𝐝𝐞𝐚𝐝𝐥𝐲 𝐥𝐨𝐯𝐞 | ÍRÁS ALATT

KÉPTELENSÉG

Én magam sem tudtam miért jött belém ez az érzés. Próbáltam elfojtani ezt az érzést. Ezt a dühöt. A gyilkolást. Egyszerűen Daryl mindenre emlékeztetett. A pillanatra amikor minden összedőlt. Tudtam, hogy távol kell magam tőlük tartani, de azt, hogy ennyire még fog viselni, nem hittem. És az, hogy volt bőr a képén felhozni Ricket. Ricket. Azt aki megölte a bátyámat. Az akivel együtt éltem, és bátyámként tekintettem rá. Ő volt az, aki elvette a családom. Az egyetlent aki maradt nekem miután széthullott ez az egész kibaszott világ.
És senki nem mondta el nekem. Senki.
-Alyssa állj már meg! -Daryl lihegett utánam.
Olyan gyorsan mentem, hogy szinte már szaladásnak lehetett volna hívni. De túl akartam esni rajta. Megölni ugyan úgy, ahogy ő tette Shanenel. Kétszer.
-Alyssa!!
Megálltam.
Még Daryl is meglepődött a hirtelen változástól. Az erdőben egyetlen zaj mi voltunk ahogy szaladtam és Daryl kiabált. De most csend lett. Egyedül a madarak énekeltek, és a távolból hörgés szűrődött át a fákon.
-Te is hazudtál. -suttogtam.
-Csak meg akartalak védeni.
Megfordultam, hogy a szemébe nézzek.
-Megvédeni? -elnevettem magam- Engem? Mégis mitől?! -ordítottam az arcába.
-Ettől. -suttogta.
A szeme könnyes volt. De nem tudtam, hogy még a házból maradtak meg vagy már újakat sírt.
-Ti magatokat védtétek. Rickkel együtt. -löktem rajta egyet.
-Nem igaz.
-Mióta tudtad? -csuklott el a hangom, ahogy utána léptem.
-Még aznap este elmondta mindenkinek.
-Mindenkinek.. -elmosolyodtam.
-Nem tehetett mást. -folytatta.
-Fejezd be..
-Shane meg akarta ölni.
-Láttad? Vagy ő mondta? -elfordultam.
-Mondta. -lehajtotta a fejét.
-Megölte a bátyám. Ez az egyetlen, ami számít. -kivettem a bicskám a zsebemből- Nem kell több és kevesebb információ sem. Elég ennyi.
-De Aly.. -megfogta a vállam.
-Mondtam, hogy ne próbálj megállítani.
-De a gyerekek. -suttogta.

-Aly.. -gagyogta Carl.
-Igen! -visitottam fel a kanapén.
Shane és Rick berontottak a teraszról.
-Mi a baj?!
-A fiad kimondta, hogy Aly! -mutattam a kezemben ülő gyereket.
-Taníthatnál neki szebb dolgokat is.. -nevetett a bátyám.
Azzal a lendülettel megdobtam egy párnával. Ami csak neki nem tetszett. Még a kis Carl is felnevetett ahogy a párna megcsapta a bátyám nagy pofáját.
-Baz.. -kezdte volna el kiabálni.
-Shane!! -kiabált Lori bentről a konyhából.
-Ilyen szépeket még ne tanítsunk neki. -kacsintott rá Rick.

-Mi van velük?
-Nekik kell egy apa.
-Meglesznek nélküle is. -magamat nyugtattam.

A börtön körül azóta is csend volt. Ahogy közeledtem, úgy kezdtem egyre jobban félni a dologtól. Akartam, de milyen áron? Carltól így én is elvenném a családját. Mint tőlem az apja.
-Alyssa!
Kicsapódott a nagy vasajtó és Michonne szaladt felém. A mosoly az arcán megmelenggette a szívem. Ő az én legjobb barátom. Ő az aki mellettem lenne bármiben. Ő az egyetlen, aki nem hazudott nekem.
-Vissza jöttél!! -szorított magához.
-Itt vagyok. -öleltem vissza.
-Miért? -engedett el.
Csak néztem a szemébe. Nem tudtam kimondani miért jöttem.
De ő tudta.
-Bent van mindenki. -suttogta.
Mielőtt elindultam, Daryl utoljára megfogta a kezem.
-Aly, kérlek.
-Én sem állítanálak meg. -vettem le magamról a kezét.
-Aly.. -suttogta.
De nem néztem vissza már. Csak mentem.
Az ebédlőben ott volt mindenki. Kivéve Ricket.
-Alyssa! -Maggie hangjára rögtön felkapták a fejüket.
Carl meg sem moccant. Csak nézett. Olyan mélyen, hogy azt hittem a lelkembe néz.
Mindenki más nem tudta mit érezzen.
-Nem maradok sokáig. -törtem meg a csendet.
-Miért? -Michonne magához fordított.
-Én nem tartozok ide.
-Aly, ne beszélj butaságot. -Carol megrázta a fejét.
-Pedig igaz.
-Egy család vagyunk. -folytatta.
-A család nem tesz ilyet a másikkal. -mindegyikőjük lenézett, kivéve Hershelt.
-A család sok rosszat tud tenni a másikkal, lányom. Az a kérdés, hogy megbocsájtunk-e neki.
-Nem hiszem, hogy képes vagyok megbocsátani. -suttogtam.
-Aly.. -Carl nézett rám csalódottan.
-Hol van Rick? -néztem el a gyerekről.
-Alyssa.. -Glenn is végre hozzá szólt.
Pedig ő volt az, akitől azt hittem, hogy nem fog beleszólni.
-Ti mind őt véditek? -nevettem.
-Nem őt, hanem a családot.
-Megmentett minket. -Carol újra megszólalt.
-Nem.. -ráztam a fejem.
Éreztem, ahogy egyre jobban nem tudom magamban tartani a mérget. Éreztem, ahogy kezdem elveszíteni az irányítást.
-Az én bátyám mentett meg titeket! Shane Walsh mentett meg itt mindenkit! -tört ki belőlem a sírás.
De ez nem a szomorú könnyek voltak, hanem azok a könnyek amiket az ember dühből nem tud már bent tartani.
-Azt hiszitek, hogy Rick miatt vagytok életben?! Életben vagytok, amiért az én bátyám mindent megtett értetek! -ordítottam.
Judith sírni kezdett, Beth pedig felvette és átment vele a lakó részbe. Én pedig nyeltem egy nagyot.
-Hol van? -fogtam vissza a hangszínemet.
-Itt vagyok. -a hideg is kirázott.
Először Carlra néztem, aki fal fehéren bámult az apjára. Majd Darylre pillantottam. Ő szintén fal fehéren nézett rám. A szemében minden ott volt. Szavak nélkül mondta megint, hogy ne tegyem. Már én sem voltam benne biztos, hogy akarom-e. De egyfolytában beugrott a kép, ahogy a bátyámat temetem. Egyedül. Hátrahagyva.

Levegőt nem vettem amikor összebicsaklott a lábam a teste mellett. Tényleg ő volt az. Ott feküdt mozdulatlanul, hidegen, halottan. A bátyám. A szeme szürke volt. A szája nyitva. Bőre halvány, lila foltos. A vére pedig beterítette a testét.

-Alyssa.. -Rick suttogott.
A kezem már addigra a pisztolyon volt. Magam mellett szorítottam. A kezem remegett, az ujjaim elfehéredtek.
-Aly.. -Michonne is suttogni kezdett.

Minden megszűnt. Nem érdekelt a sok kóborló, és az, hogy bármikor én is meghalhatok. Csak ordítani tudtam.

-Ne tedd. -Daryl szorosan a hátamhoz állt.
A levegő vételem egyenetlenné vált és kezdett elmosódni minden.

Csak ástam és ástam. Inkább azért, hogy ne lássam őt így. Nem tudtam volna egy percnél tovább nézni. A teste már nem is ő volt. Hanem egy kóborlóé. Egy hideg, élettelen gyilkosé.

-Aly? -Rick lépett egyet felém.
-Ne! -felemeltem a pisztolyt.
-Kérlek.. -suttogta- Ne haragudj..

Az ürességet nem lehet elűzni. Nem érzek semmit. Nincs már semmim. Se családom, se könnyeim amit elsírhatnék. Csak egy sír. Amit én ástam. Amiben itt fekszik a testvérem.

-Megbántad? -sírtam.
-Persze.
-Gondolsz rá? -még mindig remegett a kezemben a fegyver.
-Nincs olyan nap, hogy ne emlékeznék rá. Hogy ne látnám az arcát.
Az arcom már fénylett a sok könnytől.
-Aly? -szipogott Carl.
Ránéztem. És Shanet láttam. Ahogy együtt nevetnek. Ahogy a bátyám tanítja lőni. Ahogy szeretik egymást.

-Nem tudom.. nem.. nem tudom.. -a lábamból kiment az erő és a földre estem- Nem tudom hogyan állítsam meg őket.
Egymásra néztek a többiek.
-Kiket?