Tomboló vágy { BEFEJEZETT }

18. Fejezet

- Mindenki számára világos a terv? - kérdezte Harry Potter a körülötte álló népes csapatot. A legtöbben csak bológattak, de néhányan hangosan is kimondták az igent.
- Remek! Tekintete most találkozott vöröshajú szerelme Ginny nagy kék szemeivel. - Menni fog? - kérdezte tőle kicsit aggodalmasan.

- Igen! - felelte Ginny határozottan.

- Ne aggódjon Mr Potter vigyázok a kedvesére!- veregette meg Harry vállát Mcgalagony professzor.

- Köszönöm tanárnő!

- Akkor hát.. Hozzuk ki Lunát és a többieket!

🔶

Draco a szobájában tevékenykedett, az utolsó simításokat végezte gondosan egy apró ezüst színű tárgyon. ~ Kész! ~

Ekkor kopogtak a szoba ajtaján, gyorsan visszarakta az apró holmit a kis zöld bársonyszütyőbe, majd sietett ajtót nyitni.

- Anyám. - mosolygott rá az ajtóban álldogáló nőre. Édesanyja nem mosolygott vissza, az arcáról sütött az aggodalom.
- Valami baj van? - kérdezte Draco komolyan.

- Megtalálták Pottert. - motyogta Narcissa.

- Gyere be és mond el mi történt pontosan. - mondta a tejföl szőke fiú. Behúzta a kissé remegő nőt a szobába, ellátta a megfelelő bűbájjal a helyiséget, hogy senki ne halhassa amit beszélnek, majd odafordult hozzá.

- Nem tudok túl sokat. - mondta a nő remegő hangon. - Valaki azt az információt hozta a Nagyúrnak, hogy Potter még mindig nem gyógyult fel teljesen, de valamiért mégis úgy döntött a rend, hogy arról a helyről ahol eddig rejtőztek átviszik egy másikra. Úgy véli elég információja van hozzá, hogy rajtuk üssön az átszállítás közben. Teljesen megvan tébolyodva. Eszébe sem jut, hogy esetleg csapda is lehet.

- Nekünk is mennünk kell? - kérdezte Draco kissé ijedten. Narcissa megrázta a fejét.

- Nem, nekünk kettőnknek itt kell maradni vigyázni a foglyokra. De apádat magával viszi. Szeritnem azért, hogy biztos lehessen benne, hogy nem szökünk meg, míg távol vannak.

Draco lerogyott az ágyára, idegesen bele túrt a tejföl szőke hajába, agyában elképesztő sebességgel pörögtek a fogaskerekek.

- Mondtak valamit arról mi lesz a túszokkal, ha esetleg sikerül megölni Pottert?- nézett kétségbeesetten az anyára.

Narcissa kíváncsian méregette a fiát, aztán tagadón megrázta a fejét. - Gondolom semmi jóra nem számíthatnak, ha már nem lesz rájuk szükség. Miért érdekel ez téged ennyire kisfiam?

Draco nem válaszolt csak a kezébe temette az arcát. ~ Most mégis mi a fenét csináljak? Nem hagyhatom, hogyha úgy alakul egyszerűen megöljék őket. Ráadásul kitudja mit művelnének még előtte velük. Esetleg meggyőzhetném őket, hogy álljanak át, talán a Nagyúrt is megtudnám győzni... Nem Fobs ebbe sose menne bele túl makacs, túl griffendéles hozzá. A rohadt életbe! ~

- Az a lány az oka, ugye? - szakította ki az anyja hangja a kétségbeesett töprengésből. Gyorsan rendezte az arcvonásait mielőtt rá nézett.

- Fogalmam sincs miről beszélsz. - mondta neki határozottan. - Egyszerűen csak nincs ínyemre a gondolat, hogy végig nézzem ahogy megölnek egy csomó ártatlant.

- Szerintem ennél azért többről van szó. Láttam, hogy nézel arra a kislányra. Az anyád vagyok Draco, engem nem tudsz átverni. Amúgy is tényleg azthiszed, hogy nem vettem észre mennyi időt töltesz bent náluk? Apád talán túlságosan is el volt foglalva a saját szégyenével ahoz, hogy bármit észre vegyen, de én nem. Csak azt reméltem van annyi eszed, hogy független tudj maradni ettől az egésztől, bármit is műveltetek ti ketten.