kóborló igazából a férjem és a legjobb barátja. Az ő halálukat is az én hibámnak tartottam. Így úgy gondoltam, hogy hátralévő életemben együtt kell éljek a tudattal, úgy, hogy hurcolom őket mindenhová. Egy idő után rájöttem, hogy megvédenek, így nem tettem le róluk.
Én is ugyan úgy hibáztatnám magam, ha te meghalnál értem, Alyssa. Ugyan olyanok vagyunk. De valamiért te mégis erősebb vagy.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen lehet a dolog háta mögött.
-Nem akartam.. Nem tudtam, hogy milyen nehéz volt neked.
-Egy idő után úgyis kiderült volna.
-Sajnálom.
-Én is.

Az éjszaka többi részében egyikünk sem aludt, mégsem szóltunk egymáshoz. Szerintem mind kettőnknek jobb volt egy kicsit a saját gondolatait helyre rakni. A vihar elment, de nem mertünk elaludni még felváltva sem.