Tomboló vágy { BEFEJEZETT }

31. Fejezet

Angelika éjjel a védőbűbájok határvonalánál elbúcsúzott Harrytől, Mcgalagonytól és Ginnytől és besétált a sűrű fák közé mint minden este mikor Dracoval találkozott. Nem volt nála óra, de abból, hogy kezdett elfáradni sejtette, hogy most talán mélyebben jár mint eddig bármikor és meglepőnek találta, hogy a fiú még nem bukkant fel, ilyenkorra általában már előkerült. Megállt hát és várt, az erdő sötét volt és kihaltnak tűnt mégis kezdte hatalmába keríteni az érzés, hogy valaki figyeli. Aztán valami neszezést halott egészen messziről, maga elé tartott pálcával elindult a hang irányába. A szíve a torkában dobogott, baljós érzés fogta el, mégis abban reménykedett, hogy csak Malfoy próbálja megint megijeszteni.

- Malfoy nincs időnk a hülyeségeidre beszélnünk kell! - szólt bele a sötétségbe nem kiabált, de a nyári szellő messzire vitte a hangját a fák között.

- FOBS FUSS! EZEK FEJVADÁSZOK! - halotta meg pár perccel később Draco kétségbeesett kiabálását a távolból.

Felemelt pálcával a hang irányába pördült, és akkor meglátott kilépni egy nagydarab ápolatlan férfit rá szegezett pálcával az egyik közeli fa takarásából.

- Nocsak, nocsak mit találtam. - mondta a gúnyos hangon a férfi. - Milyen remek fogás. Egy elcsatangolt halálfaló kölyök és egy.. Mi is vagy te szépségem? - kérdezte mosolyogva.

- Mit csináltak a barátommal? - kérdezte Angelika magabiztosan, annak ellenére, hogy érezte, hogy a testét átjárja a félelem.

- A Malfoy fiúra gondolsz? Ne aggódj nem esik baja. Legalábbis egyenlőre. A Nagyúr biztos kíváncsi lesz rá mit keresett az éjszaka közepén egy ilyen távoli erdőben.. Kivel is? Hogy is hívnak kicsikém?

Angelika nem válaszolt csak szikrázó szemekkel meredt a férfira, miközben még mindig egymásra szegezték a pálcát.

- Á! Szóval nem akarsz válaszolni. Sebaj, hiszen a kölyök előbb már mondta a nevedet, nem igaz? Fobs? Milyen érdekes egybe esés... Csaknem Fobs auror lánya vagy?

Angelika kissé összerezzent az apja említésére, hónapok óta nem halott felőle, és a kíváncsisága némiképp elnyomta a félelmét.

- Honnan ismeri az apámat? - kérdezte a férfit.

- Az apád rengeteg gondot okozott nekem az elmúlt pár hónapban. Számos emberemet fogta el vagy ölte meg. Micsoda szerencse, hogy ma összefutottunk, így legalább lesz alkalmam meghálálni neki ezeket a szíveségeket. - felelte még mindig mosolyogva a férfi, mire Angelika szorosabban markolta a kezében lévő pálcát.

Ám ekkor reccsenést halott a háta mögül. Villám gyorsan megpördült és gondolkodás nélkül mondta ki az első varázsigét ami az eszébe jutott.

- STUPOR! - kiáltotta, mire egy másik nagydarab férfi aki valószínűleg épp hátulról próbálta becserkészni eszméletlenül rogyott a földre.

- Capitulatus! - halotta meg a lefegyverző bűbájt a háta mögül, mire a pálcája kirepült a kezéből, ő pedig gondolkodás nélkül futásnak eredt.

Cikcakkban futva a fejét lehúzva rohant el a mellette becsapodó átkok elől, amik többsége így a fákba csapódott. A pálcája nélkül esélye sem volt, hogy vissza találjon a villához az azt körbe vevő bűbájok miatt, így csak vakon menekült a sötét erdőben. Mikor már nem bírta tovább megállt egy hatalmas fa takarásában, és zihálva pillantgatott arra amerről az üldözői közeledtét sejtette. Ám ekkor a semmiből valaki elkapta hátulról, megfordítottta, neki paszírozta a fa törzsének és koszos kezével elnyomta a szájából kitörni készülő sikolyt.

- Meg vagy szépségem! - mondta diadalittasan a férfi akit az apjáról kérdezett.

Angelika erősen beleharapott a mocskos kezébe, mire a férfi fájdalmasan felszisszent. Majd rászegezte a pálcáját és intett vele mire a lány szája egyszerűen összetapadt, a keze pedig hátracsavarodott és vastag láthatatlan kötelek fonták körbe a csuklóit.