𝐝𝐞𝐚𝐝𝐥𝐲 𝐥𝐨𝐯𝐞 | ÍRÁS ALATT

ÉRZELMEK HÁLÓJÁBAN

Ha az ember tudná, hogy mikor mit érez igazán, akkor nem lennének az érzések olyan fontosak. Talán ez a legszebb bennük. Nem mi döntjük el mit és mikor érzünk. Legyen az jó, vagy rossz. Félelem vagy szeretet. Lehet valamitől kiráz a hideg, legszívesebben elbújnál, de vannak amikben örökre megpihennél. Amik melegséget töltenek a szívedbe.
Azt hittem már sosem leszek olyan helyzetben, hogy melegség töltse el a lelkem. Főleg itt, ezek a falak között.
Ezt hozza ki belőlem Daryl.

Ahogy együtt megyünk végig a folyosókon, egyenesen az udvar felé, hogy végleg befejezzük az egészet, nem érzek mást csak melegséget. Az, hogy itt van velem, teljesen felszabadít. Mintha nem kéne aggódnom semmi miatt, főleg, hogy tudom, hogy Carl már jó kezekben van. Már csak mi vagyunk és a kormányzó. Na meg a kutyái.

-Vigyázz.. -rántott a falhoz Daryl.
Már az udvart csak egy fal választotta el tőlünk. Hatalmas ablakokkal. Egy sötét, nagy darab alak haladt el a fejem fölött ahogy az ablak alatt guggoltam.
-Mi a.. -suttogta.
-Mi az?
-Én ezt a fazont ismerem.
-Mégis honnan?
-Carl megmentette őt, még pár másikkal együtt.
-Carl? -mosolyogtam.
-Igen, csak Rick elzavarta őket.
Ki gondolta volna.
Az alak az ajtóhoz ért és benyitott. A sötétben nem nagyon vett észre minket, ahogy a földön lapítottunk. Teljesen ki volt borulva. Fel alá járkált, valamit még motyogott is. Majd hirtelen újra kinyílt az ajtó és egy női alak lépett be.
-Tyreese?! Mi a jó eget csinálsz? Őrködnünk kéne.
-Én ezt nem, Sasha! Nem veszed észre mi folyik itt? Ezek rossz emberek!
-Ne beszélj már hülyeséget! Itt vagyunk, befogadtak minket. Semmi rossz nem történt.
-Még!
-Tyreese! Paranoiás vagy!
-Csak jók a megérzéseim!
Teljesen megfagyott a levegő amikor a csizmám megcsúszott a padlón és egy éles hangot adott ki magából.
Daryl felugrott mellőlem, a háta mögül beütött a Hold fénye.
-Segítenetek kell.
-Ki vagy te? -a nő a fegyverét rá szegezte.
-Már találkoztunk. Egy börtönben.
-Igen! -Tyreese rá tette a kezét a fegyverre, majd a föld felé irányította.
-A kisfiú és te.. -a nő motyogta.
-A kisfiút, most menekítik innen ki. -Daryl rögtön bele vágott- Kell a segítségetek!
-Kimenekíteni? Innen? -értetlenkedett.
-Meg akarnak minket ölni. -álltam fel én is a sötétből.
A férfi a nőre nézett, tekintete az "én megmondtam"- ra hasonlított.
-És mégis hogyan?
-Gyertek velünk. -léptem előre- Ha most ki tudunk innen jutni, vissza jöhettek velünk a börtönbe.
-Nem kockáztathatjuk ezt meg.. -nő megrázta a fejét.
-Én pedig nem hagyom, hogy egy ilyen helyen maradj, Sasha. -dörmögött a hatalmas alak.

Éreztem, ahogy megkönnyebbül a szívem, amikor kiléptünk az ajtón. A sötét utca, akár egy város még minden előtt. Végig futott a hátamon a hideg. Emlék képek. A régi világ. De ez már nem az, csak egy álca. A sok mocsoknak ami ezek a falak közt folyik.
-Az őr váltásunk fél óra múlva lesz. -Sasha suttogta.
-Várjatok az ajtónál minket. -Daryl nézett vissza rá.
Bólintottak majd elindultak vissza a helyük felé.
-Mit teszünk? -néztem rá a hatalmas kék szemére a Hold fényben.
-Te.. Véget vetsz ennek. -a késével egy ablakra mutatott- A kormányzó irodája.

Egy újabb érzés. Ez is melegséggel tölt el, de nem nyugtató. A szívem rohanni kezd tőle, a légzésem pedig teljesen megbolondul. Tudom mit kell tennem. És vágyom rá. Már szinte érzem ahogy a kezem által kileheli az utolsó lélegzetét. És fura módon tetszik a jelenet.
Hezitálás nélkül indultam fel a lépcsőn és nyitottam be a házba. Csend. Az emeletről gyertya fény szűrődött le.
Daryl mind végig mögöttem lépkedett, fedezett minden oldalról, hisz elvakultan lépkedtem felfelé a fokokon.
Az ajtó nyitva volt, éppen annyira hogy belessek. De sehol senki. Miért is kedvezne nekem az élet?
De.
De itt már járt valaki. Talán Michonne megelőzött? Meglöktem a fát, ami nagy nyikorgó hanggal kitárult. Az egész hely fel volt dúlva.
-Itt meg mi történt? -Daryl suttogta.
-Nem tudom.
Bentebb léptem, a whisky szaga megütötte az orromat. Szinte láttam magam előtt az undorító vigyorát. Az biztos, hogy ez tényleg az ő helye.
-Nincs itt, menjünk. -Daryl megfogta a karom.
De ahogy fordultam volna ki, megakadt a szemem egy testen. A sarokban feküdt, a homályban alig tudtam kivenni.
-Daryl.. -megfagytam- Az egy gyerek.
A keze meglazult a karom körül. Egy gyerek feküdt ott. Holtan. Akkor tudatosult bennem, hogy tényleg képesek lettek volna Carlt is megölni.
-Menjünk. -szorított meg megint.
Egy kislány volt, sötét haja szétterült a parkettán. Világos kis ruhája pár helyen foltos lett a vértől.
A szemem megtelt könnyel. Ezzel megint beleugorva egy újabb érzésbe. A legkegyetlenebbe. Ami gyengévé tesz.

-Nem érdekel! Azt akarom, mire visszamegyek, megint megkötve üljenek! -ordított a kormányzó, ahogy beviharzott az épületbe.
Csapkodó lépései visszhangoztak, ahogy közelített a lépcsőn.
-Aly! -ráztott meg Daryl.
Az ajtó mögé húzott, majd ráfogott a számra, hisz olyan hangosan vettem a levegőt, hogy kilométerekre is hallani lehett.
-Uram! -Merle hangja lépett utána.
Már mind a ketten a szobában álltak. A kitárt ajtó védett meg minket tőlük.
A hatalmas csend csak kongott, ahogy szemügyre vették a feldúlt helyet. Ők is először járnak itt.
-Itt voltak.. -suttogta a kormányzó.
-Kik?
-Az öcséd! -förmedt rá- Ha nem lesz meg, még ma este. Te halsz meg helyette.
Éreztem, ahogy Daryl keze remeg a számon.
-Nem! Nem! -rohant a test felé.
Hát akkor mégse ők tették.
-Miért?! Az én drága kislányom! -ordított.
A szívem ketté reped. Hiába gyűlöltem, a fájdalom a hangjában igazi volt.

-Most. -Daryl odahajolt a fülemhez.
Majd a lábával berúgta az ajtót. Merle szeme tágra nyílt, a kormányzó pedig kését kirántva állt fel a lány mellől.
-Megölted! -rohant felém.
Mielőtt Merle lefogott volna Daryl testvériesen behúzott neki egyet.
A kormányzó letepert és folytogatni kezdett.
-Megölted..
-Nem én tettem.. -kapkodtam levegő után.
-Ne nézz hülyének!- emelte a kést az arcomhoz.
A fogát összeszorította, ahogy minden erejét arra összpontosította, hogy elvegye az életem. Mögötte csak a két Dixon tulakodását lehetett hallani.
A kormányzó hirtelen nyakamat elengedte, majd mind két kezével elkezdte lenyomni a szemem felé a pengét. Ahogy újra levegőt tudtam venni, megpróbáltam blokkolni a kést de lehetetlennek tűnt. Majdnem az ájulás határán voltam, semmi erővel a kezemben.
-Nem én öltem meg! Gyereket sose! -fújtam ki a levegőt, amit olyan nehezen kaptam meg.
De továbbra is nekifeszülve próbálta átszúrni az agyamat a szememen keresztül. Éreztem ahogy a penge felsérti a homlokom, majd lassan átvágja a szemöldököm.

Daryl leugrott Merleről és le rúgta rólam az őrültet. A kés a kezében megpattant és a szememet kihagyva mély sebet hagyott az arcomon.
-Nem! -rúgott egyet megint a kormányzó felé amikor hátulról a mexikói lefogta.
A semmiből jött elő. Merle a földön még éppen magához felé tért, Daryl annyi ütést mért rá.
Tudtam, hogy nem új dolog nekik a verekedés, de még ilyen szinten nem tapasztaltam. Egy két öklösön kívül nem mertek előttünk többet tenni. De most. Minden joga meg volt Datylnek, hogy elverje a bátyját. Még szerintem is.
-Vidd őket, Martinez! Te meg kelj már fel! -rángatta fel Merlet a kormányzó, amíg engem felkapott a földről egy másik talpnyaló.

Egy zsákot húztak a fejemre, akár csak a Darylére. A kezünket hátra fogva vezettek maguk előtt a semmibe. De egyre hangosabb zajhoz közélettünk. Emberekhez.
-Daryl?! -ordítottam amikor a térdemre estem a homokban.
-Itt vagyok.. -szinte suttogta, ahogy lenyomták a földre szembe velem.
Az emberek körülöttünk ordibáltak, káromkodtak és a halálunkat kivánták. Hát itt mindenki ilyen beteg?
-Ezek az emberek! -hallottam a kormányzó hangját- betörtek közénk, megölték a barátainkat, családtagjainkat. A lányomat. -tette hozzá halkabban- Ezért megfizetnek.
-Halál rájuk!
-Megérdemlik!
-Állatok!
Csak visszhangzott az éjszaka. A belső szerveim felfordultak, úgy éreztem elhányom magam, vagy elájulok. A zsák a fejemen se segített, alig kaptam levegőt alatta. A pánik úrrá lett a testemen, miközben Daryl egy mozdulatot se ejtett előttem.

Ki fognak minket végezni.