𝐝𝐞𝐚𝐝𝐥𝐲 𝐥𝐨𝐯𝐞 | ÍRÁS ALATT

KÖZEL HOZZÁD

Michonne ült a kormánynál, én hátul kapaszkodtam a derekába, bámultam ki a fejemből. Próbáltam összeszedni magam. Milo utánunk szaladt, kapkodva a mancsait, hogy tartani tudja a tempót.
"Carl veszélyben van miattam." Életem legfájdalmasabb mondata. Miattam van ebben a helyzetben. Én tettem ezt vele. Nekem kell helyrehozni. Nekem kell megmenteni és visszavinni az apjához. Rickre már nem számíthatunk ilyen téren. Mióta furán viselkedik mindenki csak félti. Aggódom, hogy már nem kapjuk vissza a régi énjét.

Az idő kezdett lehűlni, a nap már nem látszódott, de a fénye még megvilágította a láthatárt.
-Mindjárt ott vagyunk.. -motyogta Michonne az orra alatt.
Tudtam, hogy nem akar ezekkel az emberekkel szembeszállni, nem akar oda visszamenni. Utoljára akkor volt ott, amikor majdnem odahaltam.
Nem tudom milyen látvány lehettem, de senki nem szeret róla beszélni.
Sóhajtottam.
-Nem kellett volna téged is belerángassalak.
-Nem tetted. Magamtól jöttem.
Becsuktam a szemem és próbáltam a jóra gondolni.
-Carlért tesszük. -súgtam.
-Érted teszem. -vágta rá.
-Ezt hogy érted?
-Nem hagyom, hogy megölesd magad. Megint.
A 'megint' egy kicsit mélyebb volt, mint ahogy gondoltam. Félt, hogy ugyan azt teszem a fiúért, amit előtte érte. De igaza van. Túl jól ismer már.
Ha tehetném százszor beleszaladnék a tűzbe értük. Mert csak az számít, hogy ők biztonságban legyenek.
-Nem akartam. -néztem fel az égre, ami már majdnem sötét kék volt- De az nem azt jelenti, hogy nem fogok.
-Akkor együtt halunk meg.
-Nem halunk meg, Michonne.. Nem tehetjük, ameddig Carl bent van. Hallod?
Megrázta a fejét, mintha nem csak értem aggódna. Tudtam, hogy Michonnenak nagy a szíve és több embert is képes benne tartani. Carl is közülük való, ahhoz képest, hogy szinte alig ismerik egymást.

Leállította a motort egy km távolságra az épülettől.
-Túl hangos a motor, muszáj gyalogolnunk.
Bólintottam majd vissza fordultam Milo irányába. Nem láttam a sötétben, de hallottam ahogy a síri csendben a körme egyre közelebb kerül az aszfalton.
-Menjünk..
Tudtam, hogy innen már nincs visszaút és minden porcikám ellen akart állni. Egyszerűen nem akartam betenni a lábam azok az emberek közé. A kormányzó és a kutyái közé. A hideg futott végig a hátamon minden pillanatban amikor rájuk gondoltam.
-Mit mondott, Daryl? -kérdezte Michonne miközben az épületet közelítettük megfelé.
-Az ablak nyitva lesz. Azt mondta ti tudjátok.
Mintha a pillanat képek végig futottak volna rajta. De nem mondott, mutatott semmit. Ezért tudtam, hogy utál most itt lenni.

Pár perc séta után, megállt és a keze a kardja felé nyúlt.
-Várj.. -suttogta.
A pupillám kitágult ahogy a sötétségbe meredtem, de ne láttam semmit az épület körvonalán kívül.
-Mi az?
-Őrök.. Meg kell várnunk a váltást.
-Az órákba is telhet! -szinte kiabáltam suttogva- Biztos, hogy nem várjuk meg.
-És így halunk meg!
-Nem ha leszedjük őket.
Rám nézett, mint egy anyuka a gyerekére a kisboltban. A száját szorította, a szemöldökét összeráncolta.
-Tudod, hogy igazam van. -mosolyogtam rá.
-Utállak.. -motyogta megint, majd elővette a fegyverét a kezébe.
Én is ugyanezt tettem és levettem a hátamról az íjam.
-Ezzel könnyebb lesz.. -megfeszítettem a húrt és megvártam a tökéletes pillanatot.

Az őr a sarokhoz ért, míg a társa hátat fordított neki, hogy elinduljon a másik irányba. Elengedtem az íjat, az pedig egyenesen a szólítójába repült. Majd egy halk dobbanással kiesett az épületen kívülre. Ezzel volt elég időnk elszaladni a falhoz, anélkül, hogy észre vennének.
Egy gyors mozdulattal berántottuk a férfit magunk mellé, hogy a fentről állok ne láthassák tisztán.
Fegyverét pillanatok alatt zsebre raktam, Michonne pedig a rádiót akasztotta le az övéről.
A fal mellett már könnyen tudtunk végig szaladni az ablakig.
A szívem egyre jobban akart kiszakadni a mellkasomból, a torkomon keresztül. Éreztem ahogy a húr amit folyamatosan feszítve tartottam, remeg az ujjaim közt. Bármit megtettem volna azért, hogy ne kelljen bemenjek. De ez nem kívánság műsor.

Michonne lelassított és megállt egy elég alacsony ablaknál. Az épület többi ablakához képest ezen simán be tudtál nézni ha felállsz valami emelvényre.
-Ez az.. -mondta Michonne.
Addigra már Milo is a lábunknál állt. Koszos bundája miatt az örök nem vették észre, vagy csak nem is foglalkoztak vele.
-Bakot tartok, menj előre.. -mondtam remegő hanggal, majd össze kulcsoltam a kezeimet.
Michonne tudta hogy neki kell előre menni, hisz én itt csak eszméletlen állapotban utaztam végig.
Belekapaszkodott a vállamba majd behúzta magát az ablakon.
-Milo? -nézett ki az ablakon.
-Őt hagyjuk itt.. -mondtam egy kis gondolkodás után- így el tud szaladni.
Bólintott majd kinyújtotta a kezét.
-Ül. -fordultam utoljára vissza a kutyához.
Mint mindig, engedelmeskedett és mint egy jó fiú, leült a lábam mellé. Megsimogattam a fejét és rámosolyogtam. Majd visszanéztem Michonnera aki arra várt, hogy végre mind a ketten bent legyünk az épületben.

Nem tudtam mire számíthatunk, de egyáltalán nem voltam nyugodt. Az emlékek felszínre törtek és a vérem elkezdett forrni bennem. Nem akartam mást, csak látni a vérüket ahogy a kezemhez tapad.
Az ablakon keresztül egy raktár szerű szobába kerültünk. Sötét volt, és a szag, akár csak a legrosszabb rémálmomban. Dohos, penész szag.
-Erre.. -elindult Michonne a sötétben.
Minden kérdés nélkül követtem őt, kezemben a fegyverrel. Az ajtó alól beszűrődött a halvány fény a folyosóról, amitől valamennyivel jobban láttunk.
Michonne lassan kinyújtotta a kezét és rárakta a kilincsre.
-Nem tenném.. -egy mély hang szólt a hátunk mögül.
Rögtön tudtam ki az.
Szinte ugorva fordultam meg és húztam ki a késemet az övem közül.
-Jó látni téged is, Merle.. Mit akarsz?
-Én? -nevetett- Inkább nekem kéne kérdezni ezt, nem?
-Nincs időm játszani a hülye játékaidat. Merre van?
-Vannak.
A szívem megállt egy pillanatra. A késemmel közelebb léptem hozzá, megmutatni, hogy nem félek tőle.
-Mit mondtál? -a hangom halk volt, de tele volt gyűlölettel.
-Daryl vele van.
Már kész voltam elhúzni a bőrén a kést amikor megfogta a kezemet.
-Ő a testvéred, te paraszt! - remegett a hangom, mintha mérget ittam volna.
-Ezért tettem. -lökte el a kezem a nyakától- És így a kölyök sincs egyedül.
Nevettem kínomban, ahogy hallgattam a temérdek hülyeséget, ahogy kijön a száján.
-Ezzel mégis hogyan segítettél rajtuk?
-Daryl nem tudta volna egyedül végigcsinálni. Ha nem köpöm be, akkor rájönnek. Így is gyanakodtak rá.
-Nem.. ezzel magadat védted. Mint mindig.
-Nem tudsz te semmit! -förmedt rám.
Michonne közben a katanát felemelve tartotta távol tőlem a férfit.
-Eleget tudok.. -suttogtam- De ha tényleg igaz, amit mondasz.. És ezzel csak jót akartál, akkor segíts.
-Mégis hogyan? Segítettem eleve azzal, hogy kinyitottam az ablakot nektek! Daryl azt is elfelejtette.
-Engedj el most minket. Anélkül, hogy szólnál valakinek. Darylért.
A szemét nem vette le rólam, szinte égetett a nézése. Reméltem, hogy van benne annyi emberiség, hogy megteszi ezt az öccséért.
-Kérlek. -tettem hozzá.

(Bocsánat, hogy nem voltam aktív az elmúlt időben! Muszáj volt készülnöm az előrehozott érettségire. DE meglett! Úgyhogy jönnek majd az új részek!<3)