𝐝𝐞𝐚𝐝𝐥𝐲 𝐥𝐨𝐯𝐞 | ÍRÁS ALATT

ISMERŐS

Az idő telt, de sehol senki. Pár kóborlón és patkányon kívül semmi nem jött velem szembe. Kezdtem feladni a dolgot és úgy dönteni, hogy tényleg elmegyek megnézni pár házat.
A földről felállva alig éreztem a lábam. A pár óra üldögéléstől teljesen lezsibbadt mind kettő. Néhány percig még úgy mentem, mint aki egy jó este után nem érzi az egyensúlyt.
Hiányoznak az ilyen esték. Amikor azt tehettél amit akarsz, és nem állíthatott meg senki, csak a rendőr. A barátaiddal kirúghattál a hámból, mert úgy volt kedved. De egy gond volt vele mindig. Egyáltalán nem bírom a piát. Kettő nagyobb pohár bor és kifekszek. Az erősebbekről nem is beszélve. Utoljára amikor ittam átaludtam egy egész hordát. Vicces, nem?

Egy kavicsot rugdosva fordultam be az utcába. A háznak amiből jól laktunk, volt egy szomszédja. Kis nyaraló hatása volt. Mindig is akartam egy ilyen házikót. Egy egyszerű, hangulatos, de mégsem ronda házat, ahol leélhetem az életem.
Az udvarát kis kerítéssel választották el a külvilágtól. Ablakait fából készült keret díszítette, a falán pedig borostyán futott fölfelé.
Mielőtt beléptem volna a területre még megcsodáltam a tündéri látványt.
Az ajtó nyitva volt, így könnyen bejutottam. Ahogy szétnéztem, látszott, hogy ez nem maradt érintetlenül. A konyhaszekrényben nem maradt semmi, csak fűszerek és egy zacskó cukorka. Rögtön kikaptam a helyéről az eper ízű édességet és bedugtam a zsebembe. Ritkán eszik mostanság ilyet az ember. Michonne biztos örülni fog neki.
Még benéztem minden helységbe, csak hogy a képzeletben elképzelhessem, milyen lehetett itt élni. A falon egy fiatal nő képei lógtak. Valahol legbelül én is vágytam volna egy ilyenre. Egyedül, egy álom otthonban, önálló életet élni messze a nagyvárostól. Egy kutyával. Kutyával minden jobb.

Kilépve a házból megcsapott a melegség. Egyre jobb az időjárás, aminek nagyon örülök. Minél melegebb van, annál több élet jelenik meg. Ami több ételt jelent. Így belegondolva, hazafelé meg fogom nézni a csapdákat. Lehet még újakat is lerakok.
Vissza az erdőbe, szembe jött velem három rothadó. A késemet elővéve pillanatok alatt lerendeztem őket. Mind elterült az aszfalton. Hirtelen végigfutott rajtam a hideg.
A hátam mögül meghallottam a platós autó hangját.
-Miért most?!-fordultam meg és rohantam be egy ház udvarára. A hátsó épület nyitott ablakán beugrottam. Szerencsére felborítottam egy már megrozsdásodott lapátot és más dobozban lévő szerszámokat is.
Egy satu fék és egy ajtó csapódás után meghallottam egy férfi hangot.
-Kóborlók?
-Nem lehetünk benne biztosak..-válaszolt egy másik- Megnézem.
Jobb már nem is lehetne.
A földre feküdtem és eljátszottam az ájultat. Nem a legjobb taktika közé sorolható, de hirtelen nem jutott eszembe más.
Az egyre közeledő lépések miatt a pulzusom az egekbe szökött, míg a sok kosz és retek között adtam az ártatlant. A férfi elment mellettem, de visszafordulva megállt a kis raktár bejárata előtt. Lassan elfordította a kilincset, de az ajtó belülről volt zárva. De az ablak még mindig nyitva volt, az ugrásom miatt. Az üveg még éppen érintetlenül állt a keretben, annak ellenére, hogy berontottam rajta.
-Nincs itt semmi..- suttogta magának az ember.
Már éppen fellélegeztem volna, amikor meglátta az ablakot. Behajolt és rögtön meglátott a földön heverve.
-Hé!- ütötte meg az ablak alatti asztalt, hogy "felébresszen".
Hirtelen nem tudtam hogyan reagáljak, de azt tudtam, hogy az íjam valahogyan le kell vegyem magamról.
-Mi? Ki az?-színészkedtem.
Miközben felültem, kihúztam a kezemet a göb és a kar közül és becsúztattam az íjam az asztal alá.
Kinyitottam az ajtót.
-Te igazi vagy?
-Igen..-válaszolt ilyedten.
-Végre egy erős férfi aki megvéd!-öleltem át.
-Oh hát..-kuncogott.
Abban a pillanatban tarkón szúrtam. Összeesett előttem. Társai éppen felénk tartottak. Többen lehettek.
Nem gondolkodtam. Azt hittem minden nehézség nélkül elbánok velük.
-Ez meg mi!- látták meg a társukat messziről.
Kikaptam a fegyverem és rájuk szegeztem.
-Büdos kurva!- ordított rám a mexikói.
-Ejnye.. Hogy beszélsz?- válaszoltam.
-Tedd le a puskát, mielőtt még valami baj történne!- folytatta a színes barátja.
-Azt hiszem az már megtörtént.- bólintottam a halott fickó felé.
-Lődd már le!- nézett a társára a csúnyaszájú.
-Úgy sem merné..-szúrkálódtam.
-Elég!-szállt ki az autóból egy vékony, magas férfi.
Haja barna volt. Öltözéke miatt ordított róla a fentebbvalóság. Járásáról leírt a hatalmas egója. Ránéztem és undorodnom kellett tőle.
- Viselkedjünk emberek módjára. Könyörgöm, ez egy hölgy itt előttünk.
Nagyon röstellem a fiúk viselkedését kedves..-lépett oda hozzám.
A puskát továbbra is rá szegezve álltam vele szemben.
-Walsh. Mit akar?
-Walsh.. Erős vezeték neve van. Van keresztneve is drága?
-Van. Mit akar?
-Nem akar engedni ebből az ellenséges modorból, igaz? Bár itt nekem kéne ellenségesnek lennem. Hisz -mutattot a nyakon szúrt férfira- ott van egy hulla. Ami mellesleg az én emberem.
-Ki a franc maga?-emeltem fentebb a fegyvert.
-Kormányzó.
-Magának aztán tényleg lehetnek bajok odafent.
-Ezt most elnézem magának kedves Walsh kisasszony, mert nem mindenki rendelkezik olyan értelmi szinttel, hogy felfogja a nevem. Ezt használom, mert senki nem érdemli meg, hogy tudja az igazit. És úgyis egy egész városnak vagyok a kormányzója.
-Most azt hiszi, hogy, ezzel levesz a lábamról? Akkor nagyon téved.
Le nem vette azt az undorító vigyort az arcáról, amíg beszélt. Mintha egy 3 evéssel kommunikált volna. Hányinger.

- Tényleg.. nektek nem ismerős ez a nyakon szúrós dolog. -nézett hátra- Nem gyakran lát ilyet az ember. Ugye, Walsh?
A lábamból kiment az erő. Tudják ki vagyok.
-Már csak azt nem értem, milyen szúró eszköz végzett a másikkal. Kés biztos nem..-nézett mélyen a szemembe.
Tudta mit csinál. Tudta, hogy egyedül vagyok és azt csinálhat amíg akar. Ha most magamra vállalom, akkor Michonnenak nem esik baja. Akkor elvihetem az egészet. És sosem szereznek tudomást róla.
-Ennyire hülyék lennének?-nevettem, de a hangomon hallatszott a remegés- Az egy íj volt te balf..

-Alyssa!?-kiáltott Shane.
-Ne kiabálj a házban fiatal ember!-szólt utána anya.
Leszaladtam az emeletről kezemben egy plüssmackóval. A kedvencem volt. Egy fekete medve, amit múlt karácsonyra kaptam a télapótól. Sárga nyakkendőt viselt és hatalmas piros pöttyök díszítették. Szeme fényes gombokból volt. Csak nekem volt ilyen az egész utcában. Különlegesnek éreztem magam tőle.
Bátyám az udvaron várt a kék kerékpárján. Imádott bicajozni. Minden nap elment a barátaival két körre. Nem lehetett róla levenni.
-Gyere ülj fel!-bólintott a háta mögé.
Kérdés nélkül odaszaladtam és ráugrottam.
-Vacsorára visszajönni!-nyitotta ki az ablakot apánk.
-Jó, jó!-mondta a bátyám.
Mindig is lázadó típus volt. Ha tehette inkább ellenállt, minthogy engedelmeskedjen.
Az idő csodaszép volt. Az emberek kint álltak és beszélgettek, futottak, kutyát sétáltattak. Mindenki élvezte a vasárnap délutánját.
Maci köztem és Shane között utazott. Egyszerűen nem tudtam lerakni, mindig mindenhová hurcoltam. Kiemeltem kettőnk közül, hogy ő is élvezhesse a levegő suhanását a bőrén, hogy érezze milyen ha repül az ember. Felemeltem a magasba, ezzel elengedve testvérem derekát. A macim szárnyalt a levegőben.
Aztán véletlenül elengedtem. Elrepült a plüss és az aszfalt közepére esett. Abban a pillanatban leugrottam a bicikliről és rohanni kezdtem felé.
-Alyssa!!-bátyám hangja hallatszott a hátam mögül.
Nem foglalkoztam vele, mert csak arra koncentráltam, hogy az egyetlen mackómat felszedjem az úttestről.
Amikor végre elértema játékom és visszaindultam volna a bátyámhoz, egy hatalmas autó száguldott felém. Shane kiabálása és az autó dudálása miatt teljesen lefagytam. Mielőtt elég közel ért volna a fékezni képtelen jármű, arrébb löktek. Egy fiatal férfi.
Minden elszűrkült, csak a vörös színt láttam. Mindenütt. A férfi ott feküdt mozdulatlanul.
Akkor láttam először halottat.

Egy sötét szobában ébredtem. A fejem hasogatott. Valamivel úgy fejen vágtak hátulról, hogy elájultam. Elraboltak és bezártak egy szörnyű szagú helységbe. A pára tartalom az egeket verte, sehol egy ablak. Egy széken ültem. Kezeim a hátam mögé voltak kötve. A lábaim pedig oda voltak erősítve a székéhez.
Sehol egy árva hangot nem hallottam. Kezdtem félni, hogy végleg itt hagytak, hogy magamban rohadjak meg.
Elkezdtem csavargatni a csuklóimat, hogy meglazítsam a kötelet. Az ilyen helyzetekből mindig hamar kiszabadultam, mert sokszor gyakorolt rajtam Shane. Mindig én voltam a túsz akit ki kell szabadítani, akinek ki kell próbálni a szabadulási technikákat. És mit ne mondjak, hasznosak voltak.
Pár perc után feladtam. A kezeim lángoltak a sok erőlködés miatt. Sebesre horzsoltam őket. Így hát torkom szakadtából ordítani kezdtem. Ez bevált. Rögtön hallottam a felém futó lépések hangját.
Felkapcsolódott a villany, amitől úgy éreztem, mintha megvakulnék. Aztán belépett valaki.
-Az igen!-mondta egy ismerős hang.
Hirtelen kinyitottam a szemem és ott állt előttem Merle. Nem halt meg. Vagy én nem élek.
-Ez hogyan?
-Miután az a fekete gyász elejtette a bilincs kulcsát a tetőn. Amit igazából egy ismeretlen rendőr tett rám. Otthagytak engem. De engem nem lehet ilyen könnyen kiiktatni.
Azzal a lendülettel lecsapta a levágott kezét az asztalra, amit egy odaerősített vas fedte le.
-Te ezzel vágtál fejbe?!-ordítottam rá.
-Nyugi kislány..  Én csak azt akarom tudni, hogy hol a testvérem.
-Ez a baj. Én sem tudom.
-Ezt hogy érted? Téged is elhagytak?-kezdett el röhögni.
Legszívesebben szájon rúgtam volna.
-Akkor jól gondoltam, hogy Shane hamarabb választana egy lyukat a családja helyett.
-Shane halott.
Rögtön eltűnt a vicsor a képéről.
- Sofia, Dale, Amy, Andrea, Jim, Jacqui. Mindenki.
-A testvérem is?!
-Nem tudom! Semmit sem tudok! Nem láttam egyikőjüket sem a tél kezdete óta!
-Bazdmeg..- ült le velem szemben.