𝐝𝐞𝐚𝐝𝐥𝐲 𝐥𝐨𝐯𝐞 | ÍRÁS ALATT

FELSZAKADT SEBEK

Nem tudom mikor aludtam el az éjszaka, de másodpercek alatt álomba zuhantam. Most pedig itt fekszem, a reggeli idő kicsit friss, de pont kellemes így Daryl mellett kelni.

Daryl mellett kelni. Mintha igaz sem lenne. A teste szinte forró, olyan mint egy kandalló ami felmelegíti minden porcikámat.
A fejem a hátába van temetve, a kezeimet pedig a dereka körül előre húzta. Mindig is szeretett így aludni. Én pedig nem bántam. Bár eleinte nem tudtam megállni, hogy ne figyeljem a hegeit, vagy ne féljek hozzájuk érni, mintha még mindig fájna. Sosem kérdeztem róla. Nem akartam, hogy bármilyen sebet felszakítsak benne, hogy újra vérezzen. Képtelen voltam rá.
De most nem féltem tőlük. Az egyik kezemet vissza húzva elkezdtem a bőrén lévő mélyedéseket végigrajzolni.
-Mit csinálsz Walsh.. -morgott a reggeli hangján.
-Újjak is vannak.. -suttogtam.
Az ujjam egy újabb hegen futott át.
-Nem szoktam számolgatni őket. -válaszolta félálomban.
Kuncogtam egyet, hisz régen hallottam a fáradt hangját.
-Melyik fájt a legjobban? -kicsúszott a számon meggondolás nélkül.
Közben megállt a kezem az egyik legmélyebben.
-Nem a fájdalom, amire emlékszem.
-Hát akkor?
-Apámra.

A levegőt hirtelen beszívva egy könnycsepp kicsordult a szememből. Már mindent értettem.
Az apjáról már mesélt, és arról, hogy bántotta őket, de nem hittem, hogy ilyen szinten.
-Daryl.. Én..
Megfordult és magához húzott.
-Nem a te hibád, Aly.

Késő volt, tudtam, hogyha hazaérek, mi vár rám. Josh sosem volt az a kedves lélek ha ivott. És most, hogy veszekedés után eljöttem, biztos nem maradt tele egy üveg sem.
A taxi az épület előtt lassan megállt, én pedig hezitálni kezdtem. Tudtam, hogy elmehetnék máshová. Tudtam, hogy nem lenne muszáj bemenjek. De semmi pénzért nem mentem volna Shanehez. Mit mondtam volna neki? Hogy a pasim részeg és valószínűleg megint meg fog ütni?
Megint.
Ez a legfájdalmasabb mégis az egészben. Megint.
Senkinek nem mondtam eddig. Mert nem kellett, hisz olyan helyen tette mind ezt, és többet, ahol nem látszik. A hátamon. Olyan helyzetben, ami megengedett egy kapcsolatban.
Szerinte.
Hisz egy pár szeretkezni szokott, nem? Akkor nem lehetek megerőszakolva, minden egyes kézlendítés után. Megint csak szerinte.
Hisz mit érek én?

Ahogy a hajamat simogatta, a kezem pedig a hátán maradt, sírni kezdtem. Visszajött minden. Minden olyan, amit már rég a hátam mögött hagytam. Minden amire már régen nem gondoltam.

Kánikula volt. Mindenki majd meghalt a melegben. Én pedig nem tudtam egy atlétát felvenni, mert az első komoly kapcsolatom a hátamon maradt. Igaz, már rég volt, majdnem egy fél éve, mikor  végleg kidobtam Josht az ajtón. Sok erő kellett hozzá. És a bátyám, aki mögöttem állt, míg közöltem Joshsal a híreket. Bár Shane nem tudta a pontos okát, de segített abban, hogy megszabaduljak attól a szörnyetegtől.
-Aly! Gyere játszani! -kezdett el húzni az udvarra Carl.
Mintha sose tudna lemerülni.
-Megyek! Csak ne olyan gyorsan!
Ahogy kiléptünk az ajtón, megcsapott a meleg és rögtön éreztem, hogy muszáj leszek valami lengébbe átöltözni. Ketten voltunk Carllal, mint sokszor nyáron. Hisz Shane dolgozott, a szülők pedig egy kis privát nyaralást szerettek volna. Én pedig örömmel ajánlottam fel azt, hogy vigyázok a kedvenc rosszcsontomra.
Miután visszaléptem a házba és lecseréltem a pólót mégis egy atlétára, minden jobb lett.
Az idő múlása fel sem tűnt, úgy elvoltunk, játszottunk a szabadban. És nem kellett tartanom attól, hogy Carl észrevesz bármit is, hisz még csak gyerek, nem tud semmit az erőszakról.
-Shane! -ordított fel Carl.
Éppen a fűben hasaltunk és figyeltük ahogy a hangyák járkálnak. A szívem pedig megállt, amikor hallottam a bátyám jól ismert lépéseinek hangját.
-Shane? -néztem hátra a hasalásból- Nem dolgozol?!
-Végeztem. -mosolygott ahogy a szaladó kisfiút felvette az ölébe.
De nem voltam elég gyors. Mire felugrottam a földről, már láttam a tekintetében mindent. Látta.

-Aly.. -suttogta Daryl- Ezek már nem fájnak.
Ő sem tudta. Nem tudta miért sírok. Egyetlen egy ember látta és tudta az egészet. A bátyám. És ez az egész vele halt.

-Mi a fasz, Alyssa?!
Fordult ki a konyhába, miután lerakta Carlt aludni az emeleten.
-Ne kiabálj, kérlek. -zártam el a csapot.
-Mi az ott? M-mi? -elcsuklott a hangja.
-Micsoda? -meg sem fordultam.
Ott támaszkodtam a mosogatónál és lesütöttem a fejem.
-Josh tette, igaz? -suttogta.
-Shane..
-Kérdeztelek, Aly! -már remegett az idegtől.
Rázni kezdtem a fejem. Nem tudom kimondani.
-A kurva életbe! Mondd már ki!
-Igen.. -kifújtam a levegőt.
Hirtelen síri csend lett. Csak a szívem lüktetését hallottam a fülemben. Nem mertem megmozdulni sem.
-Aly.. Nézz rám. -suttogta most gyengéden.
Megfordultam. Alig láttam a könnyektől.
Lassan odalépett és megölelt. Olyan erősen szorított, hogy fájt.
-Shane.. -próbáltam magamtól elnyomni.
-Hogy nem vettem észre?! Miért hagytam, hogy ez történjen? Milyen testvér vagyok én?!
-Shane! -sírtam bele a mellkasába.
Magát hibáztatja. Mikor semmi köze nem lenne hozzá.
-Hogyan tette? -engedett a szorításán.
-Nem.. -ráztam a fejem.
-Alyssa! Mondd el.
Újra becsuktam a szemem. Nem akartam még rá se nézni.
-Mit csinált veled?! -rázott rajtam egyet.
-Megerőszakolt. -halkan mondtam, de mégis olyan volt, mintha kiordítottam volna.
Mire kinyitottam a szemem, már a bátyám a kocsiban ült. Tudtam hová megy, és mit fog tenni.