𝐝𝐞𝐚𝐝𝐥𝐲 𝐥𝐨𝐯𝐞 | ÍRÁS ALATT

FÁJÓ EMLÉKEK

(Rövid betekintés Alyssa)

Meg van az az érzés amikor szinte megfagy a világ, a hangok már nem léteznek és csak nézel magad elé? Amikor nem tudod feldolgozni amit hallottál. Vagy nem akarod. Hisz lehetetlen. Nem?

-Shane! -löktem oldalba a bátyám nevetve.
-Most miért? Ez így történt! -nevetett miközben újra belekortyolt az üveg sörbe.
Amikor kicsik voltunk, akkor mindig szerettük ijesztgetni egymást. Ez egyfajta köszönés volt nálunk, bár nem volt titok, hogy imádtuk látni amikor a másik majd összepisili magát az ijedtségtől. Na ez nekem egyszer sikerült.
-Hat éves voltam! -néztem rá Lorira.
A többiek már sírva röhögtek rajtam, én pedig próbáltam kimagyarázni a dolgot. De nem lehetett. Igaz volt. Shane olyan szinten megijesztett, hogy a vendégek előtt pisiltem be. És a szép világos zöld nadrágom lassan sötét lett.
-És akkor Lara nénikénk rántott be a mosó konyhába, hogy többen ne lássák. -mesélte tovább, pedig alig kapott levegőt.
-Kapjátok be. Jó? -én is hátra dőltem, feladva a védekezést.
Tőlünk volt hangos az utca. Mint minden pénteken. Az öreg fejünkkel mi nem bulikban jártunk, hanem mint egy család, kint ültünk a tűz mellett amíg Carl el nem aludt.

Nem tudtam másra gondolni. A bátyám. Az én egyetlen bátyám. Aki bármit megtett volna értem. Akit elveszítettem. Akit egyedül temettem el. A vérem.

-Tudod amúgy mit nem értek..
-Mit? -nézett fel rám.
-Hogy hogy veszel ki a másik kezéből egy fegyvert ha rád fogja.
-Elég könnyű. -vágta fel tovább az uborkát a vacsorához.
-Mondod ezt te.
-Na jó. -felém fordult és a kis kést felém mutatta- Vedd el!
Értetlenül néztem rá.
-Shane? Most komolyan?
-Komolyan.
Odanyúltam majd ő magához rántott és a torkomhoz rakta a kést.
-Lassú. Meghaltál.
És ez így ment fél órán keresztül. Mindegy hogyan próbáltam, "meghaltam".
-Megmutatnád hogyan kell? -kérdeztem miközben álltam f a földről mert ellökött.
-Látod, csak kérdezni kell. -nevetett.
Tudtam, hogy élvezi ezt az egészet. Mintha kiképzésen lennék. Bár ez az is.
-Onnan nyúlj ahová a tenyerem mutat.
Bólintottam.
-Fogd még a kés nyelét és le, majd felém csavard. Hisz erre a csuklóm nem hajlik.
Úgy figyeltem, mint egy kisiskolás.
-Közben, hogy biztos legyél a dologban, és hogy elgyengítsd az ellenfeled, gyomorszájon is rúghatod.
-Ú, azt kipróbáljuk? -nevettem.
-Haha. Na próbáld.
Egy másodperc alatt kiszedtem a keze közül.
-Mostmár így is meg tudod magad védeni, ha nem leszek ott.
-De mindig ott leszel.
-Mindig ott leszek.

Minden leforgott a szemem előtt újra meg újra. Éreztem azt az ordítást a mellkasomban, amit akkor engedtem szabadon, mikor megláttam a dombon feküdni. Éreztem a hideg bőrét és a dermedt testét. Az élettelen tekintetét. Az ürességet. A fájdalmat. Újra meg újra. Mintha sosem érne véget.

-Alyssa? -Rick holt fehéren állt mellettem.
Mindenki csendben volt. Olyan szinten, hogy majdnem meg lehetett örülni.
-Aly? -Carl is megszólalt nagy nehezen.
-Ez nem lehet igaz. -suttogtam.
-Istenem.. -Daryl a szemét dörzsölte és járkálni kezdett.
Ezt akkor csinálja amikor majdnem sír. Ahogy néztem, rájöttem mindenre. Megölték a bátyám. Megölték. És az az ember tette, akit a családomnak tartok. Aki testvérének tartotta a bátyám.
-Nem.. -rázni kezdtem a fejem és hátrálni kezdtem tőlük.
-Alyssa.. -Rick utánam nyúlt.
-Ne érj hozzám.. -rántottam rá a fegyvert- Vagy a fiad előtt öllek meg.
-Aly.. -Carl csak állt és sírt.
-Ti ezt mind tudtátok? -elcsuklott a hangom.
-Igen. -mondta Daryl.
A fegyvert ide oda mutatva sírtam. Az emberek amikben bíztam, hazudtak nekem. Hazudtak.

-Shane szeretett téged.. -néztem vissza Rickre.
-Én is szerettem, úgy szerettem, mintha a fivérem lett volna. -emelte fel a hangját, hogy elrejtse a sírást.
-De ő az én testvérem volt.