Tomboló vágy { BEFEJEZETT }

47. Fejezet

Dean Thomas nem messze állt Angelikától és a Malfoy fiútól, így minden szavukat tisztán halotta. Annak ellenére, hogy nagyon haragudott a lányra amiért egy egész tanévnyi udvarlás után képes volt csakúgy elutasítani a közeledését, ráadásul pont egy olyan alak miatt, mint Draco Malfoy. Akármennyire is próbálkozott nem tudta elfelejteni a csinos kis szőke boszorkányt. Ha őszinte akart magával lenni, abban bízott, hogy Malfoy a hírnevéhez méltón előbb - utóbb ráun Angelikára és más után néz, ezzel össze törve a lány szívét, és esélyt adva neki, hogy megvigasztalhassa. De ha a Fobs meghal, Malfoy és Harry mellett harcolva, (a mardekáros véleménye szerint lehet, hogy öngyilkos terve miatt) akkor erre esélye sem marad. Az, hogy a tejföl szőke varázsló szinte megsem próbálta meggyőzni Angelikát, hogy ne mellette harcoljon, számára csak azt bizonyította, hogy nem szereti eléggé. Ha a szőke szépség az ő barátnője lett volna, ő bizony megátkozni is képes lett volna, hogy kimaradjon a harcból és mindenképp életben maradjon. Mikor látta, hogy Angelikát Mcgalagony tanárnő és Ginny félre vonja beszélgetni, oda lépett Malfoyhoz és elkapta a karját.

- Malfoy vállthatnánk pár szót négyszemközt?

- Csak, ha nagyon ragaszkodsz hozzá Thomas. - válaszolta Draco fintorogva. -Nem hiszem, hogy ez a legmegfelelőbb alkalom rá, hogy veszekedjünk.

- Ragaszkodom! - mondta határozottan, és elindult a konyhába.

A mardekáros szó nélkül követte. A konyha üres volt. Dean megállt az asztalnál és szembefordult a szőke fiúval aki kissé lenézően mérte végig mielőtt megszólalt.

- Hallgatlak Thomas.

- Nem engedheted Fobsnak, hogy melletted harcoljon! - mondta Dean felháborodva, mire a szőke varázsló kíváncsian felhúzta a szemöldökét. - Harry és te lesztek a legnagyobb veszélynek kitéve. És ezzel te is pontosan tisztában vagy. Ha annyira szeretnéd mint ahogy azt állítod nem mentél volna bele, hogy melletted legyen mikor tudjukkit magadhoz szólítod.-hadarta a griffendéles. - Főleg nem ilyen könnyedén.

- Nem engedhetem??! Próbáltál te már valamit megtiltani Fobsnak Thomas??-kérdezte Draco gúnyosan, de megse várta a választ. - Gondolom még nem, mert akkor tudnád, hogy teljesen felesleges. - mondta a fejét csóválva. - Azt hiszed én örülök neki, hogy ekkora veszélynek akarja kitenni magát, hogy mellettem lehessen? Persze, hogy nem. De mit gondolsz mégis mit kéne tennem? Átokkal kényszerítsem rá, hogy maradjon ki a harcból?

- Ó! Biztos vagyok benne, hogy egy magadfajta sötétvarázsló családban felnőtt szemétnek, nem okozna gondot, hogy az Imperius átokkal rá vegye, hogy itt maradjon. - válaszolta ingerülten.

- Ha figyeltél volna az iskolában te féleszű tudnád, hogy az az átok, csak azoknál hatásos akiknek nem elég erős az akarata, hogy ellenálljanak neki. Szóval szinte teljesen megvagyok róla győződve, hogy Angelikán úgysem működne. - sziszegte Malfoy ingerülten. - És mégha sikerülne is írányítanom vele... Soha nem bocsátaná meg nekem.

Draco úgygondolta Angelika nem csakhogy nem bocsátana meg neki, ha kényszerítené rá, hogy ki maradjon a harcból. De ha ő túl élné lehet, hogy a lány saját kezűleg folytaná meg mikor visszatér a csatából. Ha pedig meghalna... Noss akkor lehet, hogy a harcias kis boszorkány még a pokolba is utána menne, hogy szétrúgja a seggét.

- DE ÉLETBEN MARADNA! - csattant rá Dean, ezzel kiszakítva a fiút gondolataiból. - És legalább végre felnyílna a szeme, hogy nem vagy hozzá való és boldog lehetne valaki mással!

- Mondjuk veled? - kérdezte Draco arrogáns mosollyal az arcán. - Azt hiszed szerelmes vagy belé igaz?

- Tudom, hogy az vagyok. Annak ellenére sem mondtam le róla, hogy volt olyan naiv, hogy bedőljön ennek a mardekáros rosszfiú stílusnak amivel elcsavartad a fejét. - válaszolta dühösen Dean. - Angelika rendes lány és megérdemli, hogyha vége ennek a rémálomnak normális élete legyen. Egy normális férfi mellett, aki megtudja adni neki azt a fajta bánásmódot, amit megérdemel!