𝐝𝐞𝐚𝐝𝐥𝐲 𝐥𝐨𝐯𝐞 | ÍRÁS ALATT

TEHETETLENÜL

Ahogy visszaértem a kapuhoz, a szívem egyre jobban kezdett kiugrani a helyéről. Tudtam, hogy hazudnom kell majd, nem is volt kérdés. Mióta itt vagyok csak azt teszem és nem is esik nehezemre. De fogalmam se volt, hogy hogyan adom be azt, hogy rajtam kívül mindenki oda lett.
Maga az este egy katasztrófa volt. De ilyen az én szerencsém. Megvan az a mondás, hogy akkor találod meg azt amit keresel, ha nem akarod? Na ez az volt. Tudat alatt odavezettem magamat hozzá. Nem így képzeltem el a nagy találkozást, de így is rám ugrott. Csak nem örömében.
-Dixon!?- hallottam a nevem, ahogy befordultam az autó mögül a láthatárra.
-Nyissátok az ajtót!- szólt egy ismerős hang.
Felnéztem és hirtelen nem tudtam hova rakni az arcát. Láttam már. Nem is olyan régen. De nem idebent.
-Hé! Sapkás fickó! Mi a neved?
-Tyreese.- fordult vissza.
Nem ismerős. Valószínűleg csak az alvás hiány játszik a fejemmel.

Elővettem a színészi képességem és sántítani is elkezdtem amikor megláttam a kormányzó embereit. A testvérem rögtön hozzám szaladt, de csak azért, hogy jól megrángasson.
-Mi a jó eget műveltél?! Hol vannak a többiek? A fejeddel mi lett?
-Fogd már be, Merle! -kiáltott a mexikói.
Közelebb lépett majd a galléromnál fogva magához húzott.
-Páran hamarabb jöttek vissza. A te csapatod?
-Megtámadtak.
-Tényleg? Ki gondolta volna. Mégis ki?
-Egy nő. Csak engem hagyott meg, hogy visszajöhessek elmondani a kormányzónak az egészet.
-Mondott nevet?
-Walsh.
A bátyám szeme kitágult. Tudtam, hogy nem tudja mit kellene tennie.
-Át kell adnom az üzenetet. -erősködtem, de fogalmam se volt arról, hogy mi lehet az.
-Ennek örülni fog a főnök. Gratulálok Dixon, valamit jól csináltál.

Minden álmom az volt, hogy behúzzak ennek a baromnak egy jókorát. Mióta meglátott csak szopat. Lehet azért, mert így kiélheti Merle iránt érzett gyűlöletét vagy csak simán egy pöcs.
Még volt egy csomó időm, mielőtt bemehetek a kormányzóhoz, hisz éppen látogatója volt. Így hívja a nőket. A városban körülbelül 12 nő a szeretője. Ebből soknak családja is van itt. Undorító. De egyben jó hír is. Így valószínűleg még nem látta Carlt.
-Mi a jó büdös folyik itt? -rontott be Merle a szobába.
-Halkabban.
-Láttad, hogy itt a vakarcs?
-Nem, de tudom.
-Mit keres itt? És miért beszélgettél te Alyssával? Vagy nem is volt beszélgetés, csak inkább baszálgatás.
Rácsaptam az asztalra és odaugrottam az orra elé.
-Na jól figyelj ide. Engem teljesen hidegen hagy a paranoiás fejed és az is, hogy mostanában be szeretnéd pótolni az éveket. Nem kell rám figyelni. Nem vagyok már gyerek. Lehet nem is voltam sose. De ne vedd még egyszer a szádra őt, megértetted?
-Akkor nem volt.. Lehet már nem szeret.
Azzal a lendülettel behúztam neki egyet. Pont a szólitójánál kapta el a kezem, úgyhogy rögtön földre esett.
-Faszom.. - nyögött.
-Csak még egyszer.. -vettem egy mély lélegzetet- Akkor nem fogom itt abba hagyni.
-Már szórakozni se lehet veled, ember.
-Nem éppen ez a legjobb pillanat rá. Hol van Carl?
-Valamelyik cellába belökték.
-Bántották?
-Nem tudom. Nem voltam ott. Nem mertem kockáztatni. Ha felismer és elered a szája nekünk annyi.
-Remélem tudja tartani.
-Ez a baj. Gyerek. Beszélni fog, előbb utóbb. És ha nem tetszik majd a kormányzónak..
-Tudom. De nem engedhetjük.
-Mi? Legfeljebb csak te. -kuncogott az orra alatt, amíg kiöntött magának egy pohár piát.
-Mindig is gyáva voltál.
-Nem vagyok gyáva, de nem fogom az életem egy senkiért odaadni. Ha hülye és beszél, akkor éljen a következményekkel együtt.
-Merle! Hisz még csak gyerek!
-Mi is azok voltunk, mégse védett meg senki a döntéseink után.
-Lehet nem kellett volna olyan döntéseket hozni. -felvettem a nyílpuskát a vállamra és kimentem a szobából.

Hihetetlen, hogy a mai napig nem bírja elfogadni, hogy nem neki volt nehezebb gyerekkora. Nem verseny. Neki volt még esélye elmenni. Nekem már nem. Ő az oka mindennek, ami történt velem.
Hiába jön azzal, hogy Carlnak meg kell tanulnia ezeket a dolgokat, hiába van benne igazság, nem engedhetem, hogy ezek a vadállatok tegyenek vele valamit. Eleget láttam már idebenn. Elég ember sikolyait hallgattam végig. Carl nem lesz köztük. Alyssanak megígértem. Ha mást nem is tudtam betartani, ezt be fogom.
-Dixon!-szólt a mexikói, miközben lefelé mentem a folyosón.
-Mondd. -fordultam hátra.
-Váltás van az őrségnél, de Luke nincs itt. Most te jössz.
Fasza.
-Hova kell menjek?
-Alagsor.
-A főnök? -kérdeztem vissza.
-Majd szólok ha szabad lesz. Indulj!

Próbáltam nem vigyorogni, ahogy megfordultam. Minden erőfeszítés nélkül esély tárult elém, hogy megkeressem a fiút.

-Carl? -szóltam be már a harmadik ajtón.
Semmi. Kinyitni nem tudtam egyiket se, mert a kulcsokat a kormányzó szobájában tartják.
-Carl! -lett elegem a sugdolózásból.
-Daryl?! -hallottam azt a vékony, de már mutáló hangját a legutolsó ajtó mögül. Ott volt Alyssa is.
Odarohantam és újra megszólítottam, hogy biztos legyek a tartózkodásában.
-Itt vagyok! -hallatszott a mosoly a szavaiban.
-Ne örülj még, kölyök.. Most jön a neheze.
-Tudom.
-Bántottak?
-Nem. Még nem.
-Mit mondtak?
-Azt hiszik, hogy Alyssa gyereke vagyok. Velem akarják idecsalni őt, hogy megöljék.
Fejemet az ajtónak támasztottam.
-Figyelj ide jól! Ne mondj semmit nekik. Semmit ami igaz. Rendben?
-Akkor mégis mit kellene tennem?
-Merle itt van. Szerencsénk lesz ha engem vagy őt küldenek be kihallgatni. De másnak csak hazudj. És ne mondd, hogy ismersz minket!
-Jó. Itt maradsz?
-Járkálnom kell fel alá, de minden percben itt vagyok az ajtó előtt, ha kérdésed van. Nem lesz semmi baj! Nem fogom hagyni!
-Tudom.

Addigra a vérnyomásom már az egekben járt. Minden gondolat oda-vissza csapódott a fejemben. Azok, amit Alyssaról mondott Carl. Én pedig idehívtam. Semmi nem akar jól kijönni.

- Daryl? -nyitott be a szobámba megint.
- Gyere -súgtam vissza neki.
Megint este zavart, amikor tudta, hogy a bátyja alszik. Valamiért nem mert olyankor közeledni hozzám amikor ébren volt, mert azt hitte Shane nem nézne jó szemmel. Mondjuk lehet van benne valami, hisz mindig van valami összetűzés kettőnk között.
-Mi van már megint? -kérdeztem álmosan, az ajtóban álló lánytól.
-Már aludtál?
-Csak majdnem.
-Bocsánat.
-Mit akarsz Alyssa?
-Hullanak a csillagok.
Akkorát sóhajtottam, hogy az ágy belenyikorgott.
-És ez engem miért is érdekelne?
-Nem merek még magamba kimenni. Vagyis, csak akkor ha figyel valaki. Mert ha meghalok, akkor legalább valaki látta, hogy hogyan történt.
-Édes istenem.. -rántottam le magamról a takarót.

-Daryl.. -jött le a lépcsőn a kormányzó- Jó újra látni.
A vicsorától esküszöm, falra mászna az ember.
Mögötte jött a mexikói meg a bátyám. Merle szeme árnyalt volt. Nem akart rám nézni.
-Gyere. - fogta meg a vállamat- Nézzük meg ezt a gyereket. Hátha tud valami hasznosat.
-Ahhoz kellünk ennyien?
Továbbra is vigyorgott, ahogy odaértünk az ajtóhoz.
-Tudod, Daryl.. Egy dolgot utálok ebben a világban. Ha valaki hazudik. Még akkor is, ha azt azért csinálja, hogy megvédjen olyanokat, akiket szeret. Én segítettelek téged, etettelek, ruháztalak és tetőt adtam a fejed fölé.
Tekintetem Merle szegeződött. Ott állt, szeme mintha könnyben állt volna. Tudtam, hogy mit tett.
-És ezért hálás vagyok önnek.
-Lehet. De az nem elég. Azt hittem a testvérek egyformák, de te elbújhatsz Merle mögött. Egyszerűen fáj a szívem, hogy ezt kell tennem.
Abban a pillanatban bordán rúgott a testvérem mellett álló. A térdemre estem.
-Majd meghaltok együtt. Mint egy család. -mondta miután kinyitotta az ajtót.