𝐝𝐞𝐚𝐝𝐥𝐲 𝐥𝐨𝐯𝐞 | ÍRÁS ALATT

AZ ÁRNYÉKOK

(rövid betekintés)

Ahogy Alyssát a kocsihoz löktem, láttam ahogy azt sem tudja mi történik, de én magam sem tudtam. Hirtelen azt hittem, hogy a bátyám tényleg képes lenne minket lelőni, mint valami állatot. De nem tette. Vagyis lehet csak nem volt rá ideje mielőtt a vádlijába fúródott a golyó. Aki meglőtte, vagy nagyon szarul célzott vagy csak figyelmeztetni akarta, hogy már tudja, hogy hol bujkál. Hiába a józan eszem azt súgta, hogy hagyjam ott, hisz ő is ezt tenné, a szívem nem engedte. Belemarkoltam a felsőjébe és elkezdtem a kocsihoz húzni. Addigra Aly már az erdő felé lőtt párat, de hiába. Aki ott volt, már rég messze járt. Nem akart többet ennél. Eltűnt, mint egy árnyék, mintha soha nem is létezett volna.
-A rohadt életbe! -ugrált kettőt a bátyám, hogy a kocsi ajtajához jusson.
-Szálljatok már befelé! -ordított Aly.
Hiába nem lőtt vissza ránk senki, ő továbbra is tartotta a fegyvert.
-Alyssa! -nyúltam át a vezető ülésről és nyitottam ki az ajtaját.
Merle addig már a hátsó ülésen szenvedett.
-A büdös kurva! -kiáltott fel megint, amikor elindult az autó.
-Mi bajod van most velem?! -Alyssa a fegyvert rászegezve fordult hátra egy másodperc alatt.
-Vao!! -próbáltam vissza húzni.
-Mondd csak még egyszer!
-Megint hallani akarod?!
Úgy ordibáltak egymással, mintha nem lenne holnap. Merlet még a pofájában lévő fegyver és a lábából ömlő vér sem érdekelte, akár csak Alyt sem.
-Fejezzétek már be!
-Esküszöm, hogy tele tömöm a fejed a megmaradt golyómmal! -már majdnem hátra mászott az anyós ülésről.
-Azt hiszed félek?!
Mint két gyerek, csak százszor veszélyesebbek.
Amikor meghallottam a fegyver élesítésének hangját beleléptem a fékbe, Alyssa pedig a műszerfal alá esett.
Persze az ujja a ravaszon maradt és az utolsó golyóval kilőtte a tetőt.
-Most komolyan?! -vágta nekem a fegyvert.
-Ti nem vagytok normálisak!
-Én?! -néztek rám egyszerre, mint a véres ingre.
Alyssa rám nézett a "most komolyan őt véded" fejével, és tényleg igaza volt. Merle kezdte.
-Miért hívtad kurvának már megint? -néztem most én hátra.
-Ki a fasz hívta most őt kurvának?
-Te? Öt perccel ezelőtt?
-Nem rá mondtam!
-Hát akkor? -Alyssa kiabált már megint- Miért nem mondtad rögtön? Miért provokáltál?
-Mert te is az vagy. -vágta rá.
-Te utolsó! -dobta hátra a kését most.
-Álljatok már le! Gyerekesek vagytok!
Egy percig csak farkas szemet néztek egymással, közben pedig mind a kettő lélegzete lelassult.
Végre.
-Kire mondtad akkor? -néztem a bátyámra.
-Kara.
-Kara? -nézett rám Aly.
Azt sem tudtam kiről van szó.
-Ki az?
-A liba aki meglőtt.
-Szerintem kedvelem ezt a Karat.
-Fogd már be! -kezdődött előről a kiabálás.

Egészen a börtönig csinálták. Egyszerűen nem unják meg. Mintha sosem fogynának ki a másik oltásából. De legalább már nem kellett attól féljek, hogy Alyssa megint megtámadja Merlet, mert már semmi sem volt nála és ő maga is be volt kényszerülve a műszerfal alá. Nem is volt szándékomban kisegíteni onnan, amíg nincs még mellettem valaki más is aki megvédi a bátyám tőle. Hisz ilyenkor még engem is képes lenne arrébb dobni. Ezt már az első találkozásunkkor megmutatta.
Ha egy valamit köszönhetek Shanenek, az az, hogy egy ilyen húga van. Nem kell félteni őt semmitől. Mást kell félteni tőle.

Amikor kiszálltam a kocsiból és kinyitottam a hátsó ajtót, a kint álló, már régen otthon lévő emberek arca mindent elárult. Senkinek nem hiányzott Merle. De ezt ő maga is tudta.