𝐝𝐞𝐚𝐝𝐥𝐲 𝐥𝐨𝐯𝐞 | ÍRÁS ALATT

MUSZÁJ

A nap hátralévő részében nem szóltam a bátyámhoz. Elegem van a folytonos manipulációból. Ideje lenne kinőnie belőle, vagy legalább rájönne, hogy nem megy vele semmire. Már nem az a gyerek vagyok, akit az orránál fogva vezethetett. A lábamra álltam, egyedül. És nem kellett hozzá senki segítsége.
Aly mégis ott volt nekem, mégis. Akkor is, ha rondán beszéltem vele. Amikor el taszítottam magamtól, nehogy közel kerüljön hozzám. De másnap úgy tett, mintha nem történt volna semmi. Mindig is bántott a dolog, hogy nem tudtam kifejezni az érzéseimet, főleg felé. És egyre jobban félek, hogy már nem fogom tudni ezt megváltoztatni. Mindent megtennék, hogy valahogy újra lássam őt. Úgy, hogy ő is lát engem.
Így, hogy a karjaim közt tartottam a haldokló testét pár percig, csak rontott a helyzeten. Így végképp képtelen lennék elengedni őt. Tudván, hogy akaratomon kívül megint a testvéremet választottam. Helyette.

-Dixon! -kiabált be az ajtón egy ismerős férfi hang.
-Szabad. -mondtam miközben éleztem a késem.
A mexikói férfi lépett be, kezében egy köteg papírral.
-Minek az a sok szar? -mutattam a kés hegyével az irányába.
-Az nem rád tartozik, de indulj. Két perc és kint vagy az udvaron. Megértetted?
Wow. Semmi kérlek, vagy akarod-e.
-Aha.. -néztem vissza a élező kövemre.
Egyre jobban kezdenek megbízni bennem, ami aggaszt. Hisz így több munkát is adnak. Eddig csak kapu őrzést vállalhattam, most meg csapatosan megyünk valahova. Nagyon jó.
Felálltam, beledugtam a lábamat a bakancsomba, majd fegyverrel felpakolva elindultam az udvarra.

A tér hatalmas. Sok az ember. Olyanok, akik hónapok óta vannak itt. Akik hónapok óta nem láttak kóborlókat. Olyanok, akik másodpercek alatt meghalnának, ha szembe kerülnének eggyel.
Megmentésért cserében dolgoznod kell. Magadért és másokért. Fennt kell tartani a körforgást. Anélkül ez a hely tönkremenne. A különbség az, hogyha megvan a fizikumod és a bátorságod, akkor más feladatot is elláthatsz. Amiről sokan nem tudnak.
Ilyeneket csinált a bátyám az elmúlt hónapokban. Munka amire nem büszke, de megcsinálja, mert muszáj, hogy túléljen.
Igazából egy tökéletes munka Merlenek, hisz mindig is ezt csinálta. A legundorítóbb munkákat vállalta el, csak hogy megmutassa milyen menő ember. Nagyon sokáig drogokkal foglalkozott, de még akkor fiatalok voltunk. Én legalábbis gyerek, de ez őt nem érdekelte. Bármibe belekevert, hogy ne legyen egyedül. Most, hogy belegondolok, szánalmas.

-Végre! -szólalt meg a Kormányzó a hátam mögül, miután kiléptem az aszfaltra- Nem vagy olyan szorgalmas, mint a bátyád. Ugye, Merle?
-Sajnos.. De majd megtanul!- ütött bele a hátamba nevetve.
Abban a pillanatban fordultam hátra és csaptam el a kezét. Már nincs olyan helyzetben, hogy kezet emelhessen rám. Annak már rég vége.
-Ma mit kell csináljak? -néztem a mexikóira, mert eddig mindig ő diktált.
Mosolyogva a nagyfőnökre nézett, majd bólintott felé.
-Daryl. Igaz? Olyan rossz a név memóriám.
-Igen.
-Remek. Mivel már itt vagy egy ideje, úgy döntöttem, hogy próbára tennélek.
-Hogy érti?
-Majd meglátod. Ezen mindenkinek át kellett menni. -mutatott körbe- De minek is állunk még mindig itt? Csak pocsékoljuk az időnket.
-Gyerünk lusta banda!- kiáltott egyet a nagy melák.
Egyáltalán nem tetszett az egész helyzet. Legszívesebben visszafeküdtem volna az ágyamba, várva a legközelebbi portyát.
Semmi kedvem nem volt egy próbatételre. Főleg nem tőlük.

Apám megint eltűnt pár napra. Tudtam, hogy dolgozik egy kis pénzért, hogy tudjon piát venni. A hónapban már ez az ötödik lakás ahová költöztünk. Merle pont ennyi ideje van a börtönben. Nem derült ki pontosan miért ment oda, de nem is akartam tudni. Biztos, hogy nem jó dolog volt. Ez a "lakás" inkább egy kis faház az erdőhöz közel. Nem bánom. Elég csendes errefelé. Bármikor elmehetek és még azt se tudják merre indultam. Elég menő.
Már a második estémet töltöm teljesen egyedül. Próbáltam nem felzabálni az összes tartós konzervet, de elég nehezen megy. Mit tehetnék, ha éhes vagyok? A tűzifa is már a végét járja, de annyira nem vészes, mivel nyár eleje van. Az is biztos, hogy már csak megszokásból gyújtok be.
Már éppen az ágyban feküdtem, amikor valami nekicsapódott az ajtónak. Rögtön arra gondoltam, hogy az apám jött haza sík részegen. Lassan kiszálltam és odaballagtam az ajtóhoz, elfordítottam a kilincset és kinyitottam. Jók voltak a megérzéseim, ő volt az, teljesen átázva alkoholban.
-Mi a faszért vagy még fent?!
-Csak vártalak.
-Takarodj a szemem elől, te hálátlan dög!- lökte ki magát a kezeim közül.
Mindig azt hiszi, hogy meg tud állni a saját lábán. De már inkább hagyom, had vergődjön egyedül.
Sokszor belegondolok mennyivel jobb lenne, ha itt volna Merle. Ő mindig tudta, hogyan kell elrendezni őt, amikor így jön haza. Amikor ő itt volt, nem én kaptam az akkori adag pofont. Valószínűleg csak ez hiányzik, hisz utána ő ugyan úgy visszaadta. Nem tudta megállni, hogy ne adja ki magából, de minden végül rajtam csattan el. Már megszoktam.
Bevergődött a konyhába, hogy megtámaszkodjon a pulton.
-Van kaja?
-Nincs.
-Hát persze.. miért is kéne nekem kaja? Mindent csak betolsz a pofádba! Direkt csináltad, ugye? Hogy nekem ne maradjon?
-Nem. Csak éhes voltam.
-Ne feleselj! Ne merj nekem feleselni!
-Mit tudtam volna csinálni?! Megint eltűntél! Én pedig itt maradtam a semmi közepén!
-Ma ennyi elég volt.. -lépett oda hozzá, hogy lekeverjen egyet.
Én elszaladtam mellette és kirántva az egyik fiókot, kirántottam egy konyhakést rá. Szeme kikerekedett. Még sohasem fordultam ellene. Mindig Merle merte csak visszaverni.
-Oh! Szóval úgy akarod végezni, mint a testvéred! A börtönben? Nagyon jó ötlet! Gyere! Vágd el a torkát a jó apádnak! Aztán élj boldogan a testvéreddel!
-Nem akarlak megölni. Tényleg nem.
-Beszari. -fordult el.
-De ez nem azt jelenti, hogy nem foglak. Mert igenis képes vagyok megvédeni magam.

Az volt az első este, amikor kicsavarta a kezem közül a kést, hogy büntetésből megkarcolja vele a hátam.

Az erdő felé vettük az irányt. Mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy az erdőn túli elrejtett házba bezárt kóborlókkal kell majd megbirkóznom.
-Ez a kihívás?
-Mert neked nem az?-nézett rám a mexikói- Mekkora egoista. Csak ott ne hagyd a fogad.
-Martinez.. Te se voltál jobb eset. - vigyorgott a Kormányzó.
-Ha túléled, akkor..
-Túléled.- vágta félbe a bátyámat Martinez.
Szó nélkül levettem a hátamra erősített nyílpuskát.
-Áh-áh.. Sajnos senkinek nem volt olyan fegyvere eddig, szóval nem hiszem, hogy ez fair lenne.
-Ott egy kés. - nyújtott oda egy rozoga vasdarabot a melák.
-Kösz, de van sajátom.

A ketrecet kinyitották én pedig elkezdtem óvatosan leszedni az összes kóborlót.
Annyira nevetséges.