Tomboló vágy { BEFEJEZETT }

46. Fejezet

Angelika elképedve bámulta a gyönyörű gyűrűt Draco kezében.
~ Eljegyzés? Házasság?~
Merlinre, hiszen csak most lett 17 éves!

Hiába látta a gyűrűt, még mindig nehezen hitte el, hogy Draco komolyan gondolja a lánykérést, ha lehet egyáltalán annak nevezni, hogy a fiú közölte vele mennyire boldoggá tenné, ha a menyasszonya lenne.
De amikor sikerült elszakítania a pillantását az ékszerről, és bele nézett a gyönyörű viharszürke szemekbe minden kétsége elmúlt, mert nyomát se látta bennük annak, hogy a szerelme csak tréfálna vele. A maga furcsa sajátos módján a mardekáros valóban megkérte a kezét, és most láthatóan arra várt, hogy ő reagáljon valamit, csakhogy fogalma sem volt mit kéne mondania. Végül úgydönttött, hogy önmagához híven őszinte lesz és egyszerűen kimondja amire gondol.

- Draco én.. Én nem tudom mit kéne mondanom erre. - hebegte a szürke szemekbe nézve.

Draco szemében a szavai hatására egy pillanatra felvillant egy árnyalatnyi csalódottság, de aztán a fiú megértően elmosolyodott majd megszólalt.

- Nem kell most rögtön válaszolnod kislány. Megértem, ha időre van szükséged, hogy át gondold. - kezdte gyengéden. - És csakhogy tud nem akarlak már ma, vagy holnap feleségül venni. Csak azt szeretném... Azt szeretném, hogy tud..., hogy én teljesen biztos vagyok benne, hogy soha senki mást nem fogok már akarni csak téged! - mondta a tejföl szőke halkan, de határozottan, mire Angelika arca bíborvörös lett.
- Ebben már a ma éjszaka történtek előtt is biztos voltam, de ami az elmúlt egy órában történt csak méginkább megerősítette bennem ezt az érzést. - tette hozzá mosolyogva és megsimogatta a lány arcát.

- Szóval ezért kellett a kijózanítófőzet! Én meg azthittem... - motyogta elpirulva Angelika, majd az arcába temette a kezét, hogy a fiú ne lássa mennyire zavarba jött.

- Sejtem mit hittél. - vigyorodott el Draco, miközben lerakta a gyűrűt maga mellé, majd elhúzta a lány kezeit az arca elől. - Hogy valami perverz bosszúra készülök, azért ami a bulin történt igaz? - kérdezte incselkedve, mire Angelika még mindig paprika piros arccal aprót bólintott.
- Háát....nem tévedtél akkorát. Terveztem ilyesmit. Csak nem ma éjjelre.

- Sajnálom, hogy belerondítottam a terveidbe.

- Ha térden állva kérem meg a kezed, ahogy illett volna, akkor egyből igent mondasz? -kérdezte a kíváncsiságtól felhúzott szemöldökkel.

Angelika egy pillanatra elgondolkozott, aztán lassan megrázta a fejét. Ha Draco a lehető legromantikusabb módon intézte volna a lánykérést akkor sem tudta volna, hogy reagáljon ebben biztos volt.

- Akkor ne sajnáld. - mondta a fiú bánatos mosollyal. - Ez az éjszaka még annak ellenére is felejthetetlenre sikerült számomra, hogy még mindig nem tudom szeretnél-e a menyasszonyom lenni. Viszont tudnod kell, hogy én tényleg, ezt szeretném.

- De ugye nem csak azért akarod, hogy az ujjamra kerüljön az a gyűrű, hogy mindenki lássa, hogy a tiéd vagyok? - kérdezte Angelika szégyenlősen.

- Merlinre, Angelika dehogy! - válaszolta kissé felhábodorodva, majd nagyot sóhajtott.
- Persze megnyugtatna a tudat, ha mindenki tisztában lenne vele, hogy hozzám tartozol, hogy engem választottál. De az igazság az, hogy azért akarom, hogy a menyasszonyom legyél, mert... Mert egyszerűen ez az, amit akarok. Te vagy, akit akarok Angelika! És biztos vagyok benne, hogy ez mindig is így lesz, és azt akartam, hogy ezt te is tudd.

- Én is téged akarlak Draco! És el se tudom képzelni, hogy valaha is másra fogok vágyni, de így is minden annyira gyorsan történik és....-magyarázta zavartan. - És nekem muszáj egy ilyen komoly döntést átgondolnom. Csak adj egy kis időt rá kérlek! - fejezte be szinte könyörögve.