𝐝𝐞𝐚𝐝𝐥𝐲 𝐥𝐨𝐯𝐞 | ÍRÁS ALATT

BOSSZÚ

Ahogy a puszta kezemmel löktem el magamtól a rothadókat, éreztem, hogy közel a vég. Egy rossz mozdulat és minden oda vész. Minden perc, óra és nap, hét és hónap amit azért szenvedtem keresztül, hogy vele legyek. És most itt vagyunk, együtt. Utoljára.
-Daryl! -A bátyám ordított, amikor Alyssa az ollót belevágta egynek a koponyájába, ami majdnem belém harapott.

Már sötét volt, de a bátyám még mindig odakint járkált. Nem tudhatta, hogyha beteszi az ajtón a lábát, mi fog rá várni.
Az én részemet már leosztotta az apám. Nem maradt utána semmi, csak vér és pár új heg, na meg lilafolt. Már nem érint meg annyira, mint ezelőtt. Már nem is fáj annyira. Lehet már nem is érdekel. Az van előttem, hogy itt hagyom az egészet. Őt. Úgy fogok tenni, mintha mi se történt volna. Mintha nem is létezne, halott volna és soha többé nem jövök ide vissza.
De ez mind csak álom igazából, hisz nincs ötletem, hogyan menekülhetnék el innen.
-Csak gyere haza, te utolsó! -csapott a földhöz egy újabb sörös üveget.
Tudtam, hogy amit én kaptam, az semmi lesz ahhoz képest amit Merlenek adni fog.
Hiába próbálok jól viselkedni, kimaradni mindenből, csak azért, hogy ne kapjak, hisz Merlet egyáltalán nem izgatja. És én kapok helyette ha nem jön haza, vagy ha nem hoz piát haza.
Régen azt hittem a pia az oka mindennek, de tévedtem. Léteznek szörnyű emberek, akiknek nincs szükségük alkoholra, hogy kegyetlen dolgokat tegyenek. Megteszik ők szórakozásból, vagy hiányérzetből.
-Megmutatom én majd neked, ki a ház ura! -újabb üveg.
Hallatszott ahogy a darabkák szétcsúsznak a parkettán. Amibe majd belelép és újra mi leszünk a hibásak.
Az ajtó be volt csukva, de a zár nem volt elfordítva, hisz nem lehetett soha. Odatérdeltem és a kulcs lyukon keresztül néztem ahogy fel alá járkál, liheg és káromkodik megállás nélkül. Egy átlagos péntek este. Én itthon, apánk részeg, Merle valahol kint.
Az ajtó nyitódott és Merle bejött rajta. Nem kellett egy másodperc, mire apánk rá ugrott és ütni, verni kezdte. A kezében maradt üvegszilánkot döfte a hátába, hogy felülkerekedjen a bátyámon. Nem tudtam nézni. A hátamat az ajtóhoz támasztottam és összeszorítottam a szemem.
-Daryl!? -visított a segítségemért.

-Elég! -Merle kezdett ideges lenni.
Nem tudtam oldalra nézni, hogy lássam az arcát, de érezni lehetett a feszültséget. Az emberek tomboltak körülöttünk, mintha valami szórakoztató műsor menne nekik.
Hirtelen hátrébb húzták a kóborlókat.
-Valamit mondana a barátunk.. -lépett előre a kormányzó maga után húzva Merlet.
-Én nem!?
-Gyerünk Merle! -vicsorgott a kormányzó- Mégse tudod elengedni az öcséd? Mégis őt választod, helyettem?
Olyan közel lépett hozzá, hogy szinte a szemébe beszélt. Közben Alyssa lassan lehajolt és a földön maradt követ is felvette, majd a kezembe csúsztatta.
-Annyi idő után! Megmentettem az életed! És így hálálod meg?!
-Uram! -magyarázkodott volna.
Abban a pillanatban a kormányzó felemelte a kezét, mire Martinez a bátyám fejéhez emelte a fegyverét.
-Azt hittem benned bízhatok, Merle. -sóhajtott a kormányzó- Menj oda a testvéredhez.
-Mi?
-Nem! -csúszott ki a számon.
-Daryl! -szorította meg a kezem Aly.
-Gyerünk amigo! -lökött rajta a mexikói.
Merle szeme találkozott az enyémmel. Tudtam minden gondolatát. Nem teheti meg.
-Merle! -szóltam rá.
-Sajnálom öcsém.
-Ne!

Ahogy lenyúlt volna a fegyveréhez, eldördült egy lövés.
Alyssa a körmét a kezembe mélyítette ilyedtében. A fejem elkaptam, nem akartam látni. Vártam amíg a tömeg reakciója elárul valamit. De nem örültek.

-Daryl?! -Aly megrántott, de addigra már újabb lövések hallatszottak.
Odafordultam és láttam ahogy a bátyám elszalad a sötétségbe, Martinez pedig lyukkal a homlokán eldől. Mennyi pénzt adtam volna azért, hogy örökké nézhessem a kormányzó arcát, amikor látta a kutyáját elvérezni a homokban.
Aztán újabb ember dőlt ki a kormányzó mögül. És megint. Még egy.
-Daryl?! -újra megrántott Alyssa.
Kezével a tetőre mutatott, ahol Maggie hasalt egy fegyverrel és szépen lassan, ahogy tanulta, vette lefelé az embereket.
Hetek után most mosolyogtam először. Még sosem örültem ennyire annak, hogy a bátyám elment. Élve.
Az emberek rohanni kezdtek, pánikba estek. Valószínűleg még sohasem voltak részese ilyennek. Valószínűleg soha nem fogtak a kezükben fegyvert, voltak lövések szemtanúi. De ezzel csak segítették a dolgunkat.
A kő és az olló segítségével a maradék láncon lévő kóborlót is megöltük és rohanni kezdtünk a kijárat felé. Tudtuk, hogy valahol a többiek is itt lesznek.
A kormányzó utánunk rohant, hosszú lábaival szinte meg se erőltette magát.
-Megdögletek! -ordított utánunk.
Én szorosan fogtam Aly kezét és húztam magam után, hogy minél hamarabb kijussunk onnan.
-Alyssa! -Michonne jött velünk szembe.
Két pisztolyt dobott a lábunk elé, hogy mi is harcolni tudjunk. Azzal a lendülettel fordultam vissza és kezdtem lőni a kormányzóra, amit ő viszonzott. De a sötétben, csak pocsékolásnak bizonyult, amikor mind a kettőnk fegyvere kifogyott.
Nagyot sóhajtott majd lassan elkezdett sétálni felénk. A háttérben még mindig lövések hallatszottak, sikítások és az emberek tombolása.
-Rick utánunk jött. -súgta oda a katanás nő.
Hát persze. Senki más nem rendezne ilyen rajtaütést, csak Rick.
-Most mi lesz? Engem is lelőttök, mint egy birkát? -tette szét a kezét, miután eldobta a fegyverét a kormányzó.
-A birkák is szebb halált halnak, mint te fogsz. -rántotta fel a kardját Michonne.
-Hó! Ne olyan hevesen! -vicsorgott.
-Most nincs itt egyik embered se. Nincs ki megvédjen. -Alyssa reszketett a méregtől.
-Nem kell engem megvédeni. Főleg tőled nem. -húzta az agyád.
-Éppen, hogy tőle kéne tartanod. -tettem hozzá.
-Miért is?
-Mert meg akarlak ölni.
-Ez minden? -vicsorgott.
-És ez elég is.
-Nincs értelme húzni az időt, Aly! -Michonne kezdett körbe nézni, nehogy valaki megzavarjon minket.
-Igaz.

Kibiztosította a pisztolyt és rá szegezte.
-Nem fogsz könnyű és gyors halált halni. Nem.. -mosolygott.
Szinte már kezdett úgy viselkedni, mint a kormányzó.
-Szenvedni fogsz, mint én! -a bal lábát eltalálta- Örökké! -miután a térdére esett a jobb vállát is meglőtte.
A férfi felordított a fájdalomtól. Szinte visszhangzott a sikátor.
Messze a háta mögött lángok kezdték megvilágítani az eget. Rick nem szórakozott, hogyha a fiáról és Alyssaról volt szó. Mindenért megfizetnek.

-Minden amiért szenvedtem.. Miattad! -a bal vállába is golyót repített- Amiért a fiú szenvedett! -még egy a gyomrába- Amiért Michonne és Daryl!
M

ielőtt elsütötte volna az utolsót, rá raktam a kezem a pisztolyra.
-Ennyi elég volt.. -suttogtam, bólintva a kormányzó felé.
Már a vér az orrán, száján bugyogott kifelé, hallatszott ahogy levegőt nem kapja, hisz a tüdeje megtelt a saját folyadékával.
Fulladozott a saját vérében.
Alyssa összeborzolta a szemöldökét és ellökte a kezem. A tekintetét nem ismertem fel. Mintha nem ő lett volna, hanem valaki más.. Valaki ismerős. Mintha a bátyja nézett volna vissza rám.
Az a düh és harag ami a szemében forgott, amit nem tudott visszafogni, mind Shane volt.
Utoljára meghúzta a ravaszt, amitől a férfi a földre borult végleg.

Azt hiszem tényleg igaz a mondás. A szeretteink mindig velünk maradnak.